Kevés pénzből látványos otthon

Tímea férjével és kiskamasz fiával él. Otthonuk másokra is nyugtató hatással van, legalábbis ezt bizonyítja, hogy szinte mindig vannak náluk vendégek. Bár sokan nem tudnák elképzelni, hogy maguk is egy ennyire színes enteriőrben éljenek, mégis, aki Tímeához látogat, előszeretettel üldögél a krumplizsákkal bevont fotelben, miközben a zongorából készült könyvespolcot csodálja, vagy más érdekességen legelteti a szemét.

Kreativitása egészen kislányként megmutatkozott. Előszeretettel viselt feltűnő, maga által készített ruhákat, ékszereket. Nem vágyott a középpontba, csak a színek vonzották, meg a formák és a bennük rejlő lehetőségek. Mivel a képzelőereje messze túlszárnyalta a valóságot, egy idő után elkezdte saját ízlésére formálni a világot.

Bár a lelke művészi, családja az egészségügyben dolgozott, így gyógymasszőr lett. Ma is számos olyan, segítségére szoruló beteget vállal, akik ezért csak keveset tudnak fizetni. Olyan betege is van, aki tárgyakkal, bútorokkal hálálja meg munkáját. Lehet, mindez másokat megbotránkoztat, ám Tímea mindenben meglátja azt, ami szolgálni tudja az ő és családja boldogságát.

A pandémia alatt rájöttem, álságos dolog azt gondolni, hogy egyáltalán nincs szükség a pénzre. Innen jött az ötlet, hogy összekötve a kellemeset a hasznossal, workshopokat tartsak, mert hiába örülök minden tárgynak és nekem adományozott ruhadarabnak, azokból nem kerül étel a vacsora asztalra. De ez még a jövő zenéje.

Fiatal korától szenvedélyesen gyűjti a lakberendezési magazinokat, és az tűnt fel neki, hogy ezekben a lapokban sosem gondolnak azokra, akik kevesebből gazdálkodnak.

Tisztában vagyok vele, hogy az ízlésem nem tetszik mindenkinek, de már rendeztem be letisztult stílusú, modern lakást is. Ezért tudom, hogy erre mindenki képes, csak a magazinok nem ezt a gondolatot közvetítik. De semmi baj, akkor majd én fogom.

Folyamatosan kísérletezik és új technikákat tanul meg. Egyik nap rozsdásít, másnap fest, harmadnap pedig ránéz egy régi bőröndre, és kipróbálja lebegőpolcként. Személyisége – ugyanúgy, mint lakása és bútorai – arra tanítják a környezetébe tévedőket, hogy merjenek kockáztatni. A bútorfelújítás talán pont azért egy felszabadító hobbi, mert lehet hibázni, abból meg tanulni. Ha valami nem sikerül, neki lehet állni még egyszer. 

Arra pedig, hogy szinte mindent el lehet érni kevesebb anyagi ráfordítással, az utazásai a bizonyítékok. Férjével voltak Thaiföldön, Kubában, Európában több helyen. Útjaik tele vannak kalanddal, hiszen nem a kiszámíthatóbb turistautakat választják. Egyszer bejárták Indiát, ahol sokszor ingyenkonyhán ettek, és néha olyan szálláson aludtak, ahol – Tímea szóhasználatával élve – még a patkány is megdöglik. Cserébe hihetetlen dolgokat tapasztaltak, és sokkal jobban megismerték az ottani embereket.

Elutaztak Váránasziba, ahová a halálfélelem kíváncsisága hajtotta őket. Egy helyi kisgéppel repültek, rajtuk kívül kecskék utaztak. Bár az elmúlástól való félelem nem múlt el Tímeában, a mai napig visszavágyik oda, ahol teljesen normális, hogy a szűk utcákon teheneket kerülgetsz, vagy halott embereket cipelő indiaiakat. Az elmúlás közelsége mégis az élet megélésére tanította őket.

Mindig azt kérdezi tőlem a családom, hogy nem vágyom-e szép helyekre. Nekem ez a szép, az izgalmas, engem a raktár érdekel, nem a kirakat. Viccesen úgy szoktam fogalmazni, hogy valószínűleg túl jó életem van, hogy ilyen helyekre vágyom, de az igazság annyi, hogy ez inspirál. Anyagokkal találkozom, színekkel, illatokkal, kézművességgel, hús-vér emberekkel. Nincs annál szebb, mint mikor egy faluban egy család meghív ebédre, ahol épp szülinapot ünnepelnek: megosztják velünk azt az egy sült halat, és hiába nem fogadjuk el, a tortából is minket kínálnak először... Most is összeszorul a gyomrom az emléktől. A világot így lehet megismerni, ezekkel az élményekkel.

Mindenük megvan, de semmiből sem vesznek új dolgokat, sem ruhából, sem elektronikai kütyükből. Ha valamire szükségük van, megszerzik, vagy megkapják ajándékba. Ez az életfelfogás pedig azt eredményezte náluk, hogy nem szakadnak meg a munkában, cserébe marad idejük élni.

(Borítókép: Sóki Tamás / Index)