Imádják a nők a tökéletlen családapa feljegyzéseit a gyermeknevelésről

Herczeg Zsolt 2016, vagyis első csemetéje megszületése óta ír a gyermeknevelésről. A WMN Magazin felületén megjelenő rövid szövegei igen hatásosak – egyes írások teljesen elrettentik a gyermektelen olvasót, míg más történetek rögtön gyermekvállalásra ösztönzik az embert. Mert alapvetően aranyosak, még ha sokszor a hátunk közepére is kívánjuk őket...

Zsolt szerint nem véletlenül kapták fel már az első percben ennyire az apanaplót. A szerző jókor volt jó helyen, hiszen 2016-ban még nem igazán voltak apabloggerek, és sokan szeretik azt az online felület is, ahol rendszeresen megjelennek az  írásai. 

Az apanapló ötlete poénként indult. Miután megszületett a kisfiam, és először mentem túrázni a barátaimmal, megfogalmazódott bennem, hogy megosztom az apasággal kapcsolatos abszurd élményeimet. Ezek a sztorik amolyan stand-up komédiává álltak össze, de a legjobb barátom tanácsolta, hogy írjam meg őket, a történeteket pedig küldjem el a magazinnak. Az első, egyébként elég hosszú, három részben megjelent írásomat is csak poénból küldtem be, de hatalmas olvasottságot hozott, nagyon bejött az embereknek

– mesél a kezdetekről a kétgyermekes családapa.

A humornak köszönhetően Zsolt írásai rácáfolnak az előítéletekre, miszerint a férfiak képtelenek mélyen és érzelmesen megközelíteni a szülőség témakörét, sőt, meg sem nyilvánulnak a vitás családi helyzetekben, mondván, a gyerek az anya felelőssége...

Nem vagyok tanácsadó. Újságíró vagyok, médiaoktató vagyok, rendezvényszervező vagyok, de semmiképp sem pszichológus, sem gyermeknevelési szakértő, és ami a legfontosabb, hogy egy jottányit sem vagyok jobb szülő, mint akiknek írok. Csak jobban írok, mint ők... Az írásaim éppen ezért hatnak ennyire felszabadítóan az olvasóimra, akik majdnem mind nők. A frusztrált, túlterhelt, önmagukat teljesen új helyzetben találó anyák megkönnyebbülnek, elgondolkodnak, nevetnek, majd meghatódnak a bejegyzéseken

– vallja a szövegekről, amelyek könnyen szakadnak ki belőle, mégis tudatos írások, így körülbelül egy hónap alatt készülnek el, hiszen ennyi idő kell ahhoz, hogy megérjen benne egy újabb komoly témájú sztori.

Új gyerek, új kötet

2018-ban, az első Büfik és bukások kötet megjelenésével egyidőben egy kislánnyal bővült a Herczeg család, így az apuka újult erővel vetette bele magát a gyermeknevelésbe, na meg az apanapló második felvonásába. Zsolt számára az írás terápiás jellegű (is), ugyanakkor minden egyes történet fontos üzenetet hordoz. Nem azért ír, mert írnia kell, hanem mert szembejön vele valami érdekes, elgondolkodtató vagy felháborító téma, a gondolatai pedig akaratlanul kikívánkoznak belőle. Az apanapló nem a gyermekeiről és a párjáról szól – a szerző egyébként is zárkózott férfinak vallja magát –, hanem általános igazságokról és szülői tapasztalatokról számol be.

Mindannyiunkban felmerült már a kérdés, hogy mikor és miért lett ilyen nehéz a gyermeknevelés, holott a szüleink, nagyszüleink még a háborús időkben, vagy egy diktatúra alatt is csuklóból rázták ki a gondviselést. Arról is sokat gondolkozunk, hogy miként alakultak át a férfi-női szerepek az évek múlásával. Gyakorlatilag ma már senki nem akarja úgy nevelni a gyerekét, mint a felmenői, hiszen minden megváltozott körülöttünk. Minden generáció más kornak és világnak neveli a gyerekét, és ez így normális.

