Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM221 magyar gyerek szavalta el a török tréfamester történeteit
További Kultúr cikkek
Naszreddin hodzsa a török folklór hőse, aki igazán humoros, szarkasztikus, mégis bölcs figura hírében áll. Legendás tanításai és meséi nemcsak Ázsiában, de az egész világon ismertté tették nevét. A nemrég debütált vadonatúj magyar rajzfilmsorozat apropóján a Naszreddin hodzsa meséit forgalmazó stúdió mesemondó versenyt hirdetett.
A felhívás az egész országot megmozgatta: több mint 220 ifjú tehetség szavalta el a bolondos török tréfamester tanító célzatú történeteinek egyikét.
A diákok egyetlen kikötést kaptak, olvassák fel a hodzsa legfurfangosabbnak vélt történetét vagy a Naszreddin hodzsa meséi című sorozat valamely epizódjának szövegét. A felolvasást videóra kellett rögzíteni, hiszen az előadások csak így kerülhettek ki a YouTube felületére. (A közönség itt szavazhat a kedvenc előadására.)
A versenyre 65 településről (85 iskolából) 221 gyerek jelentkezett: Üllő, Báránd, Murakeresztúr, Nyírmadán, Orosháza és Szolnok – csak néhány hely, ahonnan pályamunkák érkeztek. A gyerekek rettentő komolyan vették a versenyt: volt, aki kívülről megtanulta a sztorit, míg mások turbánt öltöttek.
A gyermekek kedvence értelemszerűen Az a bolondos szamár és Az agyafúrt macska című epizód volt: talán azért, mert ezekben a mesékben a hodzsa mellett a kissé házsártos, mégis melegszívű hodzsáné, valamint a két mókás házi kedvenc is fontos szerepet kap.
A mesemondó verseny célja, hogy a hodzsa népmese jellegű, közszájon forgó történeteit a mai gyerekekkel is megismertessék. A modern humornak, poénoknak és gegeknek köszönhetően a fiatalok könnyen azonosulhatnak az ősöreg, bolondos mester egyéniségével, van, hogy a hodzsa szelfit lő magáról, van, hogy fánkkal tömi a hasát. A pályázat népszerűsíti a meseolvasást, amelynek anyanyelv- és személyiségformáló funkciója is van. A történetek észrevétlenül gyarapítják a fiatalok tudását, a meseolvasásnak és -előadásnak hála pedig sokkal magabiztosabbá válhatnak.
A közönség 2021. február 24. és március 7. között szavazhat a kedvenc mesemondójára. A szavazás menete nagyon egyszerű, a nézőnek csak lájkolni kell a kedvenc videóját. A legtöbb szavazatot kapó két versenyző elnyeri az ország ifjú mesemondója címet, továbbá személyesen találkozhat Berecz Andrással, a mesemondó hangját kölcsönöző folklórkutatóval. Sőt, a győztesek értékes könyvcsomagot is nyernek a Pagony Kiadó jóvoltából.