Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMégis készült film Hunyadi Jánosról
További Kultúr cikkek
A mai gyerekek az interneten nőnek fel, de a világhálón alig találni olyan, számukra is érdekes tartalmakat, melyek a magyar történelem fontos pillanatait mutatnák be történelmileg hitelesen, de a fiatalok számára is élvezhető formában.
Magad uram, ha szolgád nincs! felkiáltással Märle Tamás társaival létrehozta az Autentika Művészeti Műhely Alapítványt. Arra szövetkeztek, hogy történelmi animációs filmeket készítsenek fiatalok számára. Munkájukat tavaly kezdték. A Trianon-emlékévben a történelmi Magyarország megszűnését jelentő békediktátumot választották témául.
A fiatal tanárt régóta zavarja, hogy alapvetően a nemzeti tragédiák, a nagyszerű, de levert forradalmak állnak a nemzeti emlékezet centrumában. Szerette volna, ha történelmünk dicsőséges korszakait, a győzteseket, a hősöket is jobban megismerhetnék a fiatalok. Második animációs sorozatuk főszereplője ezért Hunyadi János, a XV. század első felének meghatározó európai hőse lett.
Hunyadi Jánossal kapcsolatban leginkább nagy győzelmeivel, csatáival szoktak foglalkozni. Mi ebben a sorozatban átfogó képet kívánunk adni Mátyás apjáról, korának legnagyobb hadvezéréről. Elsősorban a fiatalokat szeretnénk megszólítani. Minden epizód csupán 4-5 perces, így mindenki számára könnyen és gyorsan fogyasztható, ugyanakkor sok érdekesség, információ jut el a közönséghez. Gyakorló tanárként az is fontos szempont, hogy az ötperces animációk könnyen beilleszthetők a történelemórákba is, tehát a pedagógusok is jól tudják használni
– mondta el a sorozatról az Indexnek.
Az első részben egyszerű, jól értelmezhető (a történelemkönyvek illusztrációit idéző), gyakran szellemes grafikákkal és minimalista animációval elevenednek meg a Hunyadiak származására vonatkozó román, szerb és egyéb teóriák, majd ismerteti a történelmi adatok alapján kialakult, jelenleg elfogadott tudományos álláspontot.
A továbbiakban elmesélik, miként lett Hunyadi János korának legsikeresebb hadvezére, bemutatják politikusi, hadvezéri pályájának legfontosabb állomásait, külön epizódot szentelnek a nándorfehérvári diadalnak, majd az utolsó részben összegzik, hogyan ítéli meg az utókor történelmünk egyik legmeghatározóbb alakját.
Mivel Hunyadit közép-európai hősnek tartja, célközönségnek a Kárpát-medence magyar fiataljait gondolja, de angol, szlovák, szerb és román felirat is készül a sorozathoz, hiszen a törökverő hadvezér a körülöttünk élő összes nép történelmének részese volt.
A hét részt pályázati pénzekből sikerült elkészíteniük, céljuk egyértelműen nem a gyors meggazdagodás volt, hiszen az animációkat bárki ingyen megnézheti, Tamás pedig továbbra is tanít.
Az elkészült munkával kapcsolatban nincsenek világhódító álmai, egyszerűen azt szeretné, ha minél többen néznék meg, és folytatni szeretné a munkát.
A Hunyadi-sorozat ezen a héten került fel a legnagyobb videómegosztó csatornára. A szövegkönyv Märle Tamás történelemtanár munkája, az animációkat az alapítvány munkatársai készítették, a sorozat narrátora Csőre Gábor színművész.