Stevie Wonder Ghánába költözik
Stevie Wonder úgy döntött, hogy Ghánába költözik – írja a CNN. Az énekes nemrég Oprah Winfrey-nek adott interjút, itt jelentette be döntését.
Szeretném látni azt, hogy ez a nemzet [Amerika – a szerk.] ismét mosolyog. Még azelőtt, hogy elköltöznék Ghánába, merthogy ezt fogom tenni
– mondta.
Az énekes a döntését azzal indokolta, hogy nem szeretné, ha az unokáinak majd azt kellene mondania, hogy „kérlek, szeressetek, tiszteljetek és becsüljetek meg”.
Wonder 1994-ben egyébként már gondolkozott azon, hogy elköltözne Ghánába. Akkor azzal indokolta az ötletet, hogy érzése szerint az ottaniak „sokkal inkább tisztában vannak azzal, hogy mit jelent közösségben élni”, mint az Egyesült Államokban.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Méreggyűrűk, királyi ékszerek, évezredes relikviák és illatos fémek
A páratlan kincsek mögötti igazság még bennünket is letaglózott.
február 9., 18:39
- Kultúr
Nyáry Krisztián még Sztahanovot is büszkévé tenné mostani sikerével
Néhány százezer volt a cél, de már az egymilliót is túllépte a végösszeg.
február 10., 10:54
- Kultúr
A szemétbe szánták, végül több mint 10 millió forintért talált gazdára egy Harry Potter-könyv
A regény az első 500 megjelent, valamint a közkönyvtáraknak kiosztott 300 példányszám között volt.
február 10., 06:52
- Kultúr
Hiába nő a koncertek száma, a csőd szélén a hazai zenészek
A zenei élet lejtőre került, és nem tudni, mi lesz a jövőben.
február 10., 09:56
- Kultúr
Az új Amerika Kapitány már majdnem olyan, mint egy film
Igazi mélyrepülés a Szép új világ.
45 perce
- Címlapon
Magyar Péter olyanra készül, amilyen még nem történt vele politikai pályafutásában
Orbán Viktornál már hagyománya van.
45 perce
- Címlapon
Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó
Súlyos következményei lehetnek az Index oknyomozásának.
tegnap, 18:53
- Címlapon
Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit
Az ő feladata lesz a tárgyalások lebonyolítása.
44 perce
- Kultúr
A Magyarázat mindenre nyerte a legjobb filmnek járó díjat
Átadták a 44. Magyar Filmszemle elismeréseit.
február 10., 07:09
- Kultúr
Kezdődik az igazgatók körtánca, öt intézmény élére neveznek ki új vezetőket
Olaszországban nagy a tét.
február 9., 12:08
- Címlapon
Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba
Harcias kijelentéseket tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és négy amerikai szenátor.
tegnap, 17:45
- Mindeközben
Visváder Tamás a feleségével való megismerkedéséről: Ultimátumot adtam neki, ha nem szakít, akkor engem felejtsen el
tegnap, 17:45
- Címlapon
Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet
Hamarosan újabb épületek találhatnak „gazdára”.
tegnap, 20:31
- Kultúr
Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni
Az énekessel slágerekről, bélyegekről, dalszerzésről és csalódásokról is beszélgettünk.
február 8., 09:32
- Kultúr
A helyi rendőrség megszakította Ed Sheeran utcai koncertjét Indiában
Túlzsúfolt volt az utca, Ed Sheeran az Instagramon reagált.
február 10., 12:00
- Mindeközben
Imádni való fotón mutatta meg Hajdú Péter, hogy mekkorát nőtt a születésnapos kisfia
tegnap, 16:40
- Kultúr
A nők pelenka-, a férfiak BMW-reklámot csinálnak
Minél több pénzről van szó, annál kevésbé bízzák nőre?
február 9., 10:50
- Kultúr
Gyíkemberek, boszorkányok és démonok népesítik be a világot
Itt van három küldetés az olvasó-kalandoroknak, hogy leszámoljanak a gonosz erőkkel.
február 8., 14:05
- Kultúr
Kiderült, mi okozta David Lynch halálát
A legendás rendezőnél még 2020-ban diagnosztizáltak tüdőtágulatot.
február 8., 16:00
- Címlapon
Távozik állami pozíciójából Vesztergom Dóra
A Humánreprodukciós Igazgatóság vezetője a a gyermekvállalás magyarországi helyzetéről beszélt.
13 perce
- Címlapon
Az MNB alelnöke elárulta, ekkor jöhet az euró Magyarországon
A megugró élelmiszerárakról is beszélt Virág Barnabás.
tegnap, 14:24
- Mindeközben
Drew Barrymore szolgáltatta a nap nosztalgia-fotóját, így néztek ki 21 évvel ezelőtt Adam Sandlerrel
tegnap, 14:26
- Címlapon
Érkezik a hidegfront, vasárnaptól visszatérhet a havazás
Napos, többnyire száraz idővel indul a hétvége.
49 perce
- Címlapon
Négymilliárd forint talált gazdára az Eurojackpot sorsolásán
Egy játékos sikeresen eltalálta a számokat.
tegnap, 21:45
- Mindeközben
Fejes Tamás annyira odavolt egy extrém külsejű hölgyért a Kincsvadászokban, hogy megduplázta ajánlatát
tegnap, 13:16
- Címlapon
Az egész világ Csernobilra figyel, de az ukránok egy sokkal nagyobb veszély miatt aggódnak
A szakemberek szerint a dróntámadásban egy fontos daruszerkezet is megsérült.
tegnap, 15:20
- Kultúr
A súlyos motorbaleset majdnem a legenda életébe került
Jó időre kivonta őt a forgalomból, de felépülése alatt lett ideje „jobban megvizsgálni a dolgokat”.
február 9., 06:18
- Kultúr
Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat
A MODEM-ben az áldozás is középpontba került.
február 8., 09:40
- Kultúr
Világsztárok, csillogás, Párizs különleges fotókiállítás a Virág Judit Galériában
február 9., 10:10
- Címlapon
Királyi családok és New York divatházai is rajongtak a magyarok stílusáért
A több száz éves mintákért, amiket itthon mindenki ismer.
tegnap, 20:11
- Kultúr
Demi Moore lélegzetelállító meztelenruhában vette át a Critics Choice Awards díjat
február 8., 16:39