Szente Vajk: Kéne egy saját hely a magyar zenés színháznak

Mint a zenés színház felé elkötelezett művész, megcélozta már az Operettszínház vezetését, és felmerült a Madách Színház direktori posztja is a nevével kapcsolatban.

Az utóbbiról csak maguk írtak.

Nem volt ilyen szándéka?

Nem, erről szó sem volt.

Az álomszínházban minden magyar lenne

Tehát hagyjuk a Madáchot, de ha megpályázna és meg is nyerne egy direktori posztot, mit találna ki, milyen színházat csinálna?

Bármilyen lehet?

Bármilyen. Vegyük például az Erkel Színházat.

Ne vegyük. Az a Magyar Állami Operaház rendszeréhez tartozik. Vegyünk inkább egy fiktív színházat, mondjuk építsünk egyet, ami miatt semmit sem kell lebontani Budapesten, egy olyan helyre, ahol még fák sem nőnek, tehát azokat sem kellett kivágni. Ha már épülne a színházam, az lenne az első gondolatom, hogy elég nagy-e a nézőtér. Nagyon fontos szempontnak gondolom, hogy a színház – legalábbis jelentős részben – el tudja tartani magát. Tehát viszonylag nagy befogadóképességű nézőteret tartanék ideálisnak.

Ez hány nézőt jelent?

Ezer fölötti nézőteret, aminek meglepően nagy dőlésszöget adnék, hogy mind a másfél ezer vendégünk élvezhesse az előadást. A londoni színházakban az az egyik legjobb dolog, hogy szinte mindenhonnan jól látni. Tehát én ilyet építenék, amelyet egy jókora oldalszínpaddal fejelnék meg. Ez sajnos szintén nem általános adottság a magyar színházaknál, pedig ma már sokkal több díszlettel dolgozunk.

Mit játszanának a meredek nézőtér előtt?

Olyan zenés színházat csinálnék, ahol minden előadás a saját kultúránkban gyökerezik. Ebbe belefér az a musical, amelyet magyar szerzők írnak, bemutatunk olyan darabokat, amelyeket másutt ugyan már játszottak, de magyar darabok, és olyan nemzetközi előadások is jöhetnek, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak Magyarországhoz. Nem csak musical jöhet szóba, lehet az akár egy operába hajló zenemű is.

László Miklós például írt egy világhírű darabot, amelyet Illatszertár címen játszanak itthon is nagy sikerrel. Film és óriási sikerű Broadway-musical is született – She Loves Me címmel – belőle. Csupa olyasmit játszanánk, ami valamilyen szempontból a mienk. Ez nem ábránd, gondoljunk csak arra, hogy a Puskás-musicalt már most is több mint harmincötezren látták. Ez nem rossz szám.

Elég magyar vonatkozású zenés darab van?

Rengeteg van, és kellenek az újak is Ez azonban nem úgy működik, hogy bárki leül és ír egyet. Saját tapasztalatból tudom, hogy iszonyúan kell ismerni a műfajt ahhoz, hogy tudd, hogyan térhetsz el tőle, hogyan hozol létre egy felvonásvéget, hogyan építed fel a szerepeket, mitől lesz a darabnak íve, hogy kezeled a zenedramaturgiát.

„Az én nevem, az én nevem Kukorica János” tényleg sokáig bevált, de ma már ennél picit több kell. A későbbiekben – ha felépült az álombeli színház – abban is segédkezet nyújthatnánk, hogyan érdemes musicalt írni. Olyan lenne, mint egy laboratórium, ahol ki lehet próbálni, mennyit és mit kell tenni a kémcsövekbe, hogy elinduljon a várt reakció. Tehát valahogy így épülne fel a színházam. Ez persze utópia, de miért ne élnénk álmokban?

Kell még egy zenés színház Budapestre a Madách és az Operett mellé?

Nagy szükség lenne rá. Pont a magyar zenés színháznak kéne egy saját hely. Az Operett az utóbbi években többnyire valóban operettet játszik, a Madách repertoárjának többségét pedig amerikai vagy külföldi darabok teszik ki. Néző biztosan van.

Határozott koncepciója van a képzésről is. Miért nem vesz részt az átalakított SZFE munkájában?

Eddig nem volt erről szó, ha lesz, boldogan beszélek majd erről is.

Pedig ha van olyan fiatal, aki tizenhat évesen arról ábrándozik, hogy egyszer majd elénekelheti az Elisabeth vagy a Puskás egyik főszerepét, annak valószínűleg maga lenne az ideális mestere.

Remélem így