Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!Év vége felé az egyszer volt nyári örömök és a hosszúra nyúlt napfényes nappalok kellemes emlékképekké alakulnak, amelyek feltöltődéssel szolgálnak ilyenkor, az év utolsó hónapjaiban, a hideg, borús rövid napokon.
Ez az időszak a Föld északi felén a legsötétebb időszak. Ilyenkor esedékes december 21-én a téli napforduló, a csillagászati tél kezdete.
A sötétség miatt tehát a fénynek ebben az időszakban kitüntetett szerep jutott minden kultúrában, gondoljunk csak az ókori római Mithrász ünnepre, a zsidó hanukára, vagy nem utolsó sorban a kereszténység karácsonyára, erre a Magyarországon meghatározó jelentőségű téli ünnepre.
Mithrász a görög-római hagyomány szerint a felkelő nap istene, később Mithra névalakban a perzsa vallásban egyre jobban előtérbe került, és vált a világosság istenévé, a perzsa vallás megváltójává, aki a jóság és az igazság küzdelmében a diadalmas vezér szerepét játssza. A mítoszok szerint december 25-én egy szűztől született. Kultusza még a kereszténynek tartott I. Constantinus császár idején is megmaradt, de később hanyatlásnak indult.
A hanuka nyolc napos ünnep, amely a zsidóknak a szíriai görög hódítók felett i. e. 165-ben aratott győzelmére, a jeruzsálemi szentély megtisztítására és újraavatására, valamint a nyolc napon át égő mécses csodájára emlékeztet. A karácsonyhoz nincs köze, tehát sokan tévesen vonnak párhuzamot a két ünnep között, csupán azért, mert az évnek azonos időszakára esnek, és mindkét ünnepnek elengedhetetlen tartozéka a gyertyaláng.
A következőkben a hagyományos téli ünnepkör jeles napjait mutatjuk be, amelyeket végigkövetve megfigyelhető, hogy Magyarországon az ilyenkor esedékes népszokásokban jelentős szerepet kapott a következő esztendő termékenységének biztosítása, valamint a bajok, kórságok távol tartása.
Advent a Szent András napjához legközelebb eső vasárnappal kezdődő időszak, amely idén november 28-án veszi kezdetét. Elnevezése a latin nyelvből eredeztethető (adventus Domini, ieiunium Spiritus Sancti), vagyis a Megváltó eljövetelét hirdető szent időre, az Úr eljövetelére utal. Az adventi időszak legismertebb dísztárgya napjainkban az adventi koszorú, ami a 19. században német protestáns területről jutott el Magyarországra, méghozzá felekezeti hovatartozástól függetlenül, elsősorban a városokban, majd a falvakban is. A fenyőkoszorún gyertyái a hit, a remény, az öröm és a szeretet jelképes megtestesítői.
A katolikus egyház hagyományai szerint az adventi koszorú három lila és egy rózsaszín gyertyából áll, ahol a lila szín a bűnbánatot, a fegyelmet és az összeszedettséget jelképezi.
Régebben az advent böjti időszak volt, ilyenkor nem tartottak hangos mulatságokat és esküvőket sem, a lelki felkészülés heteiben a hívek hajnali sötétségben indultak a templomba a korai misére.
Magyarország sok vidékén disznóölő Szent András néven emlegetik ezt a napot, november harmincadikát Az ilyenkor esedékes torhoz kapcsolódva többféle népszokás élt az országban. Például bekormozott arcú kántálókat jártak házról-házra, és ha kaptak némi kóstolót az előadásukért, akkor azt így köszönték meg:
Áldja meg az isten e háznak gazdáját, Töltse meg az isten a csűrét, kamráját!
Ha viszont nem kaptak semmit, akkor így kántáltak:
Áldja meg az isten e háznak gazdáját, Töltse be az Isten tetűvel, bolhával!
Vagyis a Mikulás napja, december 6.
Tehát nem a szovjet-orosz mintára egy időben ránk erőltetett Télapót, a „Gyed Morozt” ünnepeljük ilyenkor, hanem Szent Miklóst, a gyerekek védőszentjét.
Ezen a napon volt olyan vidéke az országnak, ahol a réges-régi hagyományok szerint az alakoskodók egyike harisnyát húzott a fejére, kenderből szakállt, bajuszt ragasztott, segítője, a Miklós-járás ördög szereplője pedig vesszőkorbáccsal fenyegette a gyerekeket, sőt, a fonóba betérve a lányokat is. Népszokásaink másik alakja természetesen a Szent Miklós püspököt megszemélyesítő figura volt, aki vizsgáztatta, imádkoztatta, büntette és jutalmazta a gyerekeket.
December 13., vagyis Szent Lúcia napja szintén régi keletű, az 5. század óta ismert hagyományőrző nap. A legenda szerint Lúciát bíróság elé hurcolta pogány vőlegénye, mert a nő nem akart férjhez menni hozzá, mert korábban megfogadta, hogy életét Jézus szolgálatának szenteli. A bíró akkor először arra utasította a lányt, hogy mutasson be áldozatot a pogány isteneknek, de ő ezt megtagadta. Ezután nyilvánosházban akarta megbecsteleníttetni, de a Szentlélek olyan nehézzé tette Lúcia testét, hogy képtelenek voltak elmozdítani. Végül kegyetlen kínzások után a bíró halálra ítélte. Amikor a torkába kardot döftek, nem halt meg azonnal, hanem még tanította a bámészkodó népet, és csak akkor lehelte ki a lelkét, amikor egy paptól megkapta az utolsó kenetet.
