Friderika
9 °C
18 °C

Kerényi Miklós Gábor: Talán nincs rendező, akit ne lehetne belekeverni egy metoo-ügybe

P  5917
2021.09.14. 21:06 Módosítva: 2021.09.14. 21:33
Négy éve Kerényi Miklós Gábor volt a hazai #metoo-ügyek egyik főszereplője. A rendező távozott az Operettszínházból, és évekre eltűnt a magyar színházi életből is. Most újra rendez. Erről azt mondja, hogy az akkori érintettek többségével tisztázták a félreértéseket, hibát követett el, bűnt azonban soha, azóta pedig nagyon igyekszik igazodni a mai normákhoz.

Kezdjük az aktualitással: miért marad el a szeptemberre meghirdetett Rómeó és Júlia-musical, amelyet az Arénában rendezett volna meg?

A szervezők a járványhelyzet miatt óvatosságból tavaszra halasztották az előadást. Sajnálom, mert már több mint négyezer jegyet megvettek. 

Két évig nem rendezett Magyarországon. Most újra dolgozik. Ha visszagondol a múltjára, eszébe jut-e, hogy mai fejjel másképp csinálna valamit?

Természetesen, mai fejjel sok mindent másképp tennék, de akkor ott csak az akkori fejemmel az akkori helyzetekre reflektálva cselekedhettem – könnyen lehet, hogy párszor hibásan. Visszamenőleg nagyon nehéz vizsgálni és objektív eredményekre jutni arról, hogy mennyire igazak és valóságosak, mennyire konkrétak a metoo-botrányok során felmerülő történetek. Természetesen velem is előfordult, hogy úgy viselkedtem a múltban, ami nem egyezik a mai elvárásokkal, normákkal. Az ilyen vádak következményeit rettenetesen megszenvedtem, alig éltem túl. Nyugdíjba mentem, önvizsgálatot tartottam és megpróbáltam elemezni a történteket.

Mire jutott?

Alaposan átgondoltam, mik a mai elvárások, követelmények a különféle viszonyrendszerekben, és ezeknek megfelelően kezdtem el újraépíteni a szakmai és a személyes életem. Ami ezeket illeti, éppen most kaptam meghívást két huszonéves színésztől, hogy feltétlenül nézzem meg őket a Fame című musicalben, miközben három fiatal örömmel hívott föl, hogy megköszönjék a Rómeóban való szereplés lehetőségét, és mialatt a Farmerkirály című darab díszletein dolgozunk, készülök az esti vacsorára négy fiatal színészjelölttel és egy rendezővel.

Egy szó, mint száz, az életemben nincs központi helye a négy évvel ezelőtti, engem majdnem a hullaházba juttató események felemlegetésének, igazolásának vagy ellenigazolásának.

Szembesítések és kardvillogtatások helyett az újrakezdés foglalkoztat.

Maga szerint mi váltotta ki a négy évvel ezelőtti „Kero-botrányt”?

Nehéz kérdés. Sokszor tudok tetteimben itt vagy ott hibát találni, amelyekért többször, több helyen, nyilvánosan kértem elnézést.

Személyes véleményem szerint nem követtem el olyan súlyú hibát, amely ekkora retorziót érdemelt volna. Ráadásul az sem egyértelmű, hogy mi is történt valójában. A történet bonyolultabb.

A #metoo-mozgalom ugye azért indult el az egész világon, így nálunk is, mert a társadalom egyfajta viselkedés- és kommunikációs modellt – főleg a főnök-beosztott viszonyban – nem óhajtott úgy tolerálni, ahogy addig. Ennek a folyamatnak sokféle hatása lett, társadalmilag és jogilag is, de ebben a folyamatban rengeteg személyes indulat, bosszúálló szándék, sőt előítélet is megjelent, miközben a cél kétségtelenül az volt, hogy megváltozzon egy mára nem elfogadható gyakorlat.

Tehát mit csinál ma másképp?

Sokkal lazábban, elfogadóbban próbálok közeledni az emberekhez. Régen is azért szerettek velem dolgozni, mert különleges, izgalmas, érdekes dolgokat dobok fel a próbán, amitől erős előadások jönnek létre. Ez ma is így van, csak az változott, hogy most jobban figyelek a többiekre, és mosolygósabban, nyitottabb stílusban igyekszem elérni azt, amit fontosnak tartok.

Így is működik?

Nagyon jól. A Sisinek óriási sikere van, a Városmajorban „szétverték” a házat, a kolozsváriak pedig visszahívtak. Jövőre harmincezer ember előtt mutathatjuk be náluk a darabot.

Magától vonult vissza két évre a magyar színházi életből 2017 után, vagy nem volt más választása?

Abban a helyzetben úgy éreztem, nem tehetek mást, mint azt, hogy mindenféle vezetői pozíciómról lemondok, és egy ideig nem vállalok rendezést Magyarországon.

Szentpétervárott viszont igen.

