Bojár Gábor saját kudarcain keresztül motivál másokat

Mások sikereinél csak mások bukásaiból lehet többet tanulni. A siker több összetevős, és egyenletében sok a változó, a rossz döntések viszont utólag mindig megindokolják magukat, ezzel egy olyan tapasztalatot átadva, ami közelebb áll az örök érvényű igazságokhoz, mintsem a siker szerencséje.

Bojár Gábor 2004-ben írta meg GRAPHI-sztori: egy magyar minimulti története című könyvét, ami itthon hatalmas népszerűségnek örvendett, és nem csak azoknál, akiket érdekel az üzleti világ vagy a vállalkozói lét. Bojár úgy énekelte meg a Graphisoft történetét a frankfurti tőzsdéig tartó bevezetésig, hogy az globálisan hatással volt az itthoni vállalkozói kultúrára.

Nem csoda, hogy sokan rágták a fülét egy esetleges folytatásért, amire röpke 17 évet kellett várni, de megérkezett.

Míg az első könyv azt bizonyította be, hogy itthon is fel lehet építeni egy jól menő nemzetközi céget, a második rész inkább azt veszi górcső alá, hogy amennyiben egy üzlet növekedésnek indul, akkor mennyire más kihívásoknak kell megfelelnie, mint az első években. Ez pedig cégvezetőként azt indokolhatja, hogy célszerűbb egyre inkább elengedni a gyeplőt, és más kezébe adni a fontos döntéseket. Bojár a generációváltás drámáiban sorra veszi azokat a pillanatokat, helyzeteket, amikor másképp lehetett vagy kellett volna csinálni valamit,

Ezzel pedig azt éri el, hogy az új könyv, az előzőt kiegészítve, kötelező olvasmánya lehet a vezetőknek, hiszen számtalan pontban rávilágít arra, hogy a tulajdonosok, vezérigazgatók mennyi helyzetben vehetnének vissza az egójukból, amennyiben céljuk tényleg a növekedés és a cég népszerűsítése.

Egy nagy céget vezetni teljesen más kihívásokkal jár, egészen más felelősség. Bojár a lehető legtermészetesebben beszél arról, hogy az ő gondolkodása is jobban passzolt egy teljesen új vállalkozás beindításához és felfuttatásához. Könnyed hangneme pedig olvasás közben leveszi a terhet azokról az emberekről, akik egy növekvő cég minden fázisában ugyanúgy meg akarnak felelni. Példaként hozza fel, hogy a Szilícium-völgyben alig pár olyan cég van, amit ugyanaz az ember irányít, mint aki elindította a vállalkozást. Szerinte Mark Zuckerberg vagy Bill Gates azért is tett szert ekkora népszerűségre, mert nem ez a megszokott az üzleti világban, ők kivételként erősítik a szabályt.

A súlyos hibák és az azokat kísérő tőzsdei árfolyamzuhanás vezetett oda, hogy lemondtam a cég aktív vezetéséről, és új vezérigazgatót kerestünk. Nem azért mondtam le, mert nem tudtam volna elviselni a kudarcot, korábban is voltak kudarcaink, kudarctűrésben mindig nagyon erős voltam. De megértettem, hogy ebben a fázisban már nem elég, amit én tudok, pontosabban ebben a méretben már nem szabad úgy vezetni a céget, ahogy én tudtam vezetni.

Leírja azokat a konkrét eseteket, ahol meglátása szerint rosszul döntött. Megfogalmazza azt is, miben látja utólag a tévedését, és lefuttatja, hogy ellenkező esetben milyen végkimenetelre lehetett volna számítani. Emellett szépen és részletesen vezeti végig saját döntéseinek következményeit, és hogy ezek miért nem működtek. S mivel mindezt valós történetekkel és valós személyek említésével teszi, a könyv egy regényes, kalandos történetté alakul, ami olvasmányosan tanít.

Olyanoknak is hasznos lehet, akik nem az üzleti világban tevékenykednek, és vállukat más döntések súlya nyomja: ezekből a történetekből pedig saját életünkre vonatkoztatható tanulságokat is le lehet vonni.

Bojár nem csak döntéseit, tetteit analizálja. Írásából átjön a jó vezető gondolkodásmódja és morálja, úgy tud beszélni a vevőkkel való kapcsolattartásról, az ügyfelekkel való kommunikációról, a konkurenciára építő marketingstratégiáról, hogy egyértelművé válik, bár több szabadságra vágyott, és a nagy cég kapitányaként nehezebben tudta kormányozni a hajót, külső szemlélőként tökéletesen megértette és átlátta a kérdéses helyzeteket.

Sok fontos dologra világít rá, ami azok számára is hasznos ismeret lehet, akik nincsenek hasonló cipőben. A könyv akarva-akaratlanul komplexebb gondolkodásra tanít, és olyan tulajdonságokra hívja fel a figyelmet, amelyeket rendszerint alulértékelnek, mint például az empátia. Kellő empátiával az ember könnyebben ki tudja találni, hogy mire vágyik a főnöke, beosztottja, vevője, ez a szuperképesség így segíthet a fejlődésben és előrejutásban.

Lelkesen és nem letörve képes beszélni sikertelen próbálkozásokról, mert minden ilyen lehetőségben látja a gödörből kijutás, padlóról felállás, sőt, a felemelkedés esélyeit.

Mint vezető, több felismerésre tett szert az évek során. Többek között rádöbbent arra, hogy sokan ott rontják el, hogy a saját klónjaikat nevezik ki középvezetői pozíciókra, így viszont előreláthatóan nem ütköznek falakba. Pedig: ha a vezérigazgató magától eltérő gondolkodású, pozíciójuknak megfelelő személyeknek valódi felelősséget és hatalmat képes adni, akkor azok az emberek könnyebben döntenének másképp, mint ő, vagy inkább mondanának neki nemet. Ez nehéz lépés, hiszen a legtöbb alapító tulajdonos azért tart ott, ahol, mert az induláskor mindent irányított, kiadni a kontrollt a várható fejlődés reményében pedig ijesztő feladat.

Kevésbé motiváló, ha a középvezetőnek azt kell kitalálnia, hogy adott helyzetben hogyan döntene helyében a nagyfőnök, ahelyett, hogy önállóan dönthetne. De ez főleg azért nagy baj, mert így egy esetleges rossz döntésért nem is érez felelősséget a középvezető. »Így döntött volna a nagyfőnök is«, vonhatja meg a vállát.

A könyv második részében egy teljes fejezetet szentelt a Graphisoft eladásának, amiben Bojárnak hatalmas szerepe volt. A történet szinte a jelennel zárul, összefoglalva mindent, ami a kétezres évek eleje óta történt, és pontot téve a Graphi-sztorira, aminek kezdete a nyolcvanas évek elejéig nyúlik vissza.

A könyv olvasmányos, távol áll a száraz, szakmai írásoktól. Tanulságokat fogalmaz meg, amelyek egyaránt lehetnek gondolatébresztőek bárkinek, aki hasonlóan szereti elemezni életét és döntéseit, mint ahogy azt Bojár Gábor teszi. A Graphisoft 2.0 – a generációváltás drámái a Park Kiadó gondozásában jelent meg.

(Borítókép: Bojár Gábor, a Graphisoft elnök-vezérigazgatója a Mit szól ehhez a 21. század? című szakképzési konferencián a budapesti Kossuth Klubban 2016. június 21-én. Fotó: Marjai János / MTI)