Luca napját több népi hagyomány kíséri. Volt ahol ilyenkor fokhagymával keresztet rajzoltak az ólak ajtajára, hogy az ártó hatalmak elkerüljék a jószágot. Másik ismert szokás szerint a Luca napon ültetett búza karácsonykor az ünnepi asztalra került, és ha addigra szépen kizöldült, azt jelentette, hogy a következő évben jó termés várható.
A Luca-szék elkészítését ugyancsak ezen a napon kezdték el a legények: az ülőalkalmatosság kilenc fajta fából készült, és vasat nem lehetett használni hozzá, de mégis olyan teherbíróvá kellett eszkábálni, hogy egy férfiember súlyát megtartsa.
A székre állva aztán december 25-én a karácsonyi éjféli misén megpillanthatták a boszorkányt, mivel a banyák szarvakat viseltek, és ezért a templomkapun belépve a fejüket lehajtották, amit a Luca székén állva jól észre lehetett venni. Ekkor a fiatalembereknek menekülniük kellett, nehogy a boszorkák széjjel tépjék őket. Menekülés közben azonban mákot szórtak el, hogy az üldöző banyák felszedegessék a mákszemeket, és lemaradjanak. Végül a Luca székét otthon tűzre vetették, és a tűzben a sok kis fadarab sikoltozni kezdett, és ez a tűz a boszorkák végét jelentette.
Az ünnep elnevezésének eredete a téli napfordulóra utaló szláv korcun (átlépő) és a korciti (átfordul, lép) szóból származik. A téli napforduló idején a Föld tengelye a legnagyobb szögben hajlik el a Nap sugaraitól, ezért rövidek a nappalok és hosszúak az éjszakák ilyenkor az északi féltekén. A fordulat december 21-én következik be, akkortól végre hosszabbodnak a nappalok és rövidülnek az éjszakák, egészen június 21-ig, a nyári napfordulóig.
A fény győzelmét már a kereszténység megjelenése előtt is ünnepelték, de a karácsony hosszú ideje a kereszténység nagy ünnepe,
amellyel Isten fia, Jézus Krisztus földi születésére emlékeznek.
Jézus születésének helyszínét, a sziklába vájt, deszkával bélelt jászolt Krisztus követői ereklyeként tisztelték.
Az első betlehemes jelenetek már az ókeresztény kőszarkofágok domborművein is láthatók.
Ezeken az ábrázolásokon a gyermek Jézus jászolba fektetett, szorosan bepólyált alakját egy vagy több pásztor veszi körül. A jelenet később Mária és József alakjával, a születést jelző vezérlő csillag és az angyalok, máskor pedig a napkeleti bölcsek, a Háromkirályok megjelenítésével vált teljesebbé. Az Assisi Szent Ferenc által a 13. században először kezdeményezett Betlehem-állítást később más szerzetesrendek is átvették, és azóta a templomokban karácsonykor Betlehemet állítanak. A képzőművészetben a Betlehem képi és tárgyi ábrázolása az egyházi liturgiába történt meghonosodást követően jelent meg.
A karácsony közismert jelképe, a feldíszített fenyő állítása egy újabb keletű szokás.
A karácsonyfa protestáns, német eredetű hagyomány, amely Magyarországon a Bécsi Udvar közvetítésével először az arisztokrácia, később a városi polgárság, végül a falusi értelmiség és a parasztság körében is elterjedt.
A karácsonyfát eleinte almával, dióval, mézeskaláccsal, később, a 19. század végétől üvegdíszekkel ékesítették. Régebben a gyerekek reggelre ébredve látták meg a karácsonyfát, újabban azonban december 24-én este állítják.
A karácsonyi ajándékozás a karácsonyfa-állítás szokásánál is újabb keletű. Ajándékot régen a kántálók, betlehemezők, köszöntők kaptak, főleg elemózsiát, legfeljebb némi kis pénzt.
A ruhafélék, játékok, egyéb értékes tárgyak ajándékozása új módi,
a II. Világháború idején indult meg az ajándékozás divatja, és napjainkra vált az ünnep elengedhetetlenül fontos részévé. Faluhelyen sokáig csupán a gyerekeket ajándékozták meg, az ajándékuk pedig többnyire maga a karácsonyfa volt, az ágaira függesztett finomságokkal.
A karácsonyi vacsorához a népi hagyományok szerint különleges módon terítettek:
az asztalra és az asztal alá különböző gazdasági eszközöket, ételeket, gabonamagvakat, szénát, szalmát raktak,
és hosszabb-rövidebb ideig ott is hagyták azokat. Úgy tartották, hogy a magvak a következő évi jó termést, a bőséget biztosítják, a szerszámok odahelyezésének pedig az volt a célja, hogy az eszközök hatékonyabbak legyenek a következő esztendőben.
Napjainkban az ünnepi asztalon már nemigen vannak szerszámok, termények. Ezek helyét átvették a bőséges lakomák, a fáradságos munkával olykor napokig készülő több fogásos menüsorok.
Pedig a karácsonynak és az adventi várakozásnak Pilinszky János szavai szerint egész más a lényege:
Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra Aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk. Persze, erről a várakozásról és erről a vágyódásról csak dadogva tudunk beszélni.
– írja a költő.
(Borítókép: December 13. Luca napja. Utolsó simítások a Luca-napi jelmezen. A jeles nap hagyományos népszokásait Bajnán még őrzik. A fiatalok csoportba verődve maskarába bújva: szita-álarccal lepedőbe burkolva meszelőkkel vödrökkel járják a falut és játékos csínyekkel tréfákkal szórakoztatják a község lakóit 1962. december 12-én. Fotó: Fényes Tamás / MTI)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
