Orbán Viktor A Gyűrűk urából idézett, Galla Miklós most lehet igazán mérges
![DSC 0926](https://kep.index.hu/1/0/4101/41013/410134/41013455_a3f96340c1fa366e0710886a0179c449_wm.jpg)
További Kultúr cikkek
-
Tilda Swinton bojkott helyett inkább beszédet mondott a Berlini Filmfesztiválon
- Királyi családok és New York divatházai is rajongtak a magyarok stílusáért
- Újabb színházi társulat húzta le a rolót
- Robert Pattinson új infót osztott meg a Batman második részéről
- Visszautasították a színházigazgatók a sajtóban megjelent valótlan állításokat
Nem tudom, milyen terveik vannak a Karinthy-gyűrűvel, de mivel öt hónapig hitegettek azzal, hogy megkapom, a gyűrű JÁR nekem. A legközelebbi Karinthy-gyűrű az ENYÉM
– ezt Galla Miklós írta nagyjából egy hónapja Facebookon a tőle elvett Karinthy-gyűrű ügyében.
Mint ismert, Gallát februárban még arról értesítette az MTVA, hogy idén ő kapja a kiemelkedő teljesítményt nyújtó humoristáknak odaítélt elismerést, a Karinthy-gyűrűt. Júniusban ehhez képest a humorista kapott egy levelet Dobos Menyhérttől, amelyben az állt:
Ezúton értesítem, hogy a szakmai kuratórium döntése értelmében 2021. évben nem Ön részesül a Karinthy-gyűrű-díjban, mivel közelmúltbéli tevékenysége nem egyeztethető össze a közmédia, valamint a Karinthy-gyűrű-díj értékrendjével, szellemiségével.
Galla Miklós korábban több levelet is írt az üggyel kapcsolatban. Dobos Menyhértnek már idén júniusban címzett egyet, a levelet szerkesztőségünknek is eljuttatta. A humorista később Orbán Viktort is felkereste, de a miniszterelnök erre azt válaszolta: nem ő a gyűrűk ura.
Orbán Viktor válaszolt Galla Miklósnak: Nem én vagyok a gyűrűk ura
Az angol humort azért bírja a kormányfő.
A Magyar Távirati Iroda szerdai közlése szerint ebben az évben Laár András humorista vehette át a Karinthy-gyűrűt. A szórakoztatóműsorokban nyújtott kiemelkedő előadói tevékenységért járó elismerést 1975 óta a humor legméltóbb képviselői kapják.
Így lehetséges, hogy tovább folytatódik a gyűrűsaga.
Várjuk, mit mond Galla Miklós.
(Borítókép: Galla Miklós 2015. március 12-én. Fotó: Bődey János / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Méreggyűrűk, királyi ékszerek, évezredes relikviák és illatos fémek
A páratlan kincsek mögötti igazság még bennünket is letaglózott.
február 9., 18:39
- Kultúr
Nyáry Krisztián még Sztahanovot is büszkévé tenné mostani sikerével
Néhány százezer volt a cél, de már az egymilliót is túllépte a végösszeg.
február 10., 10:54
- Címlapon
Magyar Péter olyanra készül, amilyen még nem történt vele politikai pályafutásában
Orbán Viktornál már hagyománya van.
45 perce
- Kultúr
Az új Amerika Kapitány már majdnem olyan, mint egy film
Igazi mélyrepülés a Szép új világ.
45 perce
- Kultúr
A negyvenezer éves divat, amit most mindenki megismerhet Budapesten
Történelmi ékszerek és modern divat találkozása a fővárosban.
február 10., 10:56
- Címlapon
Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó
Súlyos következményei lehetnek az Index oknyomozásának.
tegnap, 18:53
- Címlapon
Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit
Az ő feladata lesz a tárgyalások lebonyolítása.
44 perce
- Kultúr
Hiába nő a koncertek száma, a csőd szélén a hazai zenészek
A zenei élet lejtőre került, és nem tudni, mi lesz a jövőben.
február 10., 09:56
- Kultúr
A Super Bowlra készült reklám rátolta a nyugdíjasokat a Z generációra
A cél mi más lenne: a fogyasztás.
február 10., 13:58
- Kultúr
A helyi rendőrség megszakította Ed Sheeran utcai koncertjét Indiában
Túlzsúfolt volt az utca, Ed Sheeran az Instagramon reagált.
február 10., 12:00
- Mindeközben
Visváder Tamás a feleségével való megismerkedéséről: Ultimátumot adtam neki, ha nem szakít, akkor engem felejtsen el
tegnap, 17:45
- Mindeközben
Imádni való fotón mutatta meg Hajdú Péter, hogy mekkorát nőtt a születésnapos kisfia
tegnap, 16:40
- Címlapon
Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba
Harcias kijelentéseket tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és négy amerikai szenátor.
tegnap, 17:45
- Kultúr
Kezdődik az igazgatók körtánca, öt intézmény élére neveznek ki új vezetőket
Olaszországban nagy a tét.
február 9., 12:08
- Kultúr
A nők pelenka-, a férfiak BMW-reklámot csinálnak
Minél több pénzről van szó, annál kevésbé bízzák nőre?
február 9., 10:50
- Kultúr
Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?
Újabb rekordot döntött a zenés romantikus vígjáték.
február 8., 07:33
- Kultúr
Ókovács Szilveszter szerint nem kéne pályázatot kiírni az intézmények felsővezetői pozícióira
Az operaház főigazgatója szerint a bíró a miniszter, a bizottság tagjai pedig csupán labdaszedők.
február 10., 11:44
- Kultúr
Kiderült, mi okozta David Lynch halálát
A legendás rendezőnél még 2020-ban diagnosztizáltak tüdőtágulatot.
február 8., 16:00
- Kultúr
Gyíkemberek, boszorkányok és démonok népesítik be a világot
Itt van három küldetés az olvasó-kalandoroknak, hogy leszámoljanak a gonosz erőkkel.
február 8., 14:05
- Kultúr
Újra nyitva a szegedi múzeum, amiről azt hitték, hogy eltűnt
A város önkormányzata megszólalt az ügyben.
február 8., 10:44
- Mindeközben
Drew Barrymore szolgáltatta a nap nosztalgia-fotóját, így néztek ki 21 évvel ezelőtt Adam Sandlerrel
tegnap, 14:26
- Kultúr
Pazar alakítások, igényesség, mégis hatalmas csalódás az Oscar-esélyes film
Ilyen lett a Sehol se otthon.
február 8., 20:04
- Kultúr
A súlyos motorbaleset majdnem a legenda életébe került
Jó időre kivonta őt a forgalomból, de felépülése alatt lett ideje „jobban megvizsgálni a dolgokat”.
február 9., 06:18
- Kultúr
Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút
Borbély Alexandra élete alakítását nyújtja.
február 8., 15:06
- Címlapon
Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet
Hamarosan újabb épületek találhatnak „gazdára”.
tegnap, 20:31
- Kultúr
Akkora port kavart A brutalista, hogy az Oscar-díj szabályzatát is módosíthatják
Kötelezővé tennék az MI-használat feltüntetését az Oscar-jelölt filmeknél.
február 8., 19:39
- Mindeközben
Fejes Tamás annyira odavolt egy extrém külsejű hölgyért a Kincsvadászokban, hogy megduplázta ajánlatát
tegnap, 13:16
- Mindeközben
Schobert Norbi Rubint Rékának adott Valentin-napi ajándéka magasan viszi a prímet
tegnap, 11:11