A jegyszedő a szabadtéri színházban sem hatóság
Csak hisszük, hogy a szabadtéri színházakat nem kell megnyitni, hiszen eleve nyitottak. Pócza Zoltán, a kőszegi Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház igazgatója egyben a Szabadtéri Színházak Szövetségének elnöke is, és azt mondja, hogy komoly előkészítő munka kell ahhoz, hogy egy nyári estén a szabad ég alatt tartsanak előadásokat.
A szervezők és művészek készen állnak arra, hogy immár élő közönség előtt lépjenek színpadra, ehhez azonban szükség van arra, hogy mindenki betartsa a vészhelyzet miatt bevezetett előírásokat.
Pócza Zoltán azt mondja, hogy a nyitás jó dolog, hiszen azt sokan várták, nézők és színészek is egyaránt, de az, hogy mindez éppen a nyári szezonra indulhat el, egyben a nehézsége is, indulnak a filmforgatások, sok színház nyár:
Ez nekünk egyeztetési problémát is okoz, mert nem lehet tudni, mi lesz. Mindenki gyorsan dolgozni akar, és ki tudja, mit hoz majd az augusztus, az ősz.
A jegyértékesítésben nincs az a lendület, mint tavaly, ezt azért érzik a színházak, éppen ezért a szabadtéri színházak mindent megtesznek azért, hogy a kultúra legyen az egyik kivezető élmény a pandémia időszakából.
És még azzal is meg kell küzdenünk, hogy sokan egy kis nyári hakninak gondolják a szabadtéri színházat, miközben ez komoly feladat, hiszen minden évben szinte mindent a nulláról kell kezdeni. Egy színpad előkészítése egy hónapos munkát igényel, és sokan még csak a talpra állításnál tartanak.
Az Index arútluK című podcastjából kiderül, hogy milyen mélyen kell a zsebébe nyúlnia annak, aki önerőből hozna létre szabadtéri előadást, és az is szóba kerül, hogy
- a jegyszedő nem hatóság, de elkéri a védettségi igazolványt,
- szabadtéren nem kell páros székeket kialakítani,
- a színészek és színházak teljes értékű előadásokat tartanak a színpadokon,
- a szabadtéri előadások költséges vállalkozások,
- az önkormányzatok a legjobb partnerek,
- szigorú feltételei vannak annak, ha egy színpad csatlakozna a Szabadtéri Színházak Szövetségéhez.
Katt a lejátszógombra, és hallgassa meg az arútluK podcastot!
Az Index arútluK podcastjában Pócza Zoltánnal F. Tóth Benedek beszélget. Hallgassa meg az arútluK podcast korábbi beszélgetéseit a Kossuth-díjról, a sorozatok világáról, a Trónok harca valóságosságáról, vagy éppen a pályakezdő színészek nehézségeiről; vagy arról, hogy Puskás Tamás szerint miért pótkávé az online színház, és hogy Grecsó Krisztián miért tért vissza a lírához, amit el sem hagyott.