Magyar valóság a Török-házban

2021.08.19. 21:09
Továbbra is él az a kijelentés, hogy Balatonon nemcsak fürdőzni, hanem művelődni is lehet – sőt, érdemes, hiszen a tó környéke megannyi érdekességet tartogat a kultúrakedvelő közönség számára. Az alsóörsi domboldalon a mesébe illő történetű Török-ház szürkésfehér falai között a Covid-reflexiókból összeállított „Standby” tárlat festményei és fényképei szeptember végéig várják az érdeklődőket.

Covid. Nem csupán egy szó. Akaratlanul is az életünk része. Nem csoda hát, hogy a képzőművészetben is érződik a járvány hatása. Megszámlálhatatlan alkotás és kiállítás kényszerű ihletője. A pandémia miatt ugyanis olyan alternatív valóságba kerültünk, amely a legvadabb álmainkban is elképzelhetetlennek tűnt. 

DSC 0340-001
Fotó: Csókás Péter

Mi történt velünk? Egy napon arra ébredtünk, hogy megváltozott minden. Úgy csapott fejbe bennünket a pandémia, mint amikor egy épületből kifelé sietve nem vesszük észre a bejárati üvegajtót. Sajgó, zúgó fejjel a földön találjuk magunkat. Megpróbáljuk összeszedni, rendezni gondolatainkat. Mi is történt? Mi is történik velünk?

– kezdte augusztus 13-án a megnyitó beszédet Can Togay, Veszprém-Balaton – Európa Kulturális Fővárosa 2023 művészeti és kreatív főtanácsadója. 

Közös élmény, eltérő tapasztalatok

Gyümölcstál, sütemény, szendvics, bor, nosztalgikus muzsika és persze pazar kilátás várta a vendégeket a budapesti közterek után Alsóörs egyik monumentális helyszínén újjáéledő Standby tárlat megnyitóján. Habár az ünnepség előtti percekben nem tolongtak az emberek, hamarosan elkezdtek szállingózni. Mi az, hogy szállingózni – annyi érdeklődőt vonzott az esemény, hogy az utcáig állt a tömeg. Művészek, rokonok, lelkes műkedvelők, kicsik, nagyok, fiatalok, idősek – ritkán látni ennyire vegyes közönséget.

A tárlat talán éppen azért ragadja meg a legkülönbözőbb korú és érdeklődési körű közönség figyelmét, mert olyan témát dolgoz fel, amelyet nemcsak egy adott korosztály, hanem az egész világ átélt. 

Eltérő tapasztalataink vannak a járványról, mégis mindannyian megszenvedtük – megszenvedjük – a Covid–19-et. A művészetben az a szép, hogy a rossz dolgokból is képes valami csodálatosat kihozni. Az alkotás nemcsak egy adott állapot megörökítése, hanem jelen esetben terápia is lehet: egy elfoglaltság, amely leköti az embert, eltereli a figyelmét a hétköznapi borzalmakról. 

Mintha csak a kiállított műveken is ez tükröződne. A képeken megannyi téma megjelenik: filmforgatás a járvány alatt, kiürült bulinegyed, állatvilág, anyák napi köszöntés, Vermeer-festmény újragondolva, és a többi. A normális, boldog élet pillanatai, csak éppen nem normális formában. A képekről azonban – a frusztrált hangvételen kívül – megjelenik a pozitivitás is. Mert minden az apró részletekben rejlik...

Az Alsóörsön kiállított kortárs fotók és festmények egy részét korábban már láthatta a nagyérdemű, ugyanis tavaly, Budapest közterein, szabadtéri tárlaton már kiállították azokat. Most azonban, a Balaton-parton, a Török-házban egybegyűltek a látnivalók. Míg a földszinten Ázbej Kristóf, Baksai József, Fehér László, Gesztelyi Nagy Zsuzsa, Naomi Devil, Péterfy Ábel, Szabó Ábel, Szikra Ágnes, Verebics Ágnes, Verebics Kati, Zászkaliczky Ágnes és Weiler Péter festményei, addig a pincében Bach Máté, Balogh Zoltán, Cedric af Geijersstam, Dobos Tamás, Esteban Sanchez, Gálos Viktória, Gordon Eszter, Gömör Tamás, Hegedüs Róbert, Horváth Katalin Fanni, Iliás-Nagy Katalin, Mónus Márton, Sághy Tímea és Somorjai Balázs fényképei díszítik az ódon falakat.

Ki reflektál a leggyorsabban ezekre a kérdésekre? Ki érzi meg, és fejezi ki e kérdések komplexitását? Ki szembesít bennünket a látszaton túli valósággal? Erre a feladatra tartotta mindig is az emberiség a sámánokat, az igézőket, a művészeket. Erre való az ő kép- és történetalkotó intuíciójuk, tudásuk. Hogy foglalnák össze, hogy mi is történt, hogy mutatnák meg, hogy mi is történik velünk? Ez a művész feladata és felelőssége

– vallja Can Togay.

