A kétkedők egyik legismertebbje Oliver Stone Oscar-díjas filmrendező, akinek olyan mozgóképtörténeti alapművek fűződnek a nevéhez, mint A szakasz, a Született július 4-én, a Tőzsdecápák és a Született gyilkosok. A 74 éves Stone pontosan harminc éve készítette el a JFK – A nyitott dosszié című filmjét, amely nyolc Oscar-jelölést kapott, nem utolsósorban a benne szereplő sztárparádénak (Kevin Costner, Gary Oldman, Joe Pesci, Donald Sutherland, Tommy Lee Jones, Kevin Bacon, stb.) köszönhetően.

Persze a témaválasztás rendesen felborzolta a kedélyeket három évtizede, különösképpen azért, mert a történetvezetés egy kiterjedt összeesküvést sejtet a szóban forgó politikai merénylet hátterében.

A rendező akkoriban úgy reagált a kritikákra, hogy

filmje fikció, de a valóságról szól.

A játékfilm példátlan hatással volt az amerikai kongresszusra: az egyre gyanakvóbb közhangulat miatt törvényt hoztak arról, hogy a Kennedy-gyilkosság titkosított nyomozati iratait legkésőbb 2017 őszéig nyilvánosságra kell hozni (ha jelentős nemzetbiztonsági érdek egyébként nem indokolja a titkosítás fenntartását – erről az amerikai elnök mondhatja ki a végső szót).

A titkosítások feloldása jórészt meg is történt azóta, Oliver Stone pedig természetesen teljes gőzzel vetette rá magát a frissen megismerhető részletek tömegére.

Ez most nem játék

A legendás rendező nemrégiben készült el új filmjével (JFK Revisited – Through the Looking Glass), amelyet a cannes-i filmfesztiválon mutattak be pár hete. A mostani újrafogalmazás immár nem dramatizált képzelgésszerűség, hanem virtigli dokumentumfilm, az alkotói szándék szerint az 1991-es mozisiker egyfajta kiegészítése és egyértelműsítése.

Valamiképpen tehát a merénylet gyanús körülményeinek végső (?) rendszerezési kísérlete – autentikus dokumentumok, szakértők, történészek és szemtanúk segítségével.

Stone részben azokból az ismeretekből dolgozik tehát, amelyeket korábbi filmje hatására hozott nyilvánosságra az amerikai kormány. További érdekesség, hogy az egyik narrátor Donald Sutherland színészóriás, aki a harminc évvel ezelőtti Stone-klasszikusban pont a rezonőrt játszotta. (A másik Whoopi Goldberg.) 

A provokatív személyiségéről ismert Oliver Stone annyiban merész, hogy – dacolva a jelentékeny szembeszéllel – mindenáron napirenden tartaná a témát. Hiszen ha csupán a negyede igaz a feltételezéseinek, akkor ez bizony a nyugati világ egyik legnagyobb politikai botránya. (Ugyanakkor a Netflix és a National Geographic már kevésbé bizonyult bátornak: mindketten megtagadták a friss dokumentumfilm forgalmazását.)

A rendező annyiban viszont még mindig kicsit félszeg, hogy konkrét felbujtói vagy elkövetői személynevet ő sem mond (vagy mondat) ki, kurrens interjúiból megtudhatjuk: ennek elsősorban jogi okai vannak. A könyvtárnyi irodalommal bíró gyanús körülményeket viszont példásan rendszerezi.

• Az elnök túl lassan haladt a nyitott autóban – ami megmagyarázhatatlan szervezési óvatlanság az adott terepen.
• Túl sok a negligált, eltűnt vagy titokzatos módon meghalt szemtanú.
• Szakértői megállapítások sorát hagyták figyelmen kívül a hivatalos vizsgálatok.
• Ellentmondók a megfigyelések a lövések pontos számáról és irányáról.
• Az állítólagos magányos elkövetőt letartóztatása után élő adásban lövik le, így még véletlenül sem tud vallani.
• A merényletet vizsgáló Warren-bizottság tagja az az Allen Dulles, akit maga John F. Kennedy váltott le a CIA éléről.
• Robert Kennedyt, JFK öccsét 1968-ban szintén agyonlövik, amikor az elnökségért indul. Ő sosem hitte el testvére meggyilkolásának hivatalos sztoriját, elnökként tehát alaposan kivizsgálta volna a merényletet.

Belső munka?

A Kennedy-gyilkosság közismerten az összeesküvés-elméletek melegágya. A maffia ölette meg. A kommunista Kuba volt. Kennedy saját alelnöke tervelte ki az egészet. Az amerikai titkosszolgálatok keze van a dologban. Hogy csak a legnépszerűbbeket említsük. De mit állít Oliver Stone? Mint már utaltunk rá, peresíthető módon semmit, de egyértelműen belső leszámolást sejtet.

Az elmúlt harminc évben elszórt morzsái számosak, panírozni lehetne velük. John F. Kennedy személyében alázta meg a CIA leváltott igazgatóját (ha még emlékszünk rá: azt az Allen Dulles-t, aki a merénylet ügyében utóbb hivatalosan igazságot tett). Elnökként megvétózott több kiemelt szolgálati akciót, és egyébként is véget kívánt vetni a hidegháborúnak, amit a washingtoni hírszerzésiek akkoriban dermedt dühvel fogadtak. Ja, és hivatali idejében ötödével megvágta a CIA büdzséjét is.

Sok mellékszál van még, de ez a lényeg. A többi már csupán (a jelek szerint: nem is annyira profin sikerült) szervezés kérdése volt szerinte. Oliver Stone-t egyáltalán nem zavarja, hogy mindezek miatt konteó-hívőnek tartják sokan. Meggyőződése ugyanis, hogy

magát az összeesküvés-elmélet kifejezést úgyszintén a CIA találta ki az ötvenes években, hogy ezzel a billoggal fitymáljon le mindent és mindenkit, ami és aki a szolgálatok sötét mesterkedéseit leleplezhetné.

Megértőbb kritikusai szerint a vietnámi veterán rendező kétségtelenül egy háborús hős, csak éppen alkotóként agyára ment a poszttraumás stressz és az abból fakadó pacifizmus.

Stone egyébként a forgalmazási nehézségeket is kommentálta már: közönségsikerre nem számít, már csak a dokumentumfilm műfaja miatt sem, de abban igenis bízik, hogy az amerikai törvényhozás újfent reagálni fog aktuális munkájára. A politikai következményeket elkerülhetetlennek tartja ugyanis.

(Borítókép: John F. Kennedy a gyilkosság előtt néhány perccel. Fotó: Bettmann / Getty Images)