
Weiler Péter képzőművész munkássága és portfóliója mesterséges intelligenciával fűszerezve.
MEGVESZEMTavaszi programsorozatot indít a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete – tájékoztat róla az MTI. A június közepéig tartó rendezvényeken többek között animációs estek, könyvbemutatók, konferenciák, valamint beszélgetések várják a nagyközönséget.
A híradás részletezi, hogy folytatódik és havonta jelentkezik majd MMA MMKI online csatornáin az intézet Esték a Hild-villában című sorozata, amelynek keretében Wesselényi-Garay Andor építész, építészettörténész, egyetemi tanár és vendégei arra keresik a választ, hogy létezik-e generációs különbség az építészetben, illetve felruházható-e tartalmi jellemzőkkel a „fiatal építészet” fogalma.
Ezenfelül az Animációs esték – Hagyomány és haladás című sorozat következő estjét április 22-én tartják, a rendezvény az intézet online felületein követhető. A rendezvény moderátora Kollarik Tamás producer, jogász, egyetemi oktató, filmrendező, akinek a beszélgetőpartnerei a filmes szakma számos szegmenséből érkeznek.
Az is megtudható a közleményből, hogy a Cziffra György-emlékév alkalmából március 22-én másodszor rendezik meg a zongoraművész munkásságát feldolgozó műhelytalálkozót zenetörténészek és tudósok közreműködésével.
A programsorozat része lesz Windhager Ákos művelődéstörténész, az MMA MMKI tudományos munkatársa Utód, de aki ős is – Mihalovich Ödön pályaképe című kötetének online bemutatója, a könyvet a Fundamenta Profunda sorozat részeként adták ki.
Június 1-jén a Pesti Vigadóban rendezik meg A művészet közege, Alkotáselmélet, elméletalkotás a vírus idején című konferenciát.
Mindezek mellett Az utolsó garabonciások címmel május 3-án műhelytalálkozót szerveznek az 1960 és 2010 közötti időszak jellegzetes alternatív alakjairól. A találkozón Vujisics Tihamér, Latinovits Zoltán, Hajnóczy Péter, Bódy Gábor, Szabados György, Cseh Tamás, Kobzos Kiss Tamás, Sebő Ferenc és Szörényi Levente munkásságát elemzik az előadók.
Weiler Péter képzőművész munkássága és portfóliója mesterséges intelligenciával fűszerezve.
MEGVESZEM