Megújult a Magyar Művészet, a Magyar Művészeti Akadémia folyóirata

TRAL5218
2021.11.17. 15:45
A művészetelméleti folyóirat célja a kortárs folyamatok bemutatása, de az esszéírás hagyományait is ápolni, megújítani szeretnék – mondta el az Indexnek Falusi Márton költő, kultúrakutató, a lap főszerkesztője.

Mit jelent a megújulás egy konzervatív művészeti folyóirat esetében?

A Magyar Művészet mint az MMA művészetelméleti folyóirata 2013 óta létezik. Idén arculati, szerkezeti szempontból is megújult a lap, illetve kéthavi megjelenésre álltunk át a korábbi negyedévesről. Dinamikusabb, a művészeti jelenségekre gyorsabban reagáló, szélesebb látószöget nyitó folyóiratot képzeltünk el az addigiakhoz képest. Megtartva természetesen a lap erényeit és szellemiségét is, amely Kulin Ferenc, a korábbi főszerkesztő vezetésével bontakozott ki.

Milyen konkrét változásokat emelne ki?

Különválasztottuk a tanulmányrovattól a művészeti publicisztikákat, van egy állandó interjúrovatunk, amely ebben a formában szintén újdonság. Szemlerovatunk is két részből tevődik össze. Folyamatosan szemlézzük a magyar művészeti, művészetelméleti könyveket, másrészt a külföldieket is. Van egy komoly nemzetközi kitekintésünk.

Történt változás a szerzőgárdában is?

Ez egy akadémiai tudományos lap, szerzőink művészettudománnyal, művészetelmélettel foglalkozó szakemberek, illetve olyan alkotóművészeket is megpróbálunk bevonni a munkába, akik írásban is gondolkodnak a művészetről. Érdeklődésünk tárgya a magyar kultúra egésze. Miközben az MMA intézménycsaládjában születő értékeket is kiemelten mutatjuk fel, az itt folyó kutatások, megrendezett konferenciák anyagaiból is publikálunk.

Kinek szól a lap?

Olvasóink egy része a tudományos, szakmai közegből kerül ki, de a kortárs művészetek iránt érdeklődő szélesebb közönség is haszonnal forgathatja a lapot, aki ezen a területen szeretne elmélyült módon, a jól ismert közhelyek nélkül tájékozódni.

Mennyire határozza meg a lapot a politika?

Ez egy tudományos, ismeretterjesztő folyóirat, amelyben politikai meghatározottság nem érzékelhető. Az ideológiai viták nem ránk tartoznak, hiszen bármelyik ideológia kiszűrné a művészeti értékek jelentős hányadát.

Tematikailag, a szerzők kiválasztásánál sincs ilyen szempont?

Nincsen.

Milyen szempontok érvényesülnek?

Alapvető szempont az összművészeti tájékozódás, tehát minden művészeti ág fejleményeit, történetiségét vizsgáljuk. A kortárs magyar művészet eredményeit szeretnénk felmutatni, amelyek jórészt rejtve maradnak a hétköznapi befogadók előtt. Arra is törekszünk, hogy szerzőink irodalmi vagy szabatos, magas színvonalú tudományos nyelvet használjanak a művészeti eredmények bemutatásához, amire a magyar értekező próza kísérletezésre fogékony nyelve ma különösen rászorul. Nemcsak maga a művészet, hanem a művészetről való írás is állandó kísérletezés, és a Magyar Művészet teret ad ezeknek. Meggyőződésünk, hogy folytatandó és megújítandó a magyar esszéírás nemes hagyománya.

Kapcsolódó
Falusi Márton: A költő nem holdkóros

Falusi Márton: A költő nem holdkóros

A költőre megharagszik a kedvese, akkor lehet népszerű, ha élő adásban szaltózik, és az interneten mindenki poétának érzi magát.

Hol érhetik el az olvasók a folyóiratot?

A nyomtatott változatot a Lapker Zrt. üzleteiben, az online formátumot pedig a honlapunkon érhetik el. Minden írást néhány hónapos késleltetéssel feltöltünk az online felületre, és a honlapunkon ingyenesen megtalálhatók korábbi számaink is.

