Gubás Gabi Dobrev Klára szerepével űzte el a démonait

BP-8041
2021.10.28. 17:17
Kevés megosztóbb alkotása van a magyar filmtörténelemnek, mint a Kálomista Gábor produkciójában készült Elkxrtuk című politikai krimi. Dobrev Klára szerepét Gubás Gabi alakította, aki arról is beszélt a bemutató után, hogyan kezeli, hogy ettől ő maga is megosztó személyiséggé vált.

Most látta először a teljes filmet?

Igen. Magának hogy tetszett?

Pont ezt szerettem volna én is kérdezni magától. Illetve azt is, milyen volt Dobrev Klára alakját megformálni.

Arra törekedtem, hogy ne legyen sematikus figura, ne legyen minden ízében negatív karakter.

Pedig a filmbéli Dobrev Klára az.

Az adott kereteken belül (értem ezalatt a történetet és a szövegkönyvet, ami adott egy színész számára) arra törekedtem, hogy megmutassam az embert. Minden szerep megformálásakor az emberből kell kiindulni. Színészként az volt a célom, hogy megmutassam, hogyan reagál, amikor elsodorják az események, miként hat rá mindez. Mert szerintem ez a történet is emberekről szól. Éljenek bárhol vagy álljanak bármely oldalon, gondolhatják, hogy a cél szentesíti az eszközt, de nem mindegy, mi a cél és mi az eszköz.

Nem szokványos színészi feladat egy játékfilmben, amely fikciós műfaj, élő, közismert embert, aktív politikust eljátszani. Hogyan dolgozta fel?

Fontosnak tartom tisztázni, hogy műfajilag ez politikai krimi, ami nálunk talán szokatlan, de külföldön abszolút bevált, közkedvelt műfaj. Gondoljunk csak A koronára vagy Az elnök embereire, amely a Watergate-botrányt dolgozta fel.

Klára szerepe az én pályámon talán egy kicsit olyan, mint amikor Meryl Streep eljátszhatta a Vaslady, Margaret Thatcher szerepét, vagy gondoljunk csak A koronában az Erzsébet királynőt játszó Olivia Colmanre vagy a Coco Chanelt alakító Marion Cotillard-ra.

Bár soha nem volt közöm a politikához, nem követtem szorosan az eseményeket, főleg nem folytam bele semmiféle politikához kapcsolható dologba, abszolút objektíven, előítéletek nélkül tudtam megformálni ezt a szerepet is. Az emberi oldalt, a motivációt igyekeztem megfogni.

Milyen motivációt talált?

Nagyon erős emberi lojalitást, a férje melletti kitartást tűzön-vízen át. Határozott, erős jellemre vall, amikor valaki igenis ott marad, ha nagy a baj, és menteni próbálja a menthetőt. Ez volt az én kapcsolódási pontom a szerephez, ezzel tudtam azonosulni. Amint ezt megtaláltam, életre kelt bennem a figura.

Ezeket a vonásokat a valódi Dobrev Klárában fedezte fel?

Tudjuk, hogy a mai napig kitart a férje mellett, ami szoros kapcsolatra utal, és már 2006-ban is tekintélyt szerzett a férfiak között. Ezeket át tudtam érezni és meg is tudtam jeleníteni. Egy pillanatig sem törekedtem arra, hogy az általam megformált karakter külsőségekben vagy gesztusaiban hasonlítson a valódi Dobrev Klárára, de fontos volt, hogy a mozgatórugót megértsem.

A rendező, Keith English egyetértett ezzel a karakterképpel?

Az volt a szép, hogy benne is ugyanez fogalmazódott meg: amennyire lehetséges, emberileg mutassuk meg a filmben Klára figuráját. A színész akkor lesz hiteles, ha megérti, hogy működik, mi motiválja azt az embert, akit szerep szerint alakít. Ha ezt megértem, el is tudom játszani, és akkor a néző is velem jön.

Viszonylag kevés jelenete van a filmben. Ez is elég volt az ön által elképzelt karakter bemutatására?

Három vagy négy forgatási napom volt összesen. Ez nem sok, nem olyan, mint a Polcz Alaine-estem, ahol minden apró lelki rezdülést be tudok mutatni. Az is kihívás volt ebben a filmben, hogy viszonylag kevés lehetőségem jutott a karakter jellemének kibontására. Ezért mindig pontosan kellett játszanom, hogy érzelmileg követhetővé váljak. Visszatérve az előző kérdésre, Keith egy idő után látta, hogy sínen vagyok, és hagyta, hogy úgy dolgozzak, ahogy szeretnék. Az utolsó jelenetem a Parlamentben egy hihetetlenül hosszú snitt, majdnem egy napon át forgattuk. Rengeteget vajúdtam azon, hogyan lehet kimondani egy ilyen mondatot.

