Meghalt Póka Egon

DEBRE20140627011
2021.09.15. 13:56 Módosítva: 2021.09.15. 17:08

Meghalt Póka Egon. A magyar blues legendás alakja hatvannyolc éves volt – értesült a Magyar Zene

A Máté Péter-díjas basszusgitáros, zeneszerző 1970-től az Olympia zenekar tagja volt, ahol többek között Charlie és Tátrai Tibor is játszott. Zenélt Radics Bélával a Tűzkerékben. 1978-tól 1993-ig a Hobo Blues Band tagja volt, 1997-től 2009-ig a P. Mobilban játszott, legutolsó zenekara a Póka Egon Experience volt. 

Legnagyobb sikereit a Hobo Blues Band zenészeként és zeneszerzőjeként élhette meg.

A legendássá vált Vadászat című Hobo-album dalait Tátrai Tiborral írták a szólógitáros horgásztanyáján.



Ő volt a budapesti Kőbányai Zenei Stúdió művészeti szakképző iskola alapítója, igazgatója. Az épületet 1994-ben kapták meg a kőbányai önkormányzattól, és 1996 óta folyik a tanítás. Póka Egon az ország legjobb jazz-, blues- és rockzenészeit hívta meg a tanári karba.

Fontosnak tartom, hogy azt a szellemi örökséget, amit kaptam többek között Fogarasi Jánostól, Babos Gyulától, Jávori Vilitől, Radics Bélától, Orszáczky Miklóstól, azt tovább tudjuk adni. Ez az iskolában megvalósulni látszik. A tantestület fele olyan művészekből áll, akik itt végeztek, ebben az iskolában. Ezen nevelkedtek, kötődnek ezer szállal az iskolához, és fontos nekik, hogy a dolog fennmaradjon. Ott tartunk, hogy akár el is engedhetném a kezüket, mert kiváló szakemberek, átlátják a rendszert, és jól is csinálják. Pedig nem egyszerű, mert sok növendékünk van, 150-160 gyerek a négy évfolyamon, pici a ház, magas óraszámaink vannak, és különböző statisztikai adatoknak is meg kell felelni

– mondta az általa alapított iskoláról a Nullahategy.hu internetes oldalnak adott régebbi interjújában.

Lánya közösségi oldalán a következő szavakkal búcsúzott:

Tegnap éjjel alapjaiban változott meg a világ. Elment egy csodás ember, valakinek egy rocklegenda, egy hűséges barát, egy szívvel-lélekkel vezető, egy társ, egy példakép. 

Majd így folytatta:

Tegnap éjjel elment az Apukám. A világon téged szeretlek a legjobban. Legyen neked könnyű a föld.

A rockzenész halálhíréről Deák Bill Gyula is értesült már. 

Még nem tértem magamhoz a hír hallatán. Nehezen találok szavakat. Hatalmas művész és nagyon jó ember volt. Csodálatos dalokat írt, és a bluesműfajban a világ egyik legjobb basszusgitárosa volt

– mondta el az Indexnek a megrendült Deák Bill Gyula.

Horváth Charlie-t is lesújtotta a hír. Első pillanatban azok az évek jutottak az énekes eszébe, amikor a hetvenes évek elején együtt zenéltek a legendás Olympia zenekarban. Egy jó fél évig még az akkori Jugoszláviában is tolták a vendégek legnagyobb örömére a rock- és bluesklasszikusokat.

Sajnos az utóbbi fél évben már nagyon beteg volt. Sokat beszélgettünk telefonon Egonnal. Mindig felemlegette és élete egyik legszebb szakaszának tartotta azokat az időket, amikor a hetvenes években együtt muzsikáltunk. 

A legjobb barátom volt – folytatta megtört hangon az énekes. – Mit mondhatnék… Én adtam kölcsön az egyik zakómat az esküvőjére, mert ingben akarta végigcsinálni a ceremóniát. Elnézést, most nem megy több. Nagyon sajnálom – búcsúzott a megtört barát.

(Borítókép: Póka Egon Nagyváradon, 2014-ben. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport