Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMImmár tényleg ez a világ legnézettebb Netflix-sorozata
További Kultúr cikkek
A sorozat hihetetlen gyorsasággal hódította meg a világot. A széria szeptember 17-én debütált a képernyőn, azóta pedig (tehát kevesebb mint egy hónap alatt) legalább 111 millió néző látta a műsort – írja a Deadline.com. A Netflix szerint ezzel a bravúros nyitással a Squid Game rekorder lett a streamingszolgáltató történetében.
Ez az első 25 nap nézettsége gyakorlatilag megsemmisítette a Bridgerton család által elért korábbi eredményt. A Julia Quinn regényein alapuló romantikus sorozatot a tavaly karácsonyi premier után „csupán” 82 millió felhasználó látta.
A disztópikus dél-koreai akciódráma sikere jól mutatja a Netflix erőfeszítéseit. A streamingszolgáltató egyre nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy a világ különböző részeinek narratíváit is meghallgassa. A Squid Game szeptemberi debütálása után 90 országban tört a nézettség élére. A sikerben annak is óriási szerepe volt, hogy a Netflix több mint 30 nyelvre feliratozta és szinkronizálta a sorozatot, így ezen a téren is maga mögé utasította a korábbi, idegen nyelvű produkciókat (például A nagy pénzrablás, a Dark és a Lupin című szériákat).
A vállalat világhódító törekvései az Amazon alapítója és ügyvezető elnöke, Jeffrey Bezos magasztaló tweetjeit is „kiérdemelte”. A világ egyik leggazdagabb embere elismerte, hogy a Netflix csapata rizikós, nehéz terepen mozog, ugyanakkor felettébb sikeres a stratégiájuk.
.@ReedHastings and Ted Sarandos and the team at @Netflix get it right so often. Their internationalization strategy isn’t easy, and they’re making it work. Impressive and inspiring. (And I can’t wait to watch the show.) https://t.co/yFw7TGyc1U
— Jeff Bezos (@JeffBezos) October 2, 2021
A Netflix nézettségi mutatója olyan fiókok számán alapul, amik kiválasztottak egy adott címet, és legalább 2 percig néztek egy epizódot. Ez a szám azonban nem mutatja, hogy valójában hányan nézték végig a műsort, továbbá azokat a felhasználókat sem választja külön, akik csak belepillantottak a sorozatba, hogy megnézzék, mire ez a nagy felhajtás…
A Netflix 2012-ben közvetítette első saját gyártású műsorát, négy évvel később pedig már nagy erőfeszítéseket tett a globális terjeszkedés irányában. Jelenleg több mint 200 országban működik, és 209 millió előfizetőt vonz. A Squid Game nézettségi adatainak megjelenését jól időzítették: egy héttel azelőtt, hogy a társaság bejelenteti harmadik negyedéves pénzügyi eredményeit.
(Borítókép: Jelenet a Squid Game című sorozatból. Fotó: Youngkyu Park / Netflix)