Meghalt Bitó László
![D AS20120301020](https://kep.index.hu/1/0/4072/40722/407220/40722079_b2d599f7abcdfe7da6985ca54d91607c_wm.jpg)
87 éves korában meghalt Bitó László – írja a HVG.
Bitó László eredetileg orvosnak készült, nevéhez fűződik a 2002-ben az Év Gyógyszerének választott Xalatan, amely a vakságot okozó glaukóma kezelésében a műtéti beavatkozást egyes esetekben szükségtelenné teszi. Tudományos munkássága mellett íróként is jelentős életművet hagyott hátra.
Az író és kutatóorvos az 1956-os forradalomban fogságba esett, a szökése után pedig az Egyesült Államokba emigrált, ahol a Bard College-ban kezdte el orvoskutatói karrierjét, majd a Columbia Egyetemen folytatta tanulmányait.
A 90-es évekig az Egyesült Államokban élt, majd hazatelepült szülővárosába, Budapestre, visszavonult a tudományos kutatástól, nagyobb teret engedve írói tevékenységének. 2004-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje elismerést. Publicisztikái, esszéi rendszeresen jelentek meg a hazai sajtóban.
Első két kötete 1956-os élményeit dolgozta fel. Jelentős sikert először az Ábrahám és Izsák című bibliai regénye hozott számára, amelyet több nyelvre lefordítottak, illetve Budapesten színpadra is állítottak.
(Borítókép: Bitó László 2012. március 1-jén. Fotó: Kovács Tamás / MTI)
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.