Fehér Zoltán és barátja, Koszta Marcell 2017-ben vágott bele a projektbe, a folyamatot pedig több hónapos kutatómunka előzte meg, ugyanis Magyarország környezetét fel kellett térképezni, hogy a stáb minél átfogóbb képet nyújthasson hazánk vizeiről.
A film Forgács Péter narrátor hangján szólal meg, és szó szerint a „Vizek Országát” mutatja be. A kis-balatoni mocsárvilágától az Aggteleki Nemzeti Park párás, érintetlen erdőségein át a Hévízi-tó víz alatti dzsungeléig, több tucat helyszínen forgott a kamera, hogy a tájak eddig ismeretlen arcát mutassa be a nézőknek.
Fehér Zoltán nem válogatott, nem kivételezett: a magyar természetfilmekre jellemző, hogy egyetlen faj köré csoportosulnak, a rendező mégis a vizet, mint elemet, mintsem egy bizonyos élőlényt választotta az alkotás főszereplőjeként. (A foltos szalamandra, az európai vidra és az aranysakál azért kiemelt figyelmet kap.)
Mind a három állat ikonikus, ha lehet így fogalmazni. A szalamandrák mérgéről legendák szólnak, noha ez tévhit, hiszen a szalamandra nem mérgezőbb, mint egy varangy. A vidrának a Kis-Balatonnál van egy óriási populációja, vadvizeink egyik legjelentősebb állata. A filmmel szerettem volna felhívni a figyelmet vadvizeink törékenységére, hiszen a legkisebb emberi beavatkozás is katasztrófákat okozhat a vadvilágban. Klímaváltozás, invazív fajok megjelenése, és a többi.
A részletgazdagság, a változatos élővilág azonnal tetten érhető, hiszen 27 helyszínen forgott a kamera, és nagyjából 50 órányi nyersanyag keletkezett.
Ez az a műfaj, ahol hónapokon, vagy akár éveken keresztül gyűjteni kell a nyersanyagot, és abból fog kialakulni a sztori, de nem feltétlenül úgy, ahogy azt mi elképzeltük, vagy ahogy meg van írva a forgatókönyvben
– nyilatkozta az filmrendező.
A nagyjátékfilmes operatőrnek tanult Zoltán szerint a természetfilm amolyan köztes állapotot tükröz, átmenetet képez a dokumentumfilmek és a játékfilmek között. Tényalapú filmről beszélünk, a dramaturgiai elemek, a karakterek, az állatok viselkedésén megfigyelhető esetleges személyiségfejlődések azonban már a játékfilmek felé terelik a művet.
Egy-egy napos forgatásokkal vágtak neki a munkálatoknak, így eleinte csak rövidfilmek készültek, végül egyre több képanyagot sikerült felvenni, a film pedig lassacskán magától összeállt. (Jó, magától azért mégsem, hiszen a téma adott volt, de a rövidfilmek szolgáltak egyes jelenetekként. Zoltánt egész életében vonzották a vizek és azok élővilága, így tudatosan húzta fel a filmet a vadvizek bemutatására.)
Természetfilmet forgatni nem feltétlenül sikeres vállalkozás, hiszen az ember nem tudja befolyásolni a környezetét. A forgatás váratlan események tárháza, az összes, a filmben fellelhető állatfaj léte – lencsevégre kapása – egyszerre volt meglepetés és ajándék a stábnak.
A modern technika lehetővé tette, hogy szürkületben, sötétedés után is dolgozhassanak, így sikerült felvenni például az este „éledező” vidrák természetes viselkedését. Markofelvételeken mutatták be a pár centis szalamandrabébiket, légi felvételekről pedig a lélegzetelállító tájakat.
(Borítókép: Aqua Hungarica)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