Rettenetes állapotban voltam. Ha akkor nem segítenek az orosz barátaim, akik tisztelnek és szeretnek, ma nem biztos, hogy beszélgethetünk. Jelen pillanatban hat előadásom megy Szentpéterváron. Három musical, három operett.

Odáig nem ért el a metoo-botrány?

Nyolc év folyamatos munka után alaposan ismertek. Akkor is éppen ott voltam, és egy nagyon nagy sikerű musicalt rendeztem. Szóba sem került ilyesmi. Mondhatom, hogy nagyon szeretett és megbecsült munkatársuk vagyok. Gyönyörű hetven szál rózsát küldtek a születésnapomra.

Hogy kezeli a hazai szakma azt, hogy visszatért?

Kőszínházakba még nem hívnak, de újra dolgozom egy sor régi munkatársammal, operettes és musicales sztárokkal egyaránt. Rengeteg emberről kiderült, hogy szeret, hogy hiányzik a munkám, a személyiségem. Megrendeztem a Demjén-musicalt, a Szabadság vándorait a lovas színházban, a Gyilkos balladát az Átriumban, a Rómeó és Júliát az Arénában, majd jött a Covid. Azalatt megírtam a Rómeó... diadalútja című könyvemet, amelyet a könyvhéten dedikáltam a Vörösmarty téren. Utána jött a Sissi-operett, és nemrég volt a Best of Kero című előadás, amelynek végén egy hatalmas tortával köszöntöttek fel utólag a hetvenedik születésnapom alkalmából. Az a csapat, akikkel most közvetlenül dolgozom – Szabó P. Szilveszter, Janza Kata, Kerényi Miklós Máté, Cseh Dávid Péter, Szulák Andrea, Veréb Tamás, Kádár Szabolcs, Vágó Zsuzsi, Mészáros Árpi, Muri Enikő, Földes Tamás, Kardffy Aisha, Egyházy Géza, Détár Enci, Peller Karcsi, Szendy Szilvi, Oszvald Marika – nem a műfaj tartalékosai.

A Rómeó és Júlia újabb előadásán is a lehető legjobb hangulatban dolgoztunk, rengeteg fiatal vesz körül. Egyáltalán, úgy érzem, hogy mostanra értem el, hogy a jelen végre újra központi helyre került az életemben, természetesen úgy, hogy a múltamat vállalnom kell.

Hogyan látja a metoo-mozgalmat?

Feltétlenül hasznosnak és fontosnak! Egyértelművé tette, hogy alapvető viselkedési szabályokat be kell tartani az alá-fölé rendelt viszonyokban, és nemcsak a színházban, hanem minden területen. Ennyi a történet haszna és öntörvényű célja, és ez nem kevés. Ezért tévedés kicsit, hogy a közben felmerülő ügyeket néhányan még tovább pörgetnék.

Talán nincs olyan rendező Magyarországon, akit ne lehetne belekeverni valamilyen MeToo-dologba.

Mindenkinek volt, van olyan pillanata, amit félre lehet érteni, magyarázni. Amikor velem ez megtörtént, egy csomó színházigazgató kollégám rettegett, hogy ő lesz a következő. Valóban hihető az, hogy az egész magyar művészeti életben összesen két ember volt illethető ilyen vádakkal? Marton László, Kerényi Miklós Gábor szörnyetegek, de mindenki más angyal? Gothár Péter és Eszenyi Enikő ugye jó három évvel később került céltáblára.

Nem gondolja, hogy épp ezért érdemes ezeket az ügyeket tisztázni?

Nyilvánosan nincs mit tisztázni, hiszen nincs mit igazolni. Az embereknek egymás között kell tisztázniuk a helyzeteket. Eljutottunk oda, ami a mozgalom célja volt, mindenki számára egyértelmű, hogy ma már másképp kell viselkedni. Ennek a betartására kell ügyelni.

Ha végignézi a dolgokat, ki fog derülni, hogy engem 2017 novemberében senki se vádolt azzal, hogy elviselhetetlen voltam. Ugyanazokkal az igazgatósági tagokkal dolgoztam tizennégy évig. A színészeim közül is nagyon ritkán ment el valaki. Megmutatnék egy írást, amelyet a hetvenedik születésnapom körül kaptam egykori asszisztenseimtől. Tessék: tizennégy ma már rendező, rendezőasszisztens, koreográfus írja le, milyen volt velem dolgozni. Ők azok, akikkel tizenhét évig együtt dolgoztam, sőt van, akivel ma is dolgozom. Én nem rúgtam ki a munkatársaimat, és tőlem nem menekültek csapatostul a színészek.

Ebben az írásban, ahogy olvasom, majdnem mindenki azt mondja, hogy Kero nehéz ember, űzi-hajtja a munkatársait, mégis szerettek magával dolgozni, sőt szívesen működnének együtt önnel a jövőben.

Aczél András rendező gyűjtötte össze ezeket a véleményeket, aki azt mondta:

sokszor elviselhetetlen ember vagy, de imádtunk veled dolgozni.

