Kilencven éve mutatták be a Hyppolit, a lakájt

Úgy indult az 1931-es esztendő, hogy az lesz a magyar filmgyártás egyik mélypontja. Nemcsak a gazdasági válság éreztette egyre durvábban kedvezőtlen hatásait, hanem ráadásul a nagy dérrel-durral beharangozott első hazai hangosfilm, a rekordköltségvetésből, száznegyvenezer pengőből forgatott Kék bálvány is hatalmasat bukott a mozikban. A Hunnia Filmgyár főnökei végső kétségbeesésükben az akkor Németországban élő és dolgozó filmrendezőben, Székely Istvánban látták az egyedüli megoldást. Annyira nagy volt a baj, hogy meg sem várták, amíg Székely haza tud utazni, hanem a filmgyár három vezetője kereste fel Berlinben a direktort két forgatókönyvvel. Ám Székelynek egyik sem tetszett.

Bármennyire is furcsa, de a magyar filmtörténet egyik klasszikusát egy cseh származású német filmproducernek, Albert Sameknek köszönhetjük, aki egy olyan darabot adott a körbeudvarolt magyar rendező kezébe, ami neki is tetszett, továbbá vállalta a gyártás költségeit is. Ekkor vált szállóigévé Pesten, hogy „Samek zählt alles”, azaz Samek mindent fizet. Valóban állta a kiadásokat, de jó szervezéssel így is százezer pengő alatt tudta tartani a produkció büdzséjét.

A film alapjául szolgáló színdarabot, Zágon István művét, a Hyppolit, a lakájt 1930-ban néhány próba után nem mutatta be a Magyar Színház. 

Persze nem ő lett volna, ha nem szól bele mindenbe. Először is felkérte Nóti Károlyt, a korszak kiváló kabarészerzőjét, hogy dolgozza át Zágon darabját. Nóti fordított egyet az újgazdag fuvarozó és a sznob inas párharcán. Az eredeti színműben ugyanis a grófi házból jött komornyik leckézteti meg a felkapaszkodott fuvarost, a filmben viszont Schneider Mátyás, a dolgos kispolgár lázad fel az üres úri etikettet megtestesítő Hyppolit ellen.

A Hunnia Filmgyár kész szereposztással várta a rendezőt. Székely azzal még egyetértett, hogy a címszerepet Csortos Gyula játssza, de azzal már nem, hogy Schneider úr szerepét Gózon Gyulára osszák. Bár nem kérdőjelezte meg a színész kvalitásait, mégsem vélte alkalmasnak a szerepre. Szerinte ugyanis Gózon nem a főváros, hanem inkább a vidék hangulatát hozná a filmbe, arról nem is szólva, hogy Csortos alighanem elnyomná, amivel hiteltelenné válna az a jelenet, amelyben Schneider úr elégtételt vesz a lakájon.

Mindennap végig fogja nézni, hogy én nem szmokingban eszem a vacsorát, hanem ingujjban. És a libasülthöz hagymát eszek. Mindenhez. A hagymához is hagymát eszek. A halat pedig késsel fogom enni. Két késsel.

Rendben van, mondták a filmgyáriak, de akkor ki legyen Schneider Mátyás. Székely később így számolt be a történtekről:

A német szereposztást még Pestre érkezésem előtt megbeszéltük, de a magyar szereposztás mindenképpen nehezebbnek ígérkezett, egyszerűen azért, mert nem ismertem a magyar színészeket. Végigjártam a színházakat, és ha jól emlékszem, a Fővárosi Operettszínházban láttam először Kabos Gyulát. Úgy éreztem, hogy megtaláltam Schneider urat. Hosszú harc volt, mert az »illetékesek« nem akarták őt – több okból. Főleg az volt ellene a kifogás, hogy nem volt elég „előkelő” színész, csak egyet nem vettek figyelembe – hogy nagyon tehetséges.

