FankaDeli és noÁr vitájában a le- és nem a meggyőzés volt a cél

Ismét itt volt a lehetőség, hogy két ellentétes világnézetű ember vitázzon egy jót, de úgy tűnik, Magyarországon előbb fogjuk feltalálni a környezetbarát műanyagot és a friss oxigént kibocsátó autókat, mint hogy végignézzünk egy építő jellegű és főképp színvonalas vitát.

Ahhoz, ami Kőházy Ferenc (FankaDeli) és Molnár Áron (noÁr Mozgalom) kerekasztal-beszélgetésén történt, bőven elég felmenni a Facebookra vagy megnézni bármilyen hírportál vagy ismert ember oldalának kommentszekcióját. Olyan volt ez a két óra, mintha egy teniszmérkőzésen a magas labdát valaki nem lecsapná, hanem fogna egy kést, felhasítaná vele a szőrös kis sárga golyót, átmenne rajta úthengerrel, felperzselné, leöntené több liter vízzel, majd mindezek után kijelentené, hogy ő nyert.

• Fiatalként miért nem tudom elmondani, miért nem tudom leírni a véleményemet a világ történéseivel kapcsolatban úgy, hogy ne bélyegezzenek meg érte?
• Miért nincs olyan, oktatási intézményeken átívelő diákszervezet, ahol a tagok meghallgatják és elfogadják egymást még úgy is, ha eltérő álláspontot képviselnek?
• Egyáltalán, miért politikai pártokhoz kötődnek a legnagyobb diákszervezetek?
• A pártok által el nem kötelezett fiatalok hangja miért nem számít igazán?

Ezeket a kérdéseket tette fel a 2020 októberében indult, oktatási intézményeken átívelő, Mozaik Kör nevű diákközösség, amit önszerveződő módon lelkes és fiatal egyetemisták hoztak létre. Egyetlen szabályuk van: bár mindenkinek biztosítják a szabad véleményformálást, és ezeknek teret is adnak weboldalukon és kerekasztal-beszélgetéseiken, de mindezt kulturáltan megfogalmazva, a másik véleményét tisztelve várják el.

Ezeknek az információknak a tudatában érkeztem meg FankaDeli, azaz Kőházy Ferenc zenész, hangmérnök és Molnár Áron színész, a noÁr Mozgalom alapítója vitájára, amit Horváth Trisztán és Csekme András vezetett. A beszélgetés ígéretesnek tűnt, hiszen a két meghívott vendég életútjában sok az átfedés; mindketten a művészetekben találták meg a helyüket, rapszövegek írásával próbálják felhívni a figyelmet szerintük lényeges dolgokra, és mindezt olyannyira meggyőzően teszik, hogy a FankaDeli köré gyűlt fiatalokból kialakult az Egység, Áron pedig a noÁrral egyenesen mozgalmat indított.

Sok olyan közéleti témáról esett szó, ami az elmúlt időszakban a legtöbb embert foglalkoztatta; terítékre került az SZFE-ügy, a Család az család-mozgalom, a társadalmi nemek kérdése és sok egyéb aktualitás. „Terítékre került” alatt pedig azt értem, hogy a témákat felszolgálták, de onnantól kezdve meg se rágták, ki sem köpték.

Mikor az SZFE ügye volt az asztalon, már majdnem elindult némi párbeszéd. Ferenc kijelentette, hogy szerinte a tulajdonos azt kezd az egyetemmel, amit csak akar. Ezt a meglátását még követte pár másik, ahol például azt fejtegette, hogy ha az egyetemen tanult művészek olyan filmeket gyártanak, mint például a Testről és lélekről, akkor nem bánja, ha hozzányúlnak a Színművészetihez. Az nem derült ki, hogy pontosan mi a problémája Enyedi Ildikó többszörösen díjazott filmjével, de amíg levegőt vett, Áron is szóhoz jutott. Felolvasta, hogy pontosan miért is volt alaptörvény-ellenes az, amit az egyetemmel tettek, ezzel cáfolva, hogy a fenntartó bármit megtehet. De amilyen gyorsan elindult ez az érdemi eszmecsere, olyan gyorsan vége is szakadt.

Ehhez hasonló, hamvába halt próbálkozásra több példa is volt, például mikor Molnár Áron megkérdezte Ferencet, hogy találkozott és beszélgetett-e már szivárványcsaládokkal. Az eldöntendő kérdésre a következő válasz érkezett:

Láttam embereket felnőni, olvastam rengeteg pszichológiát, hallgattam rengeteg előadást, van kismillió tapasztalatom, tizenöt éve foglalkozom emberekkel. Tehát számomra nincs kérdés abban, hogy egy gyermekre ez hatással van, és vélhetően milyen. Szerintem ez gyerekkínzás.

A gondolatmenetet FankaDeli azzal zárta, hogy a pisi-kaki szexet sem kell kipróbálnia ahhoz, hogy tudja, nem szeretné, de ezzel ez a téma is kifújt.

Ismét bebizonyosodott, hogy a vita mintha túlságosan bonyolult és nehéz műfaj volna. Az ugyanis nem elegendő, ha kettőből csak egy ember nyitott az eszmecserére. Ha ugyanis az egyik vitafél nem is akarja érteni a másikat, és még odáig sem jut el, hogy meghallgassa a másikat, minden mondattal csak az oxigén fogy ezen bolygón.

Rögeszmékkel nem lehet vitatkozni. Ha valaki eleve (elő)ítélettel érkezik, azzal azt mutatja, már eldöntötte, hogy szerinte a másik miről mit fog gondolni. Miközben egy kerekasztal-beszélgetésnek az érvek egymásnak ütköztetése volna a célja, nem pedig az, hogy a másikkal felmossuk a padlót.

Ez pedig hozzáállás kérdése, ami jóval a beszélgetés előtt dől el.

Én biztos, hogy nem dönteném el az elején, hogy test és antitest. Életünkben most találkozunk először, szerintem adjunk egy esélyt ennek.

Márpedig a figyelem, fegyelem nélküli vitában a reakciók sem érdemiek. Úgy nem lehet és nem érdemes vitázni, ha az egyik fél érvek helyett hangerővel és minden más módon akarja meggyőzni, pontosabban uralni a teret és az időt. Ilyen „vitából” bőven eleget lehet látni bármelyik tévéműsorban, a YouTube-beszélgetések tele vannak hasonló példákkal, ahol a cél a legyőzés, nem pedig a meggyőzés.

Molnár Áron többször utalt rá, hogy ilyen környezetben talán nem is érdemes folytatni a beszélgetést, hiszen éppen az vész el benne, amiért leültek volna vitázni.

A Mozaik Kör kezdeményezése remek dolog, és csak bízni tudunk benne, hogy sok vitát, kerekasztal-beszélgetést szerveznek a jövőben, ahol talán meg is hallgatják egymást a felek.

(Borítókép: Mozaik Kör)