New Yorkból jött, és felkarolta az elkeseredett magyarokat

Nem mindennap érkezik hazánkba Drag Race-szereplő, így az Index megragadta az alkalmat, hogy interjút készítsen az első, Budapestre látogató versenyzővel. Hiába volt kora délután hőség az utcán, Rosé pulóverben és hosszú nadrágban üdvözölt a Marriott Hotel előterében. Első ránézésre az ember nem is sejtené, hogy micsoda átalakuláson megy keresztül egy drag előadó. Rosé – smink, haj és kosztüm nélkül még csak Ross – külseje egy menő fiúbanda frontemberéével vagy egy hollywoodi színészével vetekszik. Igaz, Ross a karaktere, Rosé bőrébe bújva nemcsak drag queen, hanem énekes és feltörekvő színész is, szóval a feltételezés belefér. 

Drag queenek nyomában

London, Edinburgh, Bécs, Poznań, nem egyszer, nem kétszer; a hasonlóan lelkes kísérőmmel fél Európát bejártuk, kisebb vagyonokat költve a repülőjegyekre, benzinre, szállásra, az utazások során összevásárolt csecsebecsékre és persze a belépőkre. Magyar nézővel – határos ország lévén – egyedül az osztrák fővárosban találkoztuk: a nagymama, annak lánya és kis unokája sikoltozva ugrálták végig már a beléptetés pillanatát is. 

A verseny krémje – vagyis a legkülönlegesebb, legszerethetőbb és legsikeresebb királynők – a helyi bárban a megélhetésért küzdő előadókból a világsztári státuszig menetelnek. A közösségi médiában több millióan követik őket, divatcégek arcai, televíziós műsoraik vannak, filmekben szerepelnek. Egy-egy ilyen előadáson emberek ezrei gyűlnek össze, de rendeznek akkora kaliberű eseményeket is, ahol a hétvégi programsorozat keretén belül 50 000 ember kíváncsi nemcsak a Drag Race-versenyzőkre, hanem a kevésbé ismert drag queenekre is. 

Korábban szürreálisnak, már-már lehetetlennek tűnt, hogy az amerikai RuPaul’s Drag Race nevű, a valóságshow és a tehetségkutató határán mozgó műsor sztárjai közül bárki is Magyarországra látogasson, tekintve, hogy itthon azért nincsen akkora kultusza ennek a művészeti formának. A tizenharmadik évadnál járó (és ugyanannyi – All Stars, brit, thai, holland, spanyol – különkiadást megérő), több tízmillió nézőt vonzó sorozat hazánkban is futott RuPaul – Drag Queen leszek! címen, de csak néhány évadot ért meg a tévéképernyőn. 

A sorozat hatalmas nemzetközi platformot biztosít az előadóknak – kevés az olyan, Egyesült Államokban élő drag művész, aki ne szeretne bekerülni a sorozatba. Tekintve, hogy itthon mennyire elmérgesedett az LMBTQ-embereket érintő párbeszéd, a skót származású New York-i drag queen, Rosé budapesti fellépése a magyar közönség szemében amolyan fény az alagút végén. Hiszen akármennyire is szórakoztató műfaj, a drag mégiscsak egy erőteljes kinyilatkoztatás...

Budapest, te csodás

Rosé a show előtti nap tudta meg, hogy ő az első Drag Race-versenyző, aki Magyarországon lép fel, méghozzá a TRITON Sunset Beach Party keretében.

Hallottam, hogy Magyarország milyen helyzetben van, milyen a kormány hozzáállása az LMBTQ-témához. Az esemény szervezőitől tudtam meg, hogy az a hír járja, nem jöhetek ide, nem lesz show. A közösségi médiában osztottam meg, hogy itt vagyok Budapesten, lesz fellépés. Aztán itt a járvány is, ami miatt még mindig nehézkes az utazás, az Amerikából érkezők csak speciális iratokkal léphetnek be. Korábban folyton úton voltam, de a pandémia kezdete óta ez az első külföldi utam: nagyon különleges ez a budapesti kiruccanás. Megtisztelve érzem magam, és örülök, hogy itt szerepelhetek. Őrült egy életvitel ez, még az amszterdami légiutas-kísérők is felismertek.

Talán nincs olyan turista, aki első látásra ne szeretne bele Budapestbe, és ez Rosé esetében sem volt másképp. Miután első nap bejárta a belvárost, majd viccesen megfogadta, hogy a magyar fővárosba költözik, ellátogatott a Lupa-tóhoz, hogy feltérképezze a terepet. Az idő kegyes volt hozzá: estére lehűlt a levegő, és nem olvadt el a hőségriadó napján.