Kialakult a szereposztás: Csortos Gyula és Kabos Gyula mellett Schneider úr feleségét Haraszti Mici, Terkát, a lányukat Fenyvessy Éva, míg két udvarlóját Gózon Gyula és Jávor Pál alakította. A színészeken kívül három további kulcspozícióba is igazi sztárokat szerződtettek. Az operatőr a korszak egyik legjobbja, Eiben István, a vágó pedig az a Benedek László lett, aki később az Egyesült Államokban vált nemzetközi hírű filmrendezővé. A zenét Eisemann Mihályra bízták, aki két örökzölddel ajándékozta meg a közönséget: a Pá, kisaranyom kezdetű foxtrottot Erdélyi Mici, a Köszönöm, hogy imádott című dalt Fenyvessy Éva és Gózon Gyula adta elő.

A magyar filmtörténet második hangosfilmje eléggé kezdetleges technikai körülmények között készült. A forgatást nyáron tartották, és mivel a Hunnia Filmgyár csak áprilistól vált alkalmassá hangosfilmek készítésére, sok esetleges megoldást kellett alkalmazniuk. 

Híján voltak a könnyen mozgatható felszereléseknek is, ezért a játék és a beállítások is színpadiasnak tűntek. A statikus képeket ötletes vágással ellensúlyozták.

Minden nehézség ellenére a színészek élvezték a munkát, különösen Kabos játszott elemében. Utólag ugyan elárulta, hogy a forgatás első napjaiban sokat küszködött:

Annyira megijesztett a színház és a filmműterem közötti munka homlokegyenest ellenkező berendezése, tempója, technikája, hogy a harmadik napon ijedten ajánlottam fel a producernek: inkább megfizetem a már rám pazarolt nyersanyag árát, de engedjen ki a szerződésből! Aztán beleszerettem.

Székely visszaemlékezései szerint sok poént a helyszínen improvizáltak, ezek nem voltak benne az eredeti forgatókönyvben. A filmben számtalan szellemes párbeszéd hangzott el.

Mint például Schneider úr és felesége között:

– El is felejtettem mondani, hogy felvettem egy inast.

– Inast?

– Igen, meg akartalak lepni vele.

– Sikerült.

Schneider úr és Tóbiás között: 

– De mi a neve?

– Azt nem tudom, csak annyit mondott, hippodrom.

– Talán Hyppolit?

– Hát így is lehet mondani, csak akkor nincs semmi értelme.

Hyppolit és Schneider úr között:

– Kérem, én huszonhét évig szolgáltam a gróféknál.

– Beszéljen, Hyppolit, mit szokott ilyenkor csinálni a gróf?

– A gróf ilyenkor semmit se csinál.

A 72 perces zenés vígjáték ősbemutatóját 1931. november 27-én tartották a budapesti Fórum (ma Puskin) moziban – méghozzá hatalmas sikerrel. Az elemzők szerint több összetevője volt a film karrierjének. A színészeken és a fülbemászó dalokon kívül a rafinált forgatókönyvnek is köszönhető, hogy ma is élvezhető a humora. A Hyppolitban a habkönnyű, sokszor negédes komédiákhoz képest a szerelmi mellett nagyon erős a komikus szál, éppen ezért a cselekmény középpontjában a Schneider lány (Fenyvessy Éva) és a fiatal mérnök (Jávor Pál) küzdelme helyett inkább Schneider úr (Kabos Gyula) és a lakáj (Csortos Gyula) vetélkedése áll. A történet komikumát fokozza, hogy Schneidernek egyszerre kell megküzdenie az urizáló feleségével és a család életébe beavatkozó inassal. 

A Hyppolit, a lakáj népszerűsége kilenc évtizede töretlen. A filmet 2000-ben beválasztották minden idők tizenkét legjobb magyar filmje közé. Az eredeti kópiák a gyakori másolástól azonban tönkrementek, ezért 2009-ben elkerülhetetlenné vált a digitális felújítás. A száztízezer képkockát egyenként javították és szkennelték, a hiányzó főcímzenét magángyűjtőktől kapott gramofonlemezek alapján rekonstruálták.

(Borítókép: Kabos Gyula és Csortos Gyula a Hippolyt, a lakáj című film forgatásán)