Nem könnyű most elsőzni

A most elsőéves egyetemi hallgatók kifejezetten rendhagyó helyzetbe kerültek, hiszen legnagyobb százalékuk közvetlenül gimnáziumból érkezett, ahol a pandémia miatt az érettségikre való felkészülés is nagyobb részben múlt a diákokon – a tanárok nem tudták a teljes tananyagot átadni. A legtöbb intézményben elmaradtak a ballagások, a diákok nem tudtak méltó módon elbúcsúzni egymástól.

Ezek után pedig sokan egyetemre mentek, ahol a legtöbb helyen már eleve online kezdődött az oktatás: tehát nem ismerhették meg szaktársaikat, elmaradtak gólyatáborok és minden más közösségi program, ami jobb esetben az egyetemi élet szerves velejárója.

Az online oktatás, pontosabban a kényszerű karantén, a szórakozóhelyek bezárása jelentősen csökkentette a bulik számát, de fenekestül felforgatta a tanrendet is: számos egyetemi képzés gyakorlatorientált, így sok diák halmozottan hátrányos helyzetbe került.

Elsőéves egyetemi hallgatók meséltek nekünk arról, hogyan hat rájuk a megváltozott helyzet, milyen kreatív módszerekkel próbálnak kapcsolódni egymáshoz, és hogyan veszik rá magukat arra, hogy az otthoni, ingerszegény környezetben is motiváltak maradjanak.

Egy neve elhallgatását kérő lány, aki egy budapesti egyetem elsőéves hallgatója szabadbölcsész szakon, nagy várakozással indult neki az egyetemi éveknek. Az első félév végén az oktatók hibrid tanrenddel oldották meg, hogy a tanulók legalább pár órára találkozhassanak egymással, élőben, de akkor sem volt mindenki egyszerre jelen: beosztották, hogy kéthetente ki mehet be, és ki marad otthon.

Majd novembertől teljessé vált az online jelenlét, ami az összes óra hangulatára kihatott. A hallgató elmondása szerint mindenki motiválatlanabb, és sok órán probléma, hogy a tanárok másfél órán keresztül beszélnek, miközben a tanulók sokszor kikapcsolt kamerával, inaktívan vannak jelen, jobb esetben is csak hallgatnak.

A legtöbb tanár próbálja vidáman tartani az órát, amitől mi is jobb hangulatba kerülünk, sokakat tényleg érdekel, mi hogy vagyunk, és hogyan tudnak segíteni. Sajnálom őket is, mert nekik sem lehet könnyű így tanítani. Előző félév végén ezért találtuk ki a szaktársaimmal, hogy az utolsó órán felmutatunk egy „köszönjük” feliratot, mert hálásak vagyunk, hogy így is ennyi energiát beletesznek az órákba. Nekem szerencsém volt, hiszen meg tudtam ismerni a szaktársaimat, akikkel online is rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, néha összegyűlünk így játszani Honfoglalót vagy bármi egyebet, közben iszogatunk és beszélgetünk. De nagyon várom, hogy vége legyen ennek a helyzetnek, gimiben elmaradt a ballagásom, most pedig nem volt se gólyatáborom, se gólyabál, így minden, ami hozzátesz a diákélethez, az kimaradt.

Még ennél is nehezebb helyzetben vannak azok a hallgatók, akik a lakhelyükhöz képest más város egyetemére nyertek felvételt. Sokan választották a kollégiumot, sokaknak viszont albérletet kellett keresniük, és szerződni, hiszen nyár végén, ősz elején még senki sem tudta, miként alakul a járványhelyzet, és meddig lehet személyesen részt venni az órákon. Egyikőjük szintén név nélkül nyilatkozott nekünk. Egy vidéki városból költözött Pestre, ahol egy neves egyetemen természettudományokat kezdett hallgatni 2020 őszén.

A gyakorlatok miatt az első két hónapban jelenléti oktatás volt, november óta azonban zárva tart a suli, és minden online zajlik. Pechemre még a vírust is elkaptam Pesten az évnyitó után pár nappal, így a teljes szeptembert karanténban kellett töltenem egymagamban, szóval nem sokszor fordultam meg az egyetem területén. Emiatt a csoporttársaimat sem ismerem. Lehet, hogy kényelmesebb otthonról beülni az órákra, mint ha mindennap be kéne járnom, azonban nehezebben tudom fenntartani a figyelmem, gyakran rossz a hívás minősége, így lassabban megy a megértés, és a tanárokkal való párbeszéd is nehezebb. Ezért ugyan könnyebbre szabták néhány vizsgánkat, de most a második félévben azoknál a tárgyaknál, amik első féléves tárgyakra épülnek, érzem a hiányt az ismereteimben, ezért az új anyaggal párhuzamosan néznem kell az előző félév anyagát is, ha meg akarom érteni a dolgokat.

Szintén a természettudományokban merült el egy tizenkilenc éves fiú, aki arról számolt be az Indexnek, hogy bár az első félévben még előre tudták venni a laborgyakorlatot, a másodikban ez személyes jelenlét hiányában nem tudott megvalósulni. Emiatt lehet, hogy a vizsgáik időpontja is változik csak azért, hogy ha majd vége lesz a korlátozásoknak, be tudják fejezni a gyakorlatot.

Mivel hétről hétre változik a helyzet, ezért még mindig nem tudjuk, hogyan lesz a laborgyakorlat. Nyilván az egyetem is próbál alkalmazkodni, de ha előrébb hozzuk a vizsgákat, kevesebb idő lesz felkészülni rájuk, a tananyag pedig nehéz. Amúgy a csoporttársaimmal, szaktársaimmal rendszeresen tanulunk közösen fakultatívan, és a tanárok is hihetetlenül segítőkészek és aranyosak. Ahogy csak tudnak, próbálnak motiválni, de azért sokszor nehéz. Amíg lehetett találkozni, addig sokat segítettek az egyetemi mentorok, akik felsőbb éves hallgatók, és most is, ha van bármi kérdésünk, hozzájuk még fordulhatunk, de a tanárok, még a tanszékvezetők is válaszolnak, ha írunk nekik e-mailt.

Az biztos, hogy a járványhelyzet sok olyan problémát szült, amit a hallgatóknak és az oktatóknak közösen kellett megoldaniuk. A szóbeli vizsgákra nincsen felkészülési idő, cserébe sok egyetemen az írásbeli teszteken sok esetben kivédhetetlen a csalás lehetősége.

Ha önnek is van olyan tapasztalata, ami a járvány alatti oktatással kapcsolatos, például az érettségire való felkészülés nehézségeivel, akkor az UGYELET@INDEX.INDA.HU e-mail-címre várjuk a beszámolóját.

(Borítókép: Ambrus László egyetemi hallgató (b) és gimnazista öccse, Péter távoktatás keretében tanulnak budapesti otthonukban 2020. november 11-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)