Amikor meghívtak, azt mondták, valami csodás környezetben, a természet lágy ölén lesz a show, erre ez a „fake lake” fogadott

– utalt ironikusan a mesterséges tóra, és látszott rajta, hogy remekül szórakozik magán. (A poént a közönség legnagyobb örömére párszor az este során is ellőtte.) 

A külföldi előadók körében az a hír járja, hogy a magyarok nem tudnak angolul. Ez persze barokkos túlzás, de Rosé ezt nem tudhatta – félt, hogy nem értik meg a Lupa vendégei. Ez van, nem tud mit csinálni, ő nem beszél magyarul: aki nem ért angolul, az pórul járt. Táncos-énekes show-ja azonban a „néma” szórakoztatási módszereket is színpadra vitte, Rosé előadását pedig mindenki élvezhette. És élvezték is: önfeledt fiatalok és idősek énekelték Roséval együtt a dalokat, integettek a kamerába vagy poharukat magasba emelve szalutálták a „Szia, Budapest!" és „Egészségedre!" kifejezéseket hibátlanul elsajátító drag queent. A látványt bármelyik fesztivál megirigyelte volna...

Siker, de milyen áron?

Sok drag queen fejében él az elképzelés, hogy a műsorba való bejutás garantálja a sorozat utáni sikert, míg a valóságban ez közel sincs így. Az, hogy a több száz versenyző – és a megszámlálhatatlanul sok kisebb amerikai drag előadó – közül az ember kiemelkedjen, vagy ne tűnjön el a süllyesztőben, elengedhetetlen, hogy az adott művész ne „csak” egy területen legyen elemében, ugyanakkor az is fontos, hogy legyen olyan terület, ahol nagyon is elemében van. 

Folyamatosan kihívások elé állítom magam, csak így lehet fejlődni. Ilyen volt például a Drag Race is: korábban nem csináltam hasonló dolgokat. Borzasztóan keményen dolgozom, a show után könnyebben felhasználom az erősségeimet, és azokba a dolgokba fektetem a munkát, amelyekkel egész életemben foglalkozni akartam. A legnagyobb álmom, hogy forgatókönyv-alapú tévéműsorokban és filmekben szerepeljek. A zenei karrierem is fontos, most éppen azon dolgozom, hogy minőségi dalokat rögzítsek, amelyek nemcsak a drag közegben mozgó közönséget szólítják meg, hanem egy szélesebb kört is megérintenek.

A RuPaul’s Drag Race mára márkanévvé nőtte ki magát, folyamatosan érkeznek az újabb évadok, a franchise egyre több országra terjed ki. Egyes queenek azonban egyéniségüknek hála gyorsan túlnőnek a sorozaton, Rosé pedig ezekre a művészekre néz fel leginkább. Ezek az előadók már nem „csak” részei a sorozatnak: szakmailag sokkal többek annál.  

Rosé sokoldalú tehetség: humoros, jól táncol és énekel, erősségének pedig az alkalmazkodóképességét és a rugalmasságát vallja. 

Magabiztos vagyok, hiszen azt, amit én csinálok, senki más nem csinálja. Szerintem a műsor történetének egyik legjobb versenyzője vagyok. Remekül alkalmazkodom, minden szituációban feltalálom magam. Ha megnézzük, Madonna vagy Lady Gaga is folyton változik, soha nem mutatják ugyanazt az arcukat, és ezért tudnak relevánsak maradni az évek múlásával is.

Rosé a 13. évadban szerepelt, mondhatni, még friss hús a nagyközönség előtt. A döntőben esett ki, szinte már érezte a győzelem ízét: Gottmik nevű riválisával együtt a 3-4. helyen végezett. A kaméleon személyiségű Roséban minden megvolt, ami a győzelemhez kell, ugyanakkor a zsűri szerint „túl tökéletes” drag queen. Mintha csak a koronába került volna a maximalizmusa... Megkérdeztük tőle, vajon egyetért-e a megtévesztő kijelentéssel, vagyis hogy túl jó volt a műsorhoz képest.

Úgy érzem, a kritikák többsége fair, ugyanakkor abban a helyzetben megdöbbentő volt ezeket a mondatokat hallani. Ha kiállsz a nyilvánosság elé, azzal feláldozod a magánéletedet, és felhatalmazol idegeneket arra, hogy elbíráljanak. Megtanultam könnyű szívvel elfogadni a kritikát. Ha azonban építő jellegű kritikáról van szó, természetesen megfogadom. Senki nem tökéletes, mindannyiunknak van még hová fejlődni. New Yorkban híres vagyok arról, hogy nagyon könnyen önmagamat adom, ugyanakkor a műsorban akkora volt rajtam a nyomás, hogy sokat küzdöttem, mire végre ellazultam.

