Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTibi atya szerint tökéletesen működik az agymosás
További Kultúr cikkek
Osváth Zsolt feldobta a magas labdát, Tibi atya pedig lecsapta. Igaz, egy másik pályára, de ugyanazon a versenyen.
Tibi atya harca Kulcsár Edinával és férjével már egy éve dúl. A legutóbbi fejlemények szerint a bíróság bűnösnek találta a Tibi atya brand mögött véleményt nyilvánító Tóth Mátét, mert úgy ítélték, hogy Kulcsár Edina nem számít közszereplőnek, így az emberek nem nyilatkozhatnak róla kedvükre, sem pedig családjáról.
A történet azonban nem ilyen egyszerű, hiszen Kulcsár Edina közszereplőnek vallja magát.
Tóth Máté fellebbezett az ítélet ellen. Vele az Index készített interjút, amiben kifejtette, hogy az ügybe azért állt bele arccal, mert szerinte itt nem Kulcsár Edina a lényeg, hanem az ő példájukon keresztül szeretett volna beszélni egy új keletű jelenségről: a gyerekek szerepeltetéséről és a kapcsolódó hirdetések megjelenéséről.
Kulcsár Edina álláspontja az, hogy ők figyelnek arra, hogy a gyerekek ne szerepeljenek sokat, nem hirdetnek velük, és idővel, amikor a gyerekek nagyobbak lesznek, majd beszélgetnek velük erről. Ezenfelül Edinát már akkor is rengetegen követték, amikor még nem volt édesanya, profilja pedig az őszinteségről szól, amibe az is beletartozik, hogy két gyermeket nevel. Ezeket az érveket többek között Osváth Zsolt YouTube-csatornáján sorolta fel, tíz hónappal ezelőtt.
A mostani történet szálai oda vezetnek vissza, hogy Osváth Zsolt legutóbbi beszélgetőpartnere Gáspár Evelin volt. Éppen ezért rengeteg kérdés hangzott el arról, hogy Evelin ma hogyan látja: gyerekként rendben volt-e, hogy a Győzike show-nak köszönhetően nem volt magánélete. A válasz lényege az volt, hogy a médiaszereplés sokat elvett tőle, de a traumákat kezeli, és cserébe rengeteg olyan dolgot kapott, amit másképp nem élt volna át.
Erre a videóra reagált most Tibi atya. Leült a monitor elé, klaviatúrát ragadott, mert a történetet párhuzamba tudta állítani azzal, amit problémaként ő is felvázolt.
Írását azzal kezdte, hogy bár a rekordnézettség is azt támasztja alá, hogy a nézőknek igényük volt a Győzike show-ra, viszont a kereslet-kínálat sem legitimál mindent. Felhozta példának, hogyha egy 18 év alatti gyerek bemegy a tetoválószalonba, jó esetben elküldik, mert egy tetoválás életre szóló döntés, amit nem szabad egy bizonyos kor alatt meghozni. Ugyanígy vélekedik a médiaszereplésről is.
Blogbejegyzésében nem a Gáspár családot kritizálta, hanem azt kifogásolta, hogy sem az akkori közéletben, sem a stábban, sem a gyermekvédelmi hatóságoknál nem volt senki, aki nehezményezte volna a Győzike show két állandó gyerekszereplőjének részvételét a műsorban, akiknek ez az egész életre szóló következményekkel járt.
Amikor Evelin arról beszél, hogy lassan a tárgyakhoz is jobban vonzódik, mint az emberekhez, akik ennyi év után is a közéleti szerepével alázzák meg, az érzelmi kiüresedését tárja fel, ahová fedezékbe húzódik a folyton körötte tobzódó nyilvánosságtól.
– írja Tibi atya, aki ezt az ügyet csak a szöveg bevezető részében hozza párhuzamba Kulcsár Edináékkal, utána nem tér vissza rá. Gondolatait azzal zárja, amit a párhuzamosan futó ügyében is többször kiemelt, hogy az intimitásra mindenkinek szüksége van, még akkor is, ha sok gyereknek ez nem elemi joga.
Nem sokkal a blogbejegyzés nyilvánosságra kerülése után egy másik szöveggel egészítette ki mondandóját, mert annyi reakciót kapott arra, amit Osváth Zsolt és Gáspár Evelin beszélgetése kapcsán írt, hogy nem tudta szó nélkül hagyni:
A nyilvánosság felszámolja az intimitást és a biztonságérzetet. Nincs jó és rossz nyilvánosság egy gyermek számára. Csak nyilvánosság van. Ha ebbe születik, később sem fog tudni menekülni belőle. A kommentelők, akik ma jókat röhörésznek Gáspár Evelin sorstragédiáján, ugyanazok, akik akkor is röhögtek, amikor Gáspár Győző ebbe a szerepbe nyomorította. A legnagyobb tragédia azonban talán mégis az, hogy Gáspár Győző, Berki Krisztián, Szabó Péter, Norbi, Kulcsárék vagy Nánásiék agymosó terápiája tökéletesen végbement: a tömeg már nem is a bűntudatát fojtja el, amiért ennek a része volt, csupán az irigységét éli meg, amiért neki nem juthatott belőle elég.
A gyermekpromó ipar igazi haszonélvezői a szülők, nem a gyerekek. Dicsértessék!
Közzétette: Tibi atya – 2021. április 12., hétfő