Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMItt az első, kriptopénzért megvásárolt virtuális magyar műtárgy
További Kultúr cikkek
- Az egyik az embereknek mesélt, a másik nem kímélte az olvasókat
- Megvan, ki lesz a Csokonai Nemzeti Színház új művészeti vezetője
- Egy parkolóházban lőtték agyon a híres rappert
- Kétmilliárd forintot csengettek ki egy kődarabért, amit egykor útburkolatként használtak
- Csonka András: Pár éve kussoltam volna, de ez most fáj
Weiler Péter Bitcoinbánya az Alföldön című számítógépes grafikája lett a kriptopénzért megvásárolt első virtuális magyar műtárgy, ami március 5-én került fel a nemzetközi Mintable rendszerébe.
A vágy, hogy egy számítógépes fájlhoz kacsolódó kép – melyet az Index olvasóinak is megmutatunk – tulajdonjoga ezentúl kizárólag az övé legyen, a hazai műgyűjtő, Kacsuk Péter kriptopénztárcáját nyitotta meg elsőnek.
Mint az ősi közgazdászbölcsesség is leszögezi: mindennek annyi az ára, amennyiért megveszik. Ez esetben egy ethert fizetett a vevő, ami a mai (csütörtöki) árfolyamon épp 550 194 forintot ér. Az ether kriptopénz, vagyis láthatatlan, ám a szintén kézzel nem fogható bitcoinnál könnyebben kezelhető virtuális valuta. Az pedig nyilván emeli a megszerzett digitális műtárgy értékét, hogy műfajában ez az első a kortárs magyar alkotói piacon.
Az új tulajdonos határozott előnnyel indult a kép tulajdonjogáért folytatott versenyben, mivel szakmája szerint informatikai tudományos kutató, tehát ismeri és használni is képes a csak a világhálóban fickándozó valutákat.
Van egy régóta fejlődő digitális művészeti közösség, amelynek tagjai különféle oldalakon mutatják be alkotásaikat, és esetenként több millió rajongót is összeszednek. A műfaj egyik sztárja Beeple, akinek 1,3 millió rajongója van, és mindennap feltesz egy képet
– vázolja fel az új műtárgy-kereskedelmi forma előzményeit Weiler Péter, majd az őt is régóta foglalkoztató dilemmát így bontja ki a képzőművész: – Eddig az Instagramra posztolt képeket nem lehetett eladni. Azt megteheti az alkotó, hogy a digitális művéről készít egy analóg másolatot, de az eredeti mégis egy fájlban van.
Az NFT (non-fungible token), tehát a virtuális valutákra kitalált online rendszerben találtak megoldást a videó-, hang- és képfájlok egyedivé tételére. Így vált lehetségessé, hogy egyetlen, saját értékkel rendelkező példánnyá válhassanak online alkotások.
Nem is szerény értékkel.
Az említett, Beeple nevű művész DIGITÁLIS képeit 6,6 millió dollárért árverezték el a Christie’s aukciósház szervezésében.
A blockchainalapú, decentralizált rendszerben zajló művészeti eladások összértéke 2021-re elérte a 100 millió dolláros forgalmat – sorolja a magyar művész.
A lánc minden tagja tudja, hogy azt a bizonyos fájlt egyetlen jogos tulajdonos birtokolja. Ez a virtuális tárgy a továbbiakban egyetlen névhez kapcsolódik, hasonlóan a bitcoinhoz, amit szintén nem lehet kézbe venni, zsebre tenni, de a virtuális pénztárcában csak a gazdája férhet hozzá.
A virtuális műtárgypiac első magyar fecskéje elmondta, hogy digitális mű tulajdonjoga mellé többnyire jár azért kézzelfogható tárgy is. Beeple például egy LCD-monitort ad mellé, amin az ő képe látható. Ő maga a képe vászonra nyomtatott változatát is átadja az új tulajdonosnak.
Hogy mire is való ez blockchainalapú műkereskedelem? Azon kívül, hogy olyan alkotások is pénzben kifejezhető árat kaptak, amik korábban erre alkalmatlanok voltak, hiszen az interneten jelentek meg, a művész a későbbiekben is jól jár. Hagyományos esetben a festő boldog, ha eladja a képét, és semmi köze hozzá, ha öt év múlva az eredeti ár tízszereséért cserél gazdát az alkotása. A láncalapú, decentralizált rendszerben történő viszonteladásokból az alkotónak is jár tíz százalék.
Weiler szerint a blockchain-műkereskedelem megváltoztatja a hagyományos műkereskedelem eddigi gyakorlatát is. A galériák műtárgyakat hitelesítő igazolásai eddig papíron jelentek meg, mára az analóg tárgyakkal, tehát kézzel fogható, anyagból készült műtárgyakkal foglalkozó nemzetközi műkereskedelemben is kezdenek áttérni a blockchain-certifikációra. Ennek révén a hálózatban szereplő több millió gép mindegyikén nyomon követhető, hogy az adott műalkotásnak épp ki a gazdája. Ha valaki eladja a műtárgyat, a következő tulajdonos is megjelenik a rendszerben. Ezzel a módszerrel az alkotóig visszakövethető a mű sorsa, ami nagyon erős hitelesítést jelent.
A hackerek ellen ugyanaz a mechanizmus védi a virtuális műalkotásokat, mint a kriptovalutákat. A bitcoint lényegében azért nem lehet illetéktelenül megszerezni, mert ehhez több millió gépet kellene manipulálni. Tehát a kriptovalutákhoz kitalált védelem biztonságossá teszi az NFT-műkereskedelmet is.
Persze, ha a Földet eléri egy extrém intenzitású napkitörés, ami eltörli az összes bitet, nyilván ezek az alkotások is megsemmisülnek. Hasonló pusztítást korábban özönvíz, vulkánkitörés vagy háború okozott. Vagy az idő vasfoga, csak lassabban.
További kérdéseket vet fel, vajon miért éri meg bárkinek, hogy megvegye az első Tweet-bejegyzést, vagy a Banksy-nyomatok megsemmisítését dokumentáló felvételeket, amelyek azt bizonyítják, hogy a nemrég kézbe vehető műalkotások már csak digitális formában válhatnak tulajdonná.
Ez utóbbi morálisan is erősen támadható, hiszen konkrét műalkotást pusztítottak el azért, hogy virtuális emlékezete több pénzt érjen a piacon. Az viszont, hogy bizonyos dolgokért rengeteget fizetnek azok, akiknek sok a pénzük, vagy akik mások sok pénzére számítva kereskednek vele, ősi jelenség. Gondoljunk csak mindenféle szénalapú csillogó kövekre, vagy a gyűjtői piacon csillagászati összegekért gazdát cserélő képregényekre, műanyag játékfigurákra, bontatlan csomagolású tornacipőkre, amelyek a maguk idejében filléreket értek, de valami véletlen folytán sértetlenül vészeltek át néhány évtizedet.