Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM- Kultúr
- demter szilárd
- kiss lászló
- dk
- polgármester
- zichy-kastély
- magyar kultúra alapítvány
- kubuci kert
Demeter Szilárd cáfolja a sanda pletykákat
További Kultúr cikkek
- Különleges ajándék várja Puzsér Róbert rajongóit
- Megrázó üzenetet küldött a házomlásban életveszélyesen megsérült balettművész
- Holtan találták az influenszereket, de a nyugdíjas nyomozó kibogozta az ügy szálait
- Tíz fikciós alkotás, amelybe érdemes lehet belelapozni
- Kern Andrást a biztonság kedvéért kórházba vitték a Pesti Színházból, egyelőre pihennie kell
Félreverte a harangokat egy hétfői sajtótájékoztatón Kiss László, aki a Demokratikus Koalíció színeiben irányítja a harmadik kerületet. Mint erről az Index is hírt adott, a polgármester közölte, hogy az önkormányzat ultimátumot kapott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től. Hivatalosan értesítették őket, hogy a Zichy-kastély egy hónapon belül átkerül a Magyar Kultúráért Alapítvány tulajdonába.
Az óbudai önkormányzat vezetője hangsúlyozta: nem kívánnak lemondani a kastély területének egy részére vonatkozó használati jogukról, és nem szeretnék elköltöztetni onnan az Óbudai Múzeumot sem. Megkérdeztük Demeter Szilárd miniszteri biztost – aki egy Indexnek adott korábbi interjújában már beszélt a témáról –, változott-e azóta valami, és valóban ki akarják-e üríteni a Zichy-kastély, ha birtokon belül kerültek.
Kezdjük a tényeknél, mert az mindig jót tesz – lendült neki a válaszadásnak a kultúrpolitikus, majd felsorolt néhányat:
- Idén tavasszal döntött az Országgyűlés arról, hogy a Zichy-kastélyt a Petőfi Irodalmi Ügynökség Nonprofit Kft. tulajdonába adja.
- Azóta nevet változtattak, és Petőfi Kulturális Ügynökségnek hívják a szervezetet, amely a Magyar Kultúráért Alapítványba került.
- Ez a vagyonkezelő alapítvány tulajdonolja majd közvetve a Zichy-kastélyt.
- A fontos döntések meghozatalára az alapítvány kuratóriuma lesz hivatott.
Demeter Szilárd egyértelműen cáfolta az ellenzék aggodalmait a Zichy-kastélyban jelenleg működő intézmények sorsával kapcsolatban.
„Magam is múzeumigazgató vagyok, ráadásul a Zichy-kastélyban található Kassák Múzeum is az általam igazgatott Petőfi Irodalmi Múzeum része” – mondta, majd hozzátette, hogy az Országos Széchényi Könyvtár miniszteri biztosaként arról közeli ismereteket szerzett, mit jelenthet a gyakorlatban egy közgyűjtemény költöztetése:
„Tehát közgyűjteményt nem mozgatunk.”
Majd ezt is mondta:
Ami a többieket illeti, a Hello Wood-csapattal együtt dolgoztunk a fejlesztési koncepciókon, nagyra becsülöm a munkájukat, tudásukat. A kobucisokkal többször is tárgyaltunk, nagyon igényes a zenei kínálatuk, tehát semmi okát sem látjuk annak, hogy máshova költözzenek.
Ezzel lényegében megcáfolt minden ezzel ellentétes tartalmú híradást. A kulturális kormánybiztos azt is hangsúlyozta, hogy az önkormányzat haszonélvezeti jogát nem vonják kétségbe, és azt is tényként kezelik, hogy „valamit kezdeni kell azzal a mintegy hétezer négyzetméterrel”.
A kastély néhány helyiségében jelenleg a kerületi adminisztráció kihelyezett egységei működnek.
„Arról még tárgyalnunk kell, hogy maradnak, vagy átköltöztetik ezeket az irodákat máshova” – mondta Demeter Szilárd. Az átadás-átvételre vonatkozó egy hónapos határidővel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy Magyar Nemzeti Vagyonkezelő készíti elő a folyamatot. A MKA, illetve a Petőfi Kulturális Ügynökség csak az átadás után kerül helyzetbe.