Arra a jelenetre gondol, amikor a filmbéli Dobrev Klára közli, hogy járulékos veszteség, ha az ártatlanul arra járó emberek is veszélybe kerülnek, miután a rendőrök lecsapnak a tüntetőkre?

Igen, ez egy nagyon kemény mondat, amelyet szerintem csak katatón állapotban képes kimondani egy ember – ha nem egy velejéig romlott és gonosz emberről van szó. Az az ember, akit én személyesítek meg, nem ilyen. Az ő döntését az eredményezte, hogy már fel se fogta, mi történik körülötte, úgy látta, hogy minden elveszett, végképp kicsúszott a gyeplő a kezükből.

Ez már a színészi építkezés része, vagy tudja, hogy történt a valóságban?

Természetesen a színészi munkám része, amikor felépítek egy szerepet. A forgatókönyv a partitúra, arról szól, amit az író és a rendező lát egy történetben, az én feladatom a tőlük kapott helyzet vagy szöveg megfejtése. Nem a mit mondok, hanem a hogyan mondom döntése. A színésznek az a dolga, hogy a nézők számára átélhetővé, érthetővé tegye, mi motiválja az általa megformált szereplőt.

Gyávaságnak érezte volna, ha visszautasítja a szerepet?

Magam számára igen, és én csak a saját gondolataimért vagyok felelős, a saját démonaimmal kellett szembenéznem.

Milyen démonai vannak?

Például nem szeretek beszélni a magánéletemről, a bajaimról, de most rá vagyok kényszerülve, hogy feladjam ezt a zárkózottságot, és látványosan kell dolgoznom egy traumán, amelyet hordozok. Illetve a hiúság, hogy el tudjam engedni azt, ha jót vagy ha rosszat gondolnak rólam (hiszen a hiúság kettős csapda), vagy a másoknak való megfelelés vágya. Nagy kihívás volt elmesélni egy történetet, eljátszani egy szerepet, miközben előre tudom, hogy a közönség mindenképp – pró vagy kontra – ítélettel fogadja majd, amit lát. Ennek ellenére nekem meg kell maradnom a középúton, úgy eljátszani ezt a szerepet, hogy közben ne ítélkezzek, hogy a lehető legobjektívebben, legszínesebben mutassam meg a karaktert.

Annak idején figyelemmel kísérte az eseményeket?

2006-ban épp a magánéleti válságomból való újraépítkezéssel voltam elfoglalva, azzal törődtem, hogy befelé figyeljek, és kevésbé foglalkoztam a társadalmunkat érő traumával. De hiszem, hogy a társadalom ugyanúgy működik, mint minden egyes ember: szembe kell néznünk a problémákkal, mert akkor tudjuk letenni végre. Saját életemben is ez történik és történt eddig is, és ha valamivel szembenéztem, minden esetben többé váltam emberileg. Ezt tapasztaltam, éltem meg.

Ez a film az akkori társadalom traumájának egyik lehetséges feldolgozása. Fontosnak tartom, hogy szülessenek olyan alkotások, amelyek segítenek megérteni ezt az időszakot, és minél több szemszögből mesélik el a történetet, annál jobb, mert a néző szabadon tud dönteni, mit gondoljon róla.

Ha az alapvetően politikán kívül álló embereknek, mint amilyen történetesen én is vagyok, lehetőséget tudunk nyújtani egy politikai krimi kapcsán arra, hogy belelássanak a kulisszatitkokba úgy, ahogy a színházi kulisszatitkokba is szívesen belelátnak, ez érdekes lehet.

Színészként a történetmesélés a feladatom, és nem az ítélkezés. Azt szűrje le a néző. az sem az én feladatom, hogy mások fejében rendet tegyek. a magaméban kell elvégezni ezt, és akkor már megtettem, ami tőlem telik.

Most mindenki a filmről beszél, pedig nemrég volt a Thália Színházban a Közelebb című darab bemutatója.

Ezt a darabot sokan az angol címén ismerik. A Closer színdarabként is világsikert aratott, a megfilmesített változatában olyan színészek szerepeltek, mint Julia Roberts, Jude Law, Natalie Portman és Clive Owen. A Tháliában Horváth Csaba rendezésében hoztunk létre egy nagyon erős és fontos előadást.

Ott milyen embert játszik?

Nagyon zárkózott, mély, sokat sérült nőt, aki épp válás után van, és próbálja megtalálni azt a partnert, akiben bízni tud. Olyat, akivel a saját életét élheti.

(Borítókép: Gubás Gabi 2021. október 21-én. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)