A pszichológusok szerint az utóbbi pár évtizedben történt egy nagy váltás, korábban egyetlen generáció sem akarta olyan görcsösen tökéletességre törekedve megoldani a gyereknevelést, mint a XXI. században élő szülők. A tudatos szülőség persze roppant hasznos, hiszen ez vezetett el a kötődő neveléshez, a gyermekbántalmazás elfogadhatatlanságához, vagy a növekvő női egyenjogúsághoz is.

Az óvodában szinte mindig a „Kedves Anyukák!” megszólítás fogadja a férfiakat, míg a pelenkázót is a női mosdókba helyezik el. Egy gyerek a bölcsődétől a középiskoláig szinte kizárólag női pedagógusokkal van körbevéve, sőt, már az egyetemen is egyre kevesebb a férfi oktató.

A szerző szerint sok férfi rájátszik a kiszolgáltatott szerepre, de rengetegen közülük nem érdemelnek együttérzést, hiszen közel sem tesznek eleget a családjukért.

A nők a (vélt) következményektől félve ragaszkodnak a hagyományos felálláshoz, így a férfiaknak nagyon sokszor kell bizonyítaniuk, hogy nem elvesznek a nők monopóliumából, hanem terheket vesznek le az anyák válláról. A további félelmek, miszerint az apai segítség következtében a nők elférfiasodnak, a férfiak elnőiesednek, pár elcsépelt poénra talán elegendőek, de teljesen alaptalanok. 

Arról is írok, hogy mi teszi a nőt nővé, a férfit férfivá. Ha az emberben megvan a kellő önirónia, remekül szórakozik a saját buta előítéletein. A nemi szerepek közötti értelmetlen, gyakran idejétmúlt, ugyanakkor nagyon is létező berögződéseket a modern korban is magukban hordozzuk. Ennek ellenére ma már háztartásonként mást gondolunk a gyermeknevelésről, holott korábban egy adott közösségen belül évszázadokig mindenki ugyanúgy élt és nevelkedett, mint a szüleik, nagyszüleik vagy dédszüleik

– fogalmaz a szerző.

Mindenki másképp szülő

Felgyorsult világban élünk, aminek következtében tele vagyunk szorongással. 

ami szép elgondolás lehetne, csakhogy egy idő után teljességgel megvalósíthatatlan ötlet, hiszen mi van akkor, ha nincs ennél már nincs feljebb? Ha a szülő is sokra vitte, és a gyereknek azt a lécet kéne megugrania, az apa és az anya tulajdonképpen a saját csemetéjébe neveli a szorongást. 

A tankönyvből való gyereknevelés sem tartozik a megvalósítható elképzelések közé, főleg akkor, ha a családban több gyerkőc is van: az egyik visít, mert beütötte a fejét, a másik kihányta az ebédet, a harmadik pedig éppen lerángatja magáról a pelenkát, és akkor ennek fényében, ilyen kaotikus légkör mellett kellene elindulni az óvodába. Képtelenség, de emiatt senki nem lesz rossz szülő. A jó szülőség ugyanis relatív, és mindannyiunk számára mást jelent. 

A férfiak szeretetnyelve más, mint a nőké. Herczeg Zsolt férfiolvasói másodlagos tartalomfogyasztók, akik legtöbbször párjuk vagy nőismerősük hatására olvassák el a bejegyzéseket, de ugyanolyan jól szórakoznak a „gendersemleges” humoron. Átérzik a sztorik mondandóját, de nem kommentálják a cikkeket vagy árasztják el a szerzőt megható üzenetekkel. A jelenlegi macsó társadalomban a férfiak számára kockázatos érzékenynek és gyengének tűnni, hiszen a férfiakkal szemben is léteznek elvárások: a szikla, akiről lepereg minden, aki csak dolgozik és hazaadja a pénzt, de nem lelkizik.

Kétségtelen, hogy férfiként írok, férfiként gondolkozom, férfiként élek, de nőként, vagyis nagyon őszintén tudok megnyilvánulni a szülőségről. Nem esik nehezemre az érzéseimről, a hibáimról, a botladozásaimról beszélni. A büfik és bukások az én büfijeim és bukásaim, nem a gyerekeimé. Az apanaplóm népszerűsége tehát ebben rejlik: kommunikációs híd, amolyan békefolyosó férfiak és nők között.

(Borítókép: Újabb büfik és bukások c. könyv. Fotó: Gáll Anna / Index)