Az önkormányzatot illető 7319 négyzetméteres terület használati jogának csereértékéről beszélve rámutatott, hogy az óbudai vezetésnek először is el kellene dönteni, mit is szeretnének:
Először azt mondta a polgármester úr a témában tartott sajtótájékoztatóján, hogy nem akarnak lemondani a használati jogukról. Utána viszont már azt nehezményezte, hogy nem tudják, mit kapnak cserébe, ha lemondanak a jogról. El kell dönteniük, hogy ragaszkodnak a használati joghoz, vagy lenne az a pénz, amiért lemondanának róla. Ha ez eldöntötték, elkezdődhetnek a tárgyalások.
Abban az esetben, ha az önkormányzat úgy döntene, hogy ragaszkodik a használati jogához, Demeter Szilárd érdekes helyzetet vázolt fel:
„A Zichy-kastély tulajdonjogai rettenetesen kuszák voltak 2019-ig. Jól érzékelteti a zűrzavart, hogy több mint százszázalékos tulajdonosi jog volt bejegyezve a kastély területére. Ráadásul akkor még jogcím nélküli felhasználó volt a Kassák Múzeum a központi barokk épületben. Amikor én lettem a PIM főigazgatója, addig jártam a vagyonkezelő és egyéb hivatalok nyakára, amíg sikerült tisztázni a múzeum jogi helyzetét.
Azt viszont, hogy hol lehet az önkormányzat hétezer négyzetmétere, senki sem tudja, mert soha nem lett kimérve.”
Demeter Szilárd szerint újabb tárgyalásokra lesz szükség arról, hol mérjék ki azt a bizonyos 7300 négyzetmétert, és pontosan mire is vonatkozik az önkormányzat használati joga.
Természetesen még becslésekbe sem bocsátkozott arról, hogy mikor kezdődhet el a Zichy-kastély felújítása. Miután tulajdonossá válnak – aminek szintén nem tudja megmondani az idejét –, első lépésként szakértők segítségével mérik fel az épület műszaki állapotát.
Mint mondja, valami fogalma azért már van a dologról, mert felkérte tanácsadónak Bús Balázst, a kerület korábbi polgármesterét, aki évekig foglalkozott a kastély állapotával, sorsával. A Kassák Múzeum számára is készítettek műszaki felméréseket, tehát nagyjából most is tudják, hogy rettenetesen rossz állapotban van az épület.
A várható költségekről most annyit tudhatunk, hogy négy-öt évvel ezelőtt legalább hat-hét milliárd forintért lehetett volna rendbe tenni az épületet.
A mostani számítások ennek a többszörösénél járnak, de ebben még nincs benne a lehetséges új funkciók fejlesztési költsége.
Arra a kérdésre, hogy mi lenne a Zichy-kastély sorsa, ha a jövő évi választások után a jelenlegi ellenzék kerülne kormányra, a kultúrpolitikus azt felelte, hogy az esetleges politikai változások nem érintik a projektet, de a finanszírozás jövője már nem lenne egyértelmű. Mint fogalmazott:
Azért hoztuk létre a Magyar Kultúráért Alapítványt, hogy a magyar kultúra jelentős részét megvédhessük a politikai konjunktúra változásainak hatásaitól. Nagy ívű kulturális fejlesztéseknél minimum öt-tíz éves időtávval kell számolni. Erről szól a könnyűzenei stratégiánk is.
A harmadik kerületi polgármester sajtótájékoztatón nyilvánosságra hozott aggodalmaival kapcsolatban sommásan fogalmazott Demeter Szilárd:
„Javában zajlik az előválasztási kampány, az egész országban, így Óbudán is. Úgy érzem, hogy szeptember elsejétől egészen
a választásokig érdemes óvatosan kezelni bármilyen hangulatkeltésre alkalmas hírt, ami politikusoktól ered.”
Szerinte „hátra kell lépni kettőt, venni egy nagy levegőt, és meg kell kérdezni a másik felet is”.
(Borítókép: Demeter Szilárd. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)