Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMIlyen volt a 26. Budapest Pride
További Kultúr cikkek
A 14 órás gyülekező előtti percekben még úgy tűnt, nem lesz teltház a Madách téren, azonban szinte óramű pontossággal érkeztek az emberek – perceken belül egy tűt sem lehetett leejteni a téren. Csikós Ádám, a Budapest Pride elnökének nyitóbeszéde csak jóval 15 óra után kezdődött el, a helyzeten pedig a 33 Celsius-fokos hőség sem segített. Aki nem a szervezői jármű mögött állt, szinte esélye sem volt hallani – pontosabban érteni – a beszédet, mert a tömeg szinte teljesen elnyomta a mikrofon hangját.
Nemcsak az elnök hangját, hanem a térerőt és az netet is megzavarta a tömeg, hiszen a menet közepéről lehetetlen volt kifelé kommunikálni: a telefonkapcsolat megszakadt, a mobilnet nem működött. Ebből rögtön érzékelhető, hogy mekkora tömeg indult el a Madách térről a Tabánba. A két óra hosszú menet az Astorián, a Kálvin téren, a Fővám téren, a Szabadság hídon, a Szent Gellért rakparton, majd a Döbrentei téren keresztül jutott el a végső helyszínre, ahol a civil falu, valamint beszédek várták az érdeklődőket.
Kis túlzással minden második felvonuló kezében lobogó vagy molinó volt, a legkülönbözőbb feliratokkal ellátott transzparensek jól tükrözték az emberek személyiségét és érdeklődési körét. Szivárványos nyakörvet viselő kutyák, támogató nagyszülők, kisgyerekek és külföldi érdeklődök ezrei vettek részt a felvonuláson. Visszatérő téma volt Britney Spears, sokan kézi hangszóróból hallgatták a dalait, vagy Free Britey feliratú plakátot szorongattak.
Zavaró tényezők
Az Astoria metróállomásnál több embert is kénytelenek voltak visszafordítani a rendőrök, sőt itt még egy idősebb asszonyt is láttunk, aki a rendőrökkel hadakozott, lökdöste őket. A Kálvin térhez érve az emberek több helyen ropták a táncot, ugyanis kerékpáros DJ-k, valamint egy ütőhangszeres banda is muzsikált. Az első ellentüntetőkre egészen a Fővám térig kellett várni, ahol „Gyurcsány, takarodj!”, illetve „Mocskos Pride, mocskos buzik!” mondatokat skandálták. A hídon azonban – valószínűleg a felvonulók szájából – hallottuk a „Ria, ria Hungáriát”. A Gellért Gyógyfürdő előtt kordonok és rendőrök várták a tömeget, ahogy az a hídról megérkezve jobbra a Tabán felé fordult. Itt is néhány ellentüntető fogadta a felvonulókat: „STOP LMBTQ – pedofília” feliratú molinót lobogtattak összemosva össze nem tartozó fogalmakat. Ezzel szemben a Rudas Gyógyfürdőben lazuló emberek vidáman integettek ki a kupolából és az öltözőkből egyaránt. Az utolsó ellentüntető csoport az Erzsébet híd lábánál, a Tabán előtt hirdette, hogy „Hagyják békén a gyermekeinket!”
Magyar vagyok, keresztény vagyok!
A Tabánban felállított színpadon Lang Györgyi volt a házigazda, ő szólította mikrofonhoz a szónokokat. Hegedűs Máté elmondta, célja, hogy a fiatalok azt érezzék, van helyük ebben a világban. Szerinte pont nem ők azok, akik propagandát erőltetnek az embereke. Felhívta a figyelmet a támogatás, az önkéntesség, az adományozás és az elfogadás fontosságára, valamint arra kérte a résztvevőket, hogy szavazzanak.
Vladimir Luxuria, az Európai Parlament első transznemű képviselője Orbán Viktorhoz címezte a beszédét. Elmondta, hogy senkinek nem az a célja, hogy homoszexuális vagy transznemű felnőttet neveljen a gyerekekből, csupán egy a lényeg: hogy ne gyűlölettel teli felnőttek váljanak belőlük.
Korábban még soha nem irányult ekkora figyelem Magyarországra és a magyar LMBTQ-emberek helyzetére. A felszólalók szerint fontos lenne, hogy a kormány valóban a gyerekeket tartsa szem előtt, ne pedig a család fogalmát próbálja szűkíteni.
Vay Blanka, a Prizma Transznemű Közösség szerint a buziknak varázserejük van,ezért akarja őket a Fidesz elásni. Az LMBTQ embereknek a láthatóságukban van az erejük, ezért válnak támadási felületté.
Karácsony Gergely azért vett részt a Pride-on, mert azt szeretné, hogy senkinek se kelljen szorongania. A főpolgármester arra kérte a jelenlevőket, hogy indítsák el Magyarországon a változást.
Magyar vagyok, keresztény vagyok. Hetero vagyok, és itt kell lennem!
– mondta Karácsony Gergely.
A beszédek után a tömeg egy része maradt bulizni, piknik hangulatban beszélgetni, más részük elindult haza. Megindult a tömegközlekedés, ám a rendőrök továbbra is vigyázták a hazafelé igyekvő felvonulók biztonságát. A felvonulás békés volt, az ellentüntetők sértő szavait leszámítva – az Index tudomása szerint – semmiféle atrocitás nem érte a résztvevőket. Egy nyugodt, jókedvű közösség és támogatóik sétáltak délután Budapest utcáin.
(Borítókép: Gorondy-Novák Edit / Index)