Sosem volt még ilyen vicces Az ember tragédiája

Novák János rendező megnehezítette a saját dolgát, amikor a kamaszok híres-hírhedt kötelező olvasmányát dolgozta fel. Az ember tragédiája hosszú, komplex dráma. Azon darabok egyike, amelyet nem igazán lehet, és nem igazán érdemes alternatív forgatókönyv alapján színre vinni. Ebben a drámában minden jelenetnek egyforma súlya van, kihagyni belőle bármit is hiba, sőt bűn. Hiszen akkor értelmét veszti az egész történet… Való igaz, hogy a színek külön-külön is értelmezhető, komplett sztorik, mégis egy kronológia elemei, amibe úgy illeszkednek, mint a kirakós darabjai. 

Pörgős műsor, semmi unalom

Az előadás bemutatóját október 16-án tartották a Kolibri Színházban. Furcsa utasítást kaptak a nézők, miután beléptek a színház kapuján, és felmutatták a belépőjegyüket. 

Még ne menjenek a nézőtérre, maradjanak az előtérben, mert itt kezdődik az első jelenet!

– kérte a jegykezelő hölgy. A közönség lassacskán megtöltötte az előteret, az előadás kezdetét jelző csengő pillanatában pedig már egy tűt nem lehetett leejteni a teremben. 

Annak ellenére, hogy az előadást 14 éven felüli diákoknak ajánlják, a bemutató napján szinte ők voltak a legkevesebben. Míg a (kis)kamaszokból hiány volt, a felnőttek annál többen jöttek, rengeteg középkorú színházkedvelő volt kíváncsi Az ember tragédiájára. (Igaz, alsó tagozatos gyerekeket is lehetett látni a színházban.)

Nemcsak a nézők, de a szereplők is sokan vannak – a társulat hamar kitölti a szűkös helyet. Tudniillik, Az ember tragédiájában a színház összes színésze szerepel. Az előtérben megtörténik a Teremtés és a Bűnbeesés. Miben mutatkozik meg az interaktív feldolgozás? Nos, az említett történések után az Angyalok kara tessékeli be a nagyérdeműt a nézőtérre.

Egyiptom. Athén. Róma. Konstantinápoly. Prága. Párizs. Prága második felvonás. London. Falanszter – a képzeletbeli időutazás évezredeket ölel át, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. 

Az alkotók a szöveg hiteles tolmácsolása mellett arra törekszenek, hogy az újszerű színpadi megoldások, a digitális látványvilág és az interaktivitás révén minden korosztály maradandó élménnyel gazdagodjon, megtalálja a mű számára legfontosabb üzenetét. Lesznek, akiket a mű filozófiai rétege indít elmélyült gondolkodásra, míg másokat az újszerű látványvilág, a zene használata vagy a színészi játék ragad magával. Lesz, aki az Évával, a színről színre egyre öregedő Ádámmal vagy a Luciferrel átélt kalandokat, a megidézett történelmi korszakokat élvezi. Kihez az Úr, kihez az »ördög« érvei állnak majd közelebb. Lucifer is, az Úr is a teremtést és az embert szolgálja. Ha ezt elfogadjuk, megértjük, hogy a kétkedés a világ megismerésének éppen olyan fontos eszköze, mint a hit, a mese vagy a tudomány

– olvasható az ajánlóban; és milyen igaz, amit írnak. A szünetben a nézők kivesézik a látottakat, én pedig érdeklődve hallgatom, hogy kinek melyik jelenet tetszett a legjobban. (Nekem azok a köztes jelenetek, amikor a maszkos Ádámok váltják egymást.) Véleményemet nem sokan osztják, mintha egy húron pendülne a közönség ízlése: nincs mese, a csábító Lucifer viszi a prímet.

Az első felvonás közel másfél óra hosszú, a második sem rövid, ám pillanatok alatt elszalad mindkét rész: a néző észre sem veszi, hogy több ezer évet átugrik az időben, mégis mintha egyre gyorsabban telne az idő. Gyorsan pedig csak egy okosan felépített színdarab közben telik az idő… A random, ugyanakkor akaratlanul is vicces elemek – például a hetedik színben feltűnő táncoló csontváz és a bolondos boszorkányok bandája, vagy a 21. századi fiatalokat megszégyenítő módon bulizó ezüst parókás karakterek – modern mémeknek is betudhatók, és kimondottan az ifjú nézők szájízének való részei a műsornak. Az előadásnak külön érdekessége, hogy a Jokerre hajazó (újabb modern geg), zöld hajú és szakállú Lucifer szerepét a színház dramaturgja, Horváth Péter József Attila-díjas író játssza. 

(Borítókép: Az ember tragédiája. Fotó: Németh Anna)