Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMPottyondy Edina elment vadászni, megnézte, meglőtte, hazavitte
További Kultúr cikkek
- Ennyit keresett az első Deadpool rendezője, sokkolta az összeg
- 36 év után visszatért Salman Rushdie műve az indiai könyvesboltokba
- Van egy ország, ahol az emberek boldogok azért, mert oda születtek
- Rendkívüli turnéra indítják Olaszország egyik legféltettebb gyűjteményét
- Tilda Swinton rangos elismerést vehet át
A YouTube telített piacnak tűnik, ám szarkazmussal megfogalmazott közéleti kérdésekben még mindig hiány van a magyar videósok között. Pottyondy Edina ezt az űrt tölti be, méghozzá a patikamérlegen kimért humor és a csípős kritika mezsgyéjén egyensúlyozva.
Most a Vadászati és Természetvédelmi Világkiállítást vette górcső alá, de ahelyett hogy otthon maradt volna a konyhában, hogy egy főzés és két mosogatás között cikkekből és nyilvános képekből alkosson véleményt a 17 milliárdból rittyentett kiállításról, fogta a kameráját, és kilátogatott a helyszínre.
Véleménye – bár a hobbivadászok körében valószínűleg nem lesz népszerű – azoknak a szemében megértésre találhat, akik szerint a vadgazdálkodás nem úri huncutság, hanem vadőri feladat:
A kiállítás bejárása előtt nézzünk néhány tényt a hobbivadászokról. Ennél a szabadidős tevékenységnél is működik a „mindenki rendőrnek születik, de aztán továbbtanul” igazsága: mindenki vadásznak születik, de a legtöbbünk olyan hat-kilenc éves korára már nem akar állatot ölni, nagyítóval krumplibogarat égetni, cigit rakni a béka szájába, letörni a gyík farkát, a szúnyog lábait kihúzgálni vagy vodkás kenyérrel etetni a kuvaszt. Aki igen, annál mindig felmerül a gyanú, hogy esetleg sorozatgyilkos lesz belőle.
A hobbivadászat lélektanát Edina azzal a ténnyel hozza összefüggésbe, hogy ez a sport olyan férfiasságpróba, amelyben képtelenség elbukni, hiszen az önbizalomra erősítő hatással bír, ha valaki egy „félméteres, acélkemény szerszámot szorongat”.
Mivel a vadászat közkedvelt hobbinak számított már Ferenc József, Horthy Miklós és Kádár János idején is, sőt népszerűsége a rendszerváltás után sem szűnt meg az elit körében, így Pottyondyban felmerült az a kérdés, hogy mi volt előbb, a vérszomj vagy a hatalom. Úgy tűnik, a standup-műfaj és youtuberkedés keresztmetszetén alkotó Edina összefüggést vélt felfedezni abban, hogy akik a politikusi pályát választják, azoknál szinte elengedhetetlen a vadászat szeretete, a kérdés továbbra is az, hogy akiben megvan erre a hajlam, az helyezkedik el a közéletben, vagy a közélet generálja, hogy az ember puskát ragadjon, és önfeláldozva ritkítsa a vadakat.
Ezenkívül annak is próbált utánajárni, hogy a 17 milliárd forint, amelyet a kiállításra fordítottak, mennyire köszön vissza a látottakból. A mennyezetre fellógatott színes papírlampionok nem feltétlenül győzték meg a videókészítőt, ahogyan a 240 millió forintba kerülő kapu sem, amely agancsokból formál szarvasfejet.
De hogy még ezen a két égető kérdésen kívül is legyen min gondolkodni, annak is próbált utánajárni, hogy a természetvédelemnek és -közeliségnek mi köze van a preparált állatokhoz.
Nem kell mindennel egyetérteni, amit Pottyondy Edina sugall vagy állít, de az tagadhatatlan, hogy kritikát kevesen fogalmaztak meg nála kreatívabban. Ám ha valaki saját szemmel is megnézné a kiállítást, amelyre az állam több mint két és félszeresét költötte, mint tíz nemzeti parkunkra összesen, október 14-ig látogatható.