Lekörözi Hollywoodot a magyar Nagykarácsony

Anger Zsolt azt mondta az Index Sunday brunch című műsorában az első horrorfilmről, hogy látni kell, mert az első, ezért eleve izgalmas. Ne tartsuk el magunktól, mint egy büdös zoknit csak azért, mert magyar, vagy csak azért, mert első. Ezzel az útravalóval ültünk be az első egész estés karácsonyi vígjátékra, a Tiszeker Dániel által rendezett Nagykarácsonyra. De Anger-monológ ide vagy oda, azért bennünk volt, hogy mi lesz, ha nagyon ciki. Mit írunk a filmről? A szekunder szégyen eleve nem egy kellemes élmény, és filmnézés közben is jelentkezhet. Bár egyre több az élvezhető magyar alkotás, valahogy romantikus karácsonyi vígjátékhoz először mert nyúlni itthon valaki, noha az angolszász országokban igazi sikerműfaj, sőt most már Kelet-Európában is van néhány figyelemre méltó kísérlet. A lengyelek például trilógiává duzzasztották a saját Igazából szerelem-történetüket. Amibe kapaszkodni tudtunk, az a nézőcsalogató szereposztás, de sajnos a remek gárda sem mindig garancia a minőségre. 

A film lendületesen indul, izgalmas és pörgős vágásokkal, Pataki Ádám operatőr szokatlan, ettől pedig eredeti beállításokkal játszik, ami könnyen behúz a történetbe. A forgatókönyvíró-csapat nagy része dolgozott Tiszeker Dániellel a rendező #Sohavégetnemérős című nagyjátékfilmjében. A forgatókönyv és a rendezés a film elejétől a végéig remek összhangot mutatott, ebbe a harmóniába pedig minden más is belesimult: a látvány, a zene, a színészek. Nagyjából az első öt percben kiderült, hogy nem lesznek itt kínos félrenézések, a fenntartásokat a mobiltelefonokkal együtt lehet kikapcsolni.

Nem csak magyar viszonylatban erős a film, bárhol a világon megállná a helyét, nézése közben pedig kiderült, milyen maszk alatt sírni, hol a röhögéstől, hol pedig a meghatottságtól. Az alkotás részben felfeküdt a hollywoodi trendekre, mégis valami igazán hazait tudott mutatni, amivel viszont a Netflixre feltöltött karácsonyi mozik összesét lekörözte, pedig szinte biztos, hogy azok hatalmas büdzséből készültek.

A büdzséről annyit, hogy nem olcsójános mozi, nem két helyszínes, kétkamerás produkció. És ha már anyagiak, érdekes az is, hogy míg az angolszász karácsonyi mozikban a kalamajkák valahogy mindig a felső tízezerrel történnek meg, mintha a karácsonyt legalábbis ők privilegizálták volna, ezzel szemben itt hétköznapiak a hősök – tűzoltók, alsós tanár néni –, de még a lakások is átlagosak, ami közelebb hozza a nézőhöz a filmet. Ehhez jön hozzá grandiózus kulisszaként Budapest, ami csodálatosan van fotózva annak ellenére is, hogy a stábnak nem sikerült olyan forgatási napot kifognia, amikor esett volna a hó. A rendező az azonosulást azzal is segíti, hogy el is engedte az angolszász romantikus karácsonyi vígjáték hagyományait, meg nem is. A film attól is magyar, hogy van betlehemes játék, az étel nem pulyka, hanem töltött káposzta, az édesség pedig inkább mézeskalács, semmint karácsonyi puding. Ami viszont nem maradhatott ki a filmből, az természetesen a romantikus szál és a cuki gyerek.

Parádés szereposztás

A főszerepben Ötvös András tündökölt, frissítően hatott a személye mozivásznon, méltatlanul keveset láthatjuk őt ilyen kitüntetett szerepben. Zsigmond Emőke gyönyörűen játszott, úgy töltötte meg érzelemmel Eszter karakterét, mint a Mikulás a puttonyát december 5-én, már szinte túlcsordult, mégis jól állt neki. Scherer Péter kapta tagadhatatlanul a legmókásabb szerepet, országunk egyik legjobb színésze pedig bebizonyította, hogy a humornak a legtöbb formáját magáévá tudja tenni. Karaktere a film végére kicsit átalakult a színésztől már többször látott szerethető és bohókás férfiévá, viszont előtte bejár egy olyan ívet, amit korábban még sosem láttunk tőle. Pokorny Lia „pokorniliásan” csempészett eleganciát a filmbe, ahogy Hernádi Judit „hernádijuditosan” nevettetett. Szabó Kimmel Tamás összes villanása instant röhögőgörcsöt generált a nézőtéren. Annyira fantasztikusan hozza a nagyképű, pökhendi, önimádó gigerlit, hogy az szinte minden nézőből előhív egy olyan emléket, hogy egy ilyen pernahajderrel már találkozott valahol. Szerednyey Béla pedig megkapta a rejtélyes és mindent tudó Télapó-karaktert, még inkább a dickensi figurát, ugyanis amerikai karácsonyi filmekben ez a szerep visszatérő elemnek számít, de sikerült eredeti módon adaptálni. Rujder Vivi nem állt bele az egysíkú karakterbe, amit persze rendezői és írói támogatás előzött meg, de pont ettől életszagúbbá varázsolta a gaz csábító szerepében az amúgy valóságtól elemelt filmet. A tűzoltóbrigád (Orosz Ákos, Egger Géza, Dékány Barnabás), illetve Csuja Imre és Mészáros Máté pedig úgy tudtak a mókás mellékkarakterekből kiemelkedő szerepeket alakítani, hogy félelmetesen komolyan vették magukat, és ez meg is látszik a végeredményen.

Ilyen remekül összerakott romantikus vígjátékot nem is remélhettünk volna, végre született egy alkotás, ahol nem kínunkban kell röhögnünk, elmarad a magyar filmek többségénél gyomorból feltörő szekunder szégyenérzet. A film tényleg célt ér, hiszen egyetlen feladata van, szórakoztatni azokat, akik jegyet váltanak rá, ezt az ígéretét pedig kamatostul be is váltja. Nem oldja meg a világ problémáit, nem ad válaszokat az emberek nagy kérdéseire, de nem is erre vállalkozik. Az pedig csak hab a tortán, hogy Budapest egy ékszerdobozzá nemesül, köszönhetően az operatőri munkának. 

Megvan a mi Igazából szerelmünk is, várjuk a folytatást, mi több: követeljük a trilógiát!

(Borítókép: Scherer Péter és Tiszeker Dániel a Nagykarácsony filmforgatásán 2021. február 13-án. Fotó: Kaszás Tamás / Index)