Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMRubint-ügy: befutott az Operaház reakciója is
Ahogy korábban az Index is beszámolt, Juratsek Julianna, az Operaház balettművésze kemény hangvételű posztban reagált arra, hogy Rubint Réka edzést tart „balettművészeknek és vállalkozó kedvű kollégáknak” jövő tavasszal a Magyar Állami Operaházban.
A bejegyzésre, a sajtóhírekre és az ezzel kapcsolatos indulatokra a Magyar Állami Operaház most sajtóközleményben reagált, amelyben megjegyzik, hogy
Rubint Réka az Opera felkérésére, egyetlen alkalommal tart fitnesztréninget az erre önként vállalkozó kollégáknak.
Azt is hozzáteszik, hogy Rubint Réka nem tart balettórát, az edzésen pedig az Opera minden munkatársa részt vehet, de az esemény maga nem kötelező. A programon a korábbi hírekkel ellentétben nem működik közre az Opera Zenekar sem,
mindössze az edzéshez szolgáló zene alapját képezik majd az erre az alkalomra kiválogatott és remixelt operamuzsikák az intézmények felvételeiből.
Az Opera tervei szerint rögzíti a megvalósuló eseményt, majd azt elérhetővé teszik az intézmény közösségi oldalán. Azt is megjegyzik: Rubint Réka különleges edzése nagy érdeklődésre tarthat számot, és egyben bemutatja az Opera hivatalos megnyitás előtt álló Eiffel Műhelyházának tornatermét.
A tervek szerint az esemény után az intézmény 1500 dolgozója, munkatársa és művésze hódolhat majd a hét minden napján a test művelésének. Az Opera megjegyzi azt is, hogy Rubint Réka neve
a művészvilágban sem ismeretlen, a meghívást eddigi fitneszedzői eredményei indukálták.
A mostani adok-kapok az Opera vezetését arra ösztönzi, hogy amennyiben marad szabad hely, minden hölgy számára megnyissa az eredetileg munkatársak számára tervezett rendezvényt – zárta közleményét az intézmény.