Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMIdén lett volna 75 éves Radics Béla. A legendás gitáros 1982-ben hunyt el, csak nagyon kevés felvétel maradt fenn utána. Pályájának fontos állomása, a Sakk-Matt együttes 1968-ban és 69-ben készült hanganyagait most felújítva közzéteszik – adta hírül az MTI.
Radics Béla 1968 tavaszán hozta létre a Sakk-Matt zenekart. Előtte a beategyüttesnek számító Atlantis, Pannónia és Sankó formációkban játszott. Voltak kisebb sikerei, de többre vágyott, rockzenét akart és népszerűséget.
A Sakk-Matt két évnél is rövidebb története egyfajta átmenet a beatkorszakból a rockba, amit aztán a hetvenes években Radics Béla a Tűzkerékben és a Taurusban fejlesztett tovább. A Sakk-Matt elsősorban a nagy példakép, Jimi Hendrix és az Eric Clapton-féle Cream hard rockos, bluesos számait játszotta, néhány saját szerzemény mellett. A csapatban Miklóska Lajos basszusgitározott, Csuha Lajos gitározott és vokálozott, Harmath Albert énekelt és Hőnig Rezső dobolt.
A GrundRecords gondozásában most CD-n és az augusztus 15-i budapesti Lemezbörzén vinylen is megjelenik az a koncertanyag, amely a Radics Béla Emléktársaság kiadásában 2003-ban már napvilágot látott. A Danuvia Művelődési Házban 1968 végén rögzített amatőr felvételt Harmath Albert készítette, akárcsak a három (Van, aki fél, van, aki nem; Hosszúhajú lány; Visszajár néha a múlt) demószámot. A korábban publikált tíz koncertszám közül ötöt Hendrix (Manic Depression, Red House, Purple Haze, Fire, Foxy Lady), kettőt (S.W.L.A.B.R., Cat’s Squirrel) a Cream repertoárjából kölcsönzött a Sakk-Matt, mellettük Bill Haley Shake Rattle and Roll-verziója, valamint két saját dal (Két barna szem, Hosszúhajú lány) hangzott el.
A mostani kiadványhoz Rozgonyi Péter restaurálta a felvételeket. Az anyag érdekessége, hogy megváltozott a számsorrend, és felkerültek korábban lemaradt danuviás dalok (két demószám élő változata), egy interjú Radics Bélával és Miklóska Lajossal, valamint egy másik, az 1968 decemberében a Radnóti Miklós Művelődési Házban tartott buliról két, töredékes formában megmaradt szám: a Cream Sunshine of Your Love-ja, illetve Eddie Cochran rockabilly klasszikusa, a Summertime Blues.