Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMReviczky Gábor kisfilmeket forgat
Reviczky Gábor a Fejér megyei hírportálnak elmondta, hogy a sorozat még idén el fog készülni.
A kisfilmek célja, hogy megismertesse az ország lakóival a natúrparkok tevékenységét, illetve azt, hogy mennyire fontos a természetközeliség, főleg a mostani világban, amikor a gyerekek állandóan telefonoznak.
Szeretnénk, hogy legalább egy kis időre ki lehessen venni a kezükből ezt a rossz szokást
– mondta Reviczky Gábor.
A színművész arról is beszélt, hogy ő maga Tatabányán született, és gyerekkorában társaival mindennapos elfoglaltságuk volt feljárni a Turulhoz, a Szelim-barlanghoz, illetve a Farkas-völgybe. Télen-nyáron a természetet járták, mert nem volt mivel játszaniuk. Akkora szegénység volt, hogy a játékokat nekünk kellett kitalálni – fogalmazott Reviczky Gábor.