Nemrég Janza Kata azt mondta egy interjúban, hogy több csúnya veszekedésük volt, párszor nagyon megbántotta, de hozzátette, hogy végül mindig sikerült megbeszélni a problémákat. Tény, hogy most is együtt dolgoznak.

Az interjúból készült beszámolóban mégsem ezt emelték ki nagybetűvel. Ez így van… Az egyik fiatal, akivel annak idején talán a legcsúnyább cikk készült ellenem, azt írta nekem 2019-ben Facebookon, hogy nekem köszönheti a színházi fejlődését. Ilyet tudok mutatni még hármat.

Azt mondja, a színészekkel megbeszélték, amit kellett. Ha úgy tetszik, megbocsátottak magának?

Túlléptünk a múlton. Valójában csak néhányan voltak, akik négy éve névtelenül ugyan, de nyilatkoztak rólam. Többségükkel azóta találkoztunk, és messzemenőkig rendeztük a dolgunkat. Megbeszéltük, mi adhatott okot félreértésekre, mi miért és hogyan történt valójában.

Elmondtuk egymásnak, amit el akartunk mondani, én elnézést kértem az esetleges történtekért, és így, ha ragaszkodik a szóhoz, megbocsátottunk egymásnak. Mindegyikük azt mondta, hogy hisztériás, őrült hangulat volt a botrány idején, és soha nem gondolták, hogy annak, amit elmondanak, ilyen következményei lehetnek.

Hivatalos vizsgálatban – ha jól tudom – nem marasztalták el.

Az Operettszínházban 2018-ban általános belső vizsgálatot indítottak, amelynek végén közleményben jelentették be, hogy évekre visszamenőleg nem találtak a házban zaklatási ügyet, senki nem tett feljelentést, nem szolgáltatott bizonyítékot. 

Maga szerint mi az igazság?

Mindannak, ami velem kapcsolatban felmerült, van igazságmagva. Az embereket az átlagnál többször veregettem hátba, többször öleltem meg, sokszor voltam fokozottan közvetlen, többször használtam csúnya szavakat és nyilvánosan emlegettem olyan kapcsolatokat a Teremtővel, amiket nem kellene. Ezeket a hibákat el tudom ismerni. Mások miatt viszont jogos pereket indíthattam volna.

Miért nem tette meg?

Az ügyvédeim tanácsára sokat el sem kezdtem, később pedig minden ilyen ügyemet beszüntettem. Azt mondták, ha én bebizonyítom, hogy ő nem tudja bebizonyítani, azzal se érek el semmit, a levegőben örökre ott lebeg a gyanú. Túlléptem az egészen, tisztában vagyok azzal, hogy alig-alig lehet bizonyítani azt, hogy valamit elkövettem-e vagy nem követtem el. Csak az bizonyítható biztosan, hogy az eltelt négy évben a társadalom jelen elvárásainak megfelelően alakítottam át az életvitelem és a munkamódszerem, és ennek láthatók az eredményei.

Hogy dolgozik ma?

Egy szemléletet próbálok átadni a különleges sugárzás elsajátítására, a nem hétköznapi pillanatok megmutatásának igényére. Számomra ettől válik a világ érdekesé, izgalmassá. Nemcsak azért sikeresek az előadásaim Budapesttől Kolozsváron át Szentpétervárig, mert tudom, kit hova kell állítani a színpadon, hanem mert a velem dolgozó színészek általában fokozottan érdekes alakításokat nyújtanak.

A színházban mindig van súrlódás. Az én munkamódszerem rengeteg súrlódással jár, de többnyire sikert eredményez. Nagyon erőteljesen, határozottan próbálom elérni, hogy mindez megszülessen, ám ma arra törekszem, hogy ezt simábban, sokkal kevesebb konfliktussal, több személyes motivációval érjem el. Ez a titok.

Mik a tervei?

A Monarchia Operett-tel készül egy szórakoztató, de ugyanakkor elgondolkoztató énekes-táncos est Kálmán Imre művei és életrajzi történetei alapján. Az a figyelemfelkeltő címe, hogy 120 perc a Föld körül. Ha minden jól megy, jövő nyáron Fertőrákoson mutatjuk be a jelenleg a Farmerkirály munkacímet viselő, a farmernadrág kitalálója, Levi Strauss történetéről szóló klezmer musicalt Jávori Fegya zenéjével, Müller Péter Sziámi verseivel Kállai István és Kállai Gábor darabja alapján.

Nem beszélhetek még a részletekről, de úgy tűnik, hogy újabb esélyt kapott a Rómeó és Júlia külföldi karrierje is. Fontos ország fontos színpadán jelenhet meg az előadásunk, természetesen ottani szereposztással.

Lesznek kőszínházi munkái is?

A színházigazgatók közül sokan még csupán gondolkodnak ezen a lehetőségen.

Dolgozik még valaha az Operettben?

Bízom benne, de csak rendezést vállalnék – semmi mást.

(Borítókép: Kerényi Miklós Gábor. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)