Magától értetődő döntés

Rosé a Stephanie’s Child nevű énekestrió tagjaként megjárta az America’s Got Talent és a The Voice című tehetségkutatókat. (A Stephanie’s Child Rosé mellett két másik drag queenből áll: Lagoona Bloo-ból, valamint a Drag Race 12. évadjából és a jelenleg futó All Stars 6. évadjából ismert Janből.)

Az énekes műsorokban kerültem először be a nyilvánosságba, de az ottani elbírálásom kevésbé érintett meg, hiszen harmadmagammal indultam, és nem mint személyt, hanem kizárólag a produkciómat értékelték. A Drag Race már más tészta, hiszen ott téged szednek szét vagy istenítenek, ez pedig nagyon fájdalmas lehet.

Aztán persze más közönséget szólít meg egy énekes tehetségkutató, mint a Drag Race, hiszen aki az utóbbit nézi, jó eséllyel elfogadja és támogatja az LMBTQ-közösséget, míg egy országos szintű tehetségkutatóról ez már nem mondható el. 

Rosé amolyan faltörőkos-mentalitással, óriási erőbedobással vetette bele magát a versenybe, ami nem is csoda, hiszen az élet minden területén hasonlóan viselkedik. Nem számított a helyezés, az sem zavarta volna, ha elsőként esik ki: a lényeg, hogy mindent megtegyen a sikerért. Nem győzött, ám szívesen visszamenne a műsorba. (A vesztesekből még válhatnak győztesek, hiszen az ő számukra rendezik meg az All Stars-évadokat.) Rosé azonban addig nem szeretne All Stars-szereplő lenni, amíg nem tud újat mutatni, vagy nem alakul át a stílusa, hiszen úgy érzi, semmi értelme nincs még egyszer ugyanazt megmutatni, mint először. 

Most már biztosra megyek. Győzni akarok, pláne úgy, hogy az évadomban ennyire közel kerültem a koronához. Időt akarok adni magamnak, hogy fejlődhessek.

A drag queenek általában közvetlenek, extrovertáltak és emberközpontúak, az introvertált előadók kevésbé élvezik a népszerűséggel járó „kellemetlenségeket”.  Rosé azonban könnyen veszi az akadályokat.

Egy New York-i barátom szerint látszik rajtam, hogy ösztönösen könnyen kommunikálok, és szeretnek a rajongók: legtöbbször azonnal egy hullámhosszra kerülök az emberekkel. Szükségem van rá, hogy engem is embernek lássanak, és emberként is kezeljenek, ne csak egy előadóként, akit a színpadon látnak. Bejártam a világot, rengeteg új embert és kultúrát ismertem meg, de máig csodálkozom, amikor az utcán megismernek az emberek. Még nem szoktam meg. Közvetlen személyiségként azonban élvezem a hírnevet.

Ross Matthew McCorkell néven született, ám a legtöbb drag queenhez hasonlóan ő is művésznevet választott magának: The Rosé. A drag nevek köztudottan humoros, szellemes, az adott előadó stílusát és személyiségét hűen tükröző nevek, sokszor szójátékok. Egy drag művész legfontosabb ismertetőjegye a neve. 

Rövid nevet szeretett volna, egyszerű, csattanós nevet. Egy nap az interneten egy rozéreklámba botlott: a csillogó, rózsaszín ital láttán azonnal beugrott neki: megvan! Szereti a bort, a vörösborokat meg pláne. Szereti a rózsaszínt – elég csak ránézni, szinte nincs olyan fellépése, ahol vagy a haja, vagy a sminkje, vagy a ruhája ne pink lenne. A családjában több nőt is Rose-nak hívnak, és tetszett neki, hogy a Rosénak van egy európai hangzása. Hivatalosan The Rosé a drag neve: a „the” névelőre azért volt szükség, mert zenei karrierje elején a forgalmazó cég nem engedte, hogy Rosé néven fusson, túl sok ilyen nevű előadó létezett a zenemegosztó platformokon. Nem akarta megváltoztatni a nevét, ezért inkább elé odabiggyesztette a „the” szócskát.

Amióta az eszemet tudom, szeretek barátkozni, szeretem a feltűnést, szeretek a középpontban lenni. Egész életemben erre a pályára készültem, és rettentő boldogsággal tölt el, hogy ilyen szinten űzhetem azt, amit szeretek. Egész életemben táncoltam, énekeltem, szerepeltem, de nehezemre esett csak egy dologra koncentrálni. Akkor találtam meg igazán önmagam, amikor először bújtam Rosé bőrébe: a drag művészetbe minden hobbim belefért, így soha nem kell választanom közülük.

(Borítókép: Rosé. Fotó: Csiki Vivien)