Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMÚjra randevúzni hívja a pályakezdőket a Bethlen Téri Színház
Idén sem marad el a budapesti Bethlen Téri Színház egyik legizgalmasabb pályázata, a Találkozások tehetségprogram.
A teátrum a Mannával közösen már évek óta biztosít lehetőséget a fiatal, pályakezdő színházi alkotóknak, ám idén – alkalmazkodva a járványkörülményekhez – online színházi vagy összművészeti produkciók terveivel lehet pályázni. Sőt kiegészülve az Inspirál Cirkuszközponttal, elindítja a Találkozások – Újcirkusz tehetségprogramot is.
De mit takar a Találkozások? Ki találkozik kivel?
- Ahol a múlt és jelen randevúzik.
Ez a Bethlen Téri Színház mottója. Ez halmozottan igaz a Találkozások programra, aminek kikötése, hogy a tervezett színházi előadást két színész játszhatja. Szigorúan olyanok, akik között kétgenerációs különbség van. Ezentúl a rendezőnek ki kell jelölnie maga mellé egy tapasztalt, nagy szakmai múlttal rendelkező mentort.
Így múlt és jelen találkozása szépen kiegészíti egymást, vegyítve sok év tapasztalatát a fiatal, újító szellemű lelkesedéssel.
A programban eddig olyan sikerrel futó előadások valósultak meg, mint például Szilágyi Zoltán rendezésében Az aranjuezi szép napok című előadás, főszerepben Eke Angélával és Zsótér Sándorral, vagy Grisnik Petra és Gőz István előadásában a Valcz Péter rendezte Mary és Max. De a Találkozások tehetségprogram nyertese volt Cseh Judit is, aki egy anya-lánya történetet állított színpadra, méghozzá egy anya és lánya színésznővel. Ez az előadás volt Tordai Terivel és Horváth Lilivel a Nőkből is megárt...
A pályázatokról bővebben a Bethlen Téri Színház oldalán tájékozódhat. A Találkozások Újcirkusz projektre március 10., a Találkozások Online kiírásra március 16. a jelentkezési határidő.