Mióta zavar bennünket a munkahelyi zaklatás?

A #metoo mozgalom számos olyan régi ügyet hozott felszínre, ami bár a történtek ideje alatt sem volt megengedhető, a kérdés valamiért mégsem merült fel senkiben, legalábbis nyilvánosan: mit lehetne, egyáltalán kell-e tenni ellene. Aztán jött a #metoo, és a múlt eseményei tettre sarkalták a jelen emberét.

Bár az elmúlt pár év konkrét példái főként színházakhoz és a filmművészethez köthetők, ez nem jelenti azt, hogy a színházi világra más szabályok vonatkoznának, hogy vékonyabb lenne a határ jó és rossz között, vagy hogy a művészek másképp, szabadabban értelmeznek bizonyos dolgokat. A figyelem lett nagyobb, ami amúgy sem volt kevés, csak újabban a függönyök mögötti világba kaphattunk betekintést.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) 2019-ben rendezett egy Általános Konferenciát. Ezen megfogalmazták a munkaügyi norma, erőszak és zaklatás elleni Egyezményt, és az azt kiegészítő Ajánlást, amit az Európai Bizottság befogadott és a tagállamok felé elfogadásra ajánlott. Ezek a nemzeti munkajogban hiánypótlóan szabályoznák az erőszak és a zaklatás tárgykörét a munka világában.

A Magyar Színházi Társaság Jó kérdés című beszélgetéssorozata nyilvános fórumot szervezett színházi etikai kódexek témában. Az eszmecserét Seres Gerda újságíró vezette. A videóban Csőre Gábor színész (aki részt vett a Vígszínház etikai kódexének kidolgozásában), Gemza Péter, a debreceni Csokonai Színház igazgatója (náluk szintén nemrégiben készült el a színház etikai kódexe), valamint dr. Rihay-Kovács Zita jogász (a Biztonságos Terek Alapítvány létrehozásában is közreműködő Független Előadó-művészeti Szövetség ügyvezető titkára) beszélgetett.

A beszélgetésen elhangzott érvek alapján kijelenthető, hogy egy jó etikai kódexnek nemcsak azt kell tartalmaznia, hogy a munkahely vagy a cég milyen normákat követ, és a munkavállalónak minek kell megfelelni, hanem azt is, hogy a felek hogyan kommunikálhatnak egymással, mit engedhetnek meg maguknak, és ha panasz fogalmazódik meg valakiben, kinek és milyen keretek között kell jelentenie. Ezt egészíti ki jó esetben egy eljárási rend, amire támaszkodva a munkáltató pontosan tudni fogja, hogy mi a pontos menete annak, hogy a panaszos és a bepanaszolt problémáját házon belül kezelni lehessen.

Bár a téma a színházi etikai kódex volt, a beszélgetés középpontjában nem az újonnan megírt szabályzatok álltak, csupán ezekre is építve beszéltek egy általános, több esetben tetten érhető problémáról. Az elhangzott információk minden munkáltató és munkavállaló számára egyenlően érdekesnek bizonyulhatnak, hiszen nem színházspecifikusak.

A munkahelyi zaklatás jelensége nem új keletű, ám a kérdés bárkiben jogosan merülhet fel: miért csak most lett téma, eddig miért nem foglalkoztak ezzel rendszerszinten, és mit lehet tenni ellene.

Mostanra jutottunk el odáig, hogy ki kell mondani: mi az, ami belefér egy oktatási vagy munkahelyi viszonyba, és mi az, ami nem.

– emeli ki Rihay-Kovács Zita már az elején a többekben megfogalmazott kérdésre a választ. Merthogy bár egyszerűnek tűnik, hogy ha valaki a munkahelyén visszaél a hatalmával, az ellen fel kell szólalni, de a dolog nem ilyen egyszerű.

A beszélgetés négy szereplője a százszögletű témakör szinte összes sarkában megfordul, és még ha csak érintőlegesen is, de elhangoznak olyan mondatok vagy újabb kérdések, amelyek jobban segítenek megérteni az ügyek természetrajzát.

Az etikai kódexek létrejötte azért is fontos, mert rávilágítanak arra, hogy az intézményvezetők felismerték, nekik ezzel feladatuk van. Ezek az iratok nem csak és kizárólag a munkavállalót védik, hanem segítséget nyújtanak a munkáltatónak is, hiszen eddig nem tudtak mire támaszkodni, miként eljárni. Ahogy Rihay-Kovács Zita is megfogalmazza, ezeknek a kódexeknek nem az a céljuk, hogy minél több eljárás szülessen, hanem hogy az emberek elkezdjenek gondolkodni azon, mit tehetnek meg a kollégájukkal. Ezek a kódexek így a megelőzésben is segítenek, szükség esetén pedig egy hivatalos eljárási rend alapján vizsgálhatják ki a panaszokat. Így a sértettek is érvényesíteni tudják az érdekeiket, és a vádlottakat sem állítják azonnal pellengérre.

Az etikai kódexek nem kőbe vésett szabályok, ám ígéretes kezdetet és példát jelenthetnek más színházak számára, amit illeszteni tudnak akár a munka törvénykönyvéhez is.

Az etikai kódexek is hivatkoznak arra, hogy »jogszabályi keretek között«. Nincsenek ilyen jogszabályok. Van egy munka törvénykönyve, ami egy keretjogszabály, és annyit mond ki, hogy a munkáltatónak biztosítania kell a biztonságos munkakörnyezetet alapelvi szinten. Amit egy bíróság előtt nagyon nehéz érvényesíteni, de továbbmegyek. Még az egyenlő bánásmód, korábban hatóság, most ombudsman előtt is nehéz a munkáltatónak a felelősségét megállapítani azzal kapcsolatban, hogy ha egy zaklatásos ügy előfordul, akkor az mennyire az ő felelőssége.

Ezeket a dokumentumokat a Vígszínházban és a Csokonai Színházban is más okból írták meg, és nyilván van, amiben eltérnek egymástól. Ám létrejöttük gyors és előremutató válasz lehet egy olyan igényre, amire amúgy nem csak színházakban lenne szükség.