Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMBásti Juli annyira csúnya, hogy már szép
További Kultúr cikkek
Ezúttal arra jött rá, hogy a kőkorszaki szakik rajzfilmes szócsatáit szferikus magasságokba emelő nyelvzsonglőr, akit a Mézga család és Bubó doktor kapcsán is gyakran idéznek, tehát a nagyszerű „Rímhányó” Romhányi József éppen 1921 március nyolcadikán született.
Ők pedig szinte napra pontosan a mester századik születésnapján, március hatodikán mutatják be a Centrál Színház online felületén a Vérszipoly című véresen szexi rímdrámát, melynek szövegét – hoppá, véletlenül?! – a Romhányi-tanítvány, Philiph István, zenéjét pedig egy másik egykori angol szakos bölcsészhallgató, Bárány Ferenc írta 1984-ben.
– Mi így ünnepeljük a mester századik születésnapját – folytatta a direktor. – De nemcsak ezért vettük elő a darabot. A Covid miatt mi is beszorultunk az online térbe, és ott is győzedelmeskednünk kell. Ezt a darabot 1984-ben megrendeztem az Egyetemi Színpadon, az angol szakosoknak, utána pedig a Pince Színházban is megcsináltuk. Most ismét eszembe jutott, hogy tökéletes lenne a Centrál stúdiójában. A legjobb erők fogtak össze a cél érdekében, és ha nem is hangsúlyozom, de elhallgatni sem kívánom fiaim szerepét.
A Puskás Tamás–Básti Juli művész házaspár két kiváló fiú utódja Samu és Dávid. Ők már régóta a saját útjukat járják, de hasonló irányba tartanak, mint a szüleik.
– A fotókat Samu fiam készítette, aki először Londonban tanult product design szakon, aztán Los Angelesben elvégezte a filmszínész szakot is. Az előadáshoz készített filmelőzetes zenéjét a kisebbik fiam, Dávid szerezte.
– sorolja a méltán büszke apa.
A Vérszipoly drámai cselekményét egy kielégíthetetlen, ha úgy tetszik, fehérmájú grófné problémája indítja el, akit az öreg gróf már nem képes boldoggá tenni. De féltékenykedni azért még tud, ezért jól ráijeszt, hogy egyszer s mindenkorra elvegye a kedvét a családon kívüli kalandoktól. Ehhez egy álvámpírt használ, akiről kiderül, hogy csaló, mert igazi, majd óriási harapdálás veszi kezdetét. Végül (szinte) mindenki vérszívóvá változik, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak, és a vámpírok köztudomásúlag nem nagyon halnak meg maguktól.
Az előadásról készített filmes előzetes és a szereplőkről készített fotók alapján a produkció egyik bombasztikusnak ígérkező eleme Básti Juli alakítása lesz, aki családi unszolásra eljátssza a Boszorkány szerepét.
Férje, a darabot rendező Puskás Tamás szerint ez színháztörténeti jelentőségű esemény, mert, mint fogalmazott:
Juli a nagy nyilvánosság előtt most először játszik boszorkányszerepet.
Arra a kérdésre, hogy ilyesmire sor került-e már kisebb nyilvánosság előtt, a direktor először nevetéssel felelt, majd Meryl Streepről mesélt el egy anekdotát. A sztárnak negyvenéves korában valamiért feltűnően sok boszorkányszerepet ajánlottak fel. Ezen úgy begurult, hogy húsz évig elutasította a banyakaraktert. Az Into the Woods, magyarul Vadregény című film törte meg a jeget, amit Stephen Sondheim kérésére vállalt el. – Juli meg az én kérésemre vállalta – aktualizálta a történetet Puskás Tamás.
Kétségtelenül nagy vállalás egy gyönyörű színésznőtől, hogy foghíjas, ráncos banyaként álljon közönség elé. Igaz, Básti Julitól ez nem idegen, hiszen a Sztálin menyasszonya című Bacsó Péter-filmben emlékezeteset játszott a félelmetesen kusza fogsorú Paranya, a bolond lány megformálásával.
A Vérszipolyban – férje szerint – csúf maszkja ellenére is nagyon szexi boszorkányt alakít, aki nem fél a vámpíroktól. A Boszorkány látványosan „banyás” sminkjét kevesen merték volna javasolni a gyönyörű színésznőnek. Jelen esetben azonban a sminket tervező művész meglehetősen védett helyzetben volt, hiszen Puskás Samunak hívják.
Puskás Tamás imádja Tompos Kátya tehetséggel és bájjal megformált karakterét, aki a nimfomán grófnő szerepében nemcsak humorát, hanem kivételes énekesi kvalitásait is megmutathatja.
Cserna Antal játssza az öreg grófot, akitől szintén nem áll távol a humor.
Másfél órás nem szűnő élvezet – sommázta nem elfogulatlan szakmai véleményét a legújabb Covid-produkciót bemutató színház direktora. Aki ez esetben a darab rendezője és díszlettervezője, a boszorkány férje, az előadás fontos közreműködői közül kettőnek is az édesapja.
Ha a színházi előadás virtuális változata által boldoggá tett nézők élőben is látni akarják, tavasszal talán teljesülhet a vágyuk. Ehhez persze meg kéne nyitni a színházakat.