A kiállítás szeptember végéig látogatható, augusztus 22-ig pedig rendszeres tárlatvezetéssel, valamint a helyi értékek bemutatásával várják az érdeklődőket. Tárlatvezetést tart Szarvas József Kossuth-díjas színész, Bojár Iván András művészettörténész és Bánkuti András fotóriporter. A hely szellemében – lokális értékek, hagyományok és építészet – témakörben Both Gábor, az alsóörsi szobrász tábor alapítója, és Korompay Katalin építész, műemlékvédő tart előadást. 

A kordokumentummá vált alkotásokat Szilléry Éva és Raden Hannawati válogatta össze – a fővárosban kiállított képek közül Alsóörsre „csak” 45 művet hoztak el, ám így is van miben gyönyörködni. És persze az alsóörsi panoráma sem utolsó...

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába

Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába

A kedvcsináló A nyolcadik utas: a Halál hangulatát idézi.

március 23., 16:06

  • Kultúr
A Netflix új nyomozós sorozatát Agatha Christie is megirigyelné

A Netflix új nyomozós sorozatát Agatha Christie is megirigyelné

Szemtelenül szórakoztató lett A rezidencia.

tegnap, 21:04

  • Kultúr
Dr. Csernus Imre: Menjenek a p*csába!

Dr. Csernus Imre: Menjenek a p*csába!

Megérintette a halál szele, mégsem változtatott az életvitelén.

március 24., 12:01

  • Kultúr
Márkó és Barna Síkideg – Jó hírek poloskáknak

Márkó és Barna Síkideg – Jó hírek poloskáknak

Márkó és Barna szerint rengeteg „jó hír” érkezett az ország állapotáról, és az is jó, hogy ezekről mind elvonja a figyelmünket a gyűlöletkeltés.

március 24., 08:09

  • Kultúr
Meghalt Kadlott Karcsi

Meghalt Kadlott Karcsi

A mulatós énekes 80 éves volt.

március 23., 17:26

  • Kultúr
Pierre olyan trehány húst kapott, hogy még a pincér is megkóstolta, ehető-e

Pierre olyan trehány húst kapott, hogy még a pincér is megkóstolta, ehető-e

Rendhagyó beszámoló, név nélkül...

március 24., 06:22

  • Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.

tegnap, 20:58

  • Kultúr
Meghalt Muskát László

Meghalt Muskát László

A színházi szakember 77 éves volt.

március 23., 16:54

  • Kultúr
A fiú cowboykalap formájú fejjel született, nincsen könnyű élete

A fiú cowboykalap formájú fejjel született, nincsen könnyű élete

A Tubi tudja, hogyan kell megfeszíteni a húrt.

március 24., 06:00

  • Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált

Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált

Zajlik az élet a magyar parlamentben.

tegnap, 17:16

  • Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla

Új dalokkal készül Vincze Lilla

Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.

március 23., 08:51

  • Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.

tegnap, 21:25

  • Kultúr
Továbbgyűrűzik a vita a tudóstársadalomban, megszólalt a főigazgató

Továbbgyűrűzik a vita a tudóstársadalomban, megszólalt a főigazgató

Még mindig nem került pont a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat átalakulásáról szóló ügy végére.

március 24., 12:13

  • Kultúr
A szerelemvonaton nincs fék, ismét rekordot döntött a Hogyan tudnék élni nélküled?

A szerelemvonaton nincs fék, ismét rekordot döntött a Hogyan tudnék élni nélküled?

Megváltották a 750 ezredik jegyet a filmre.

március 24., 15:29

  • Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik

Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik

Megszólalt az Indexnek a polgármester.

tegnap, 19:39

  • Kultúr
Példátlan összefogás, Alföldi Róbert ikonikus jelmeze is kalapács alá kerül

Példátlan összefogás, Alföldi Róbert ikonikus jelmeze is kalapács alá kerül

Társadalmunk legégetőbb problémáinak enyhítésén dolgoznak.

március 24., 17:59

  • Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.

tegnap, 19:51

  • Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.

március 22., 06:03

  • Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.

március 22., 09:49

  • Kultúr
Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ez a könyv megmondja, mi az élet értelme. Tényleg.

március 23., 11:10

  • Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?

március 22., 19:59

  • Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.

március 22., 21:22

  • Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.

március 23., 06:41

  • Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.

március 22., 15:43

  • Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.

március 22., 14:04

  • Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.

március 22., 19:22

  • Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Philip Zimbardóra emlékezünk.

március 23., 06:42