Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMHobo az Indexen vendégeskedik
Hobóval beszélgetünk az arútluK szombati podcastműsorában.
A beszélgetésből kiderül, mikor lesz a
világökörség része
a mezőtúri sertéstelep roskadozó tornya, amely a következő sorok révén már most is a hazai blues mitológia sarkalatos pontja:
Megjött a behívó, mert sorra kerültem, / A rádiót hallgatva az őrtoronyban ültem.
(Hobo: Rolling Stones-blues)
A Rolling Stones-könyv szerzője elmondja, miért tartja a világ legjobb dobosának a banda alapító tagját, Charlie Wattsot, akinek a halálhíre kedden rázta meg a világot.
A zenész beszél készülő önéletrajzi könyvéről is, amely alapvetően a szeretetről szól, sok humorral, nem kevés tragédiával és némi indokolt indulattal.
Elmondja, mit tanácsolt író barátja, és lesz-e olyan szereplő a könyvében, aki nem fog örülni, hogy róla is megemlékezik.
A könyvhöz készített dupla lemez zenei anyagáról is kiderül néhány izgalmas részlet.
Szó esik arról is, hogy állított be világcsúcsot József Attila-estjével, mit tanácsolt neki Ascher Tamás, Jordán Tamás, Vidnyászky Attila és Garas Dezső. Elmondja, hogyan ünnepli meg hetvenhetedik születésnapját, és beszél további terveiről, amelyek megvalósítása már most is nagyjából a századik születésnapjáig elegendő feladatot jelent. Attól nem tart, hogy mi lesz utána, mert folyamatosan jutnak eszébe az új ötletek.
(Borítókép: Hobo. Fotó: Kaszás Tamás / Index)