(Borítókép: Falusi Márton 2020. december 18-án. Fotó: Trenka Attila / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Pórul járt a sertésoldalas Budapest szívében

Pórul járt a sertésoldalas Budapest szívében

Milyen a hűtőhideg kenyér?

február 10., 06:29

  • Kultúr
Méreggyűrűk, királyi ékszerek, évezredes relikviák és illatos fémek

Méreggyűrűk, királyi ékszerek, évezredes relikviák és illatos fémek

A páratlan kincsek mögötti igazság még bennünket is letaglózott.

február 9., 18:39

  • Kultúr
A Magyarázat mindenre nyerte a legjobb filmnek járó díjat

A Magyarázat mindenre nyerte a legjobb filmnek járó díjat

Átadták a 44. Magyar Filmszemle elismeréseit.

február 10., 07:09

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.

4 órája

  • Kultúr
Az ország legjobbjai gyűltek össze Debrecenben

Az ország legjobbjai gyűltek össze Debrecenben

Kuriózum a MODEM-ben.

február 9., 15:02

  • Kultúr
Hiába nő a koncertek száma, a csőd szélén a hazai zenészek

Hiába nő a koncertek száma, a csőd szélén a hazai zenészek

A zenei élet lejtőre került, és nem tudni, mi lesz a jövőben.

február 10., 09:56

  • Kultúr
A negyvenezer éves divat, amit most mindenki megismerhet Budapesten

A negyvenezer éves divat, amit most mindenki megismerhet Budapesten

Történelmi ékszerek és modern divat találkozása a fővárosban.

február 10., 10:56

  • Kultúr
A szemétbe szánták, végül több mint 10 millió forintért talált gazdára egy Harry Potter-könyv

A szemétbe szánták, végül több mint 10 millió forintért talált gazdára egy Harry Potter-könyv

A regény az első 500 megjelent, valamint a közkönyvtáraknak kiosztott 300 példányszám között volt.

február 10., 06:52

  • Kultúr
Hajnal

Hajnal

Lehetett volna dalmata, de a miénk komondor volt.

február 9., 14:14

  • Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.

3 órája

  • Kultúr
Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Az énekessel slágerekről, bélyegekről, dalszerzésről és csalódásokról is beszélgettünk.

február 8., 09:32

  • Kultúr
A Super Bowlra készült reklám rátolta a nyugdíjasokat a Z generációra

A Super Bowlra készült reklám rátolta a nyugdíjasokat a Z generációra

A cél mi más lenne: a fogyasztás.

február 10., 13:58

  • Kultúr
A nők pelenka-, a férfiak BMW-reklámot csinálnak

A nők pelenka-, a férfiak BMW-reklámot csinálnak

Minél több pénzről van szó, annál kevésbé bízzák nőre?

február 9., 10:50

  • Kultúr
Ókovács Szilveszter szerint nem kéne pályázatot kiírni az intézmények felsővezetői pozícióira

Ókovács Szilveszter szerint nem kéne pályázatot kiírni az intézmények felsővezetői pozícióira

Az operaház főigazgatója szerint a bíró a miniszter, a bizottság tagjai pedig csupán labdaszedők.

február 10., 11:44

  • Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.

5 órája

  • Kultúr
Gyíkemberek, boszorkányok és démonok népesítik be a világot

Gyíkemberek, boszorkányok és démonok népesítik be a világot

Itt van három küldetés az olvasó-kalandoroknak, hogy leszámoljanak a gonosz erőkkel.

február 8., 14:05

  • Kultúr
Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat

Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat

A MODEM-ben az áldozás is középpontba került.

február 8., 09:40

  • Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.

6 órája

  • Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.

32 perce

  • Kultúr
A súlyos motorbaleset majdnem a legenda életébe került

A súlyos motorbaleset majdnem a legenda életébe került

Jó időre kivonta őt a forgalomból, de felépülése alatt lett ideje „jobban megvizsgálni a dolgokat”.

február 9., 06:18

  • Kultúr
Meghalt Tony Roberts, az Annie Hall színésze

Meghalt Tony Roberts, az Annie Hall színésze

A Broadway-sztár 85 éves volt.

február 8., 13:51

  • Kultúr
Akkora port kavart A brutalista, hogy az Oscar-díj szabályzatát is módosíthatják

Akkora port kavart A brutalista, hogy az Oscar-díj szabályzatát is módosíthatják

Kötelezővé tennék az MI-használat feltüntetését az Oscar-jelölt filmeknél.

február 8., 19:39

  • Kultúr
Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút

Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút

Borbély Alexandra élete alakítását nyújtja.

február 8., 15:06

  • Kultúr
22. Little Miss Hungary döntője

22. Little Miss Hungary döntője

február 10., 12:57

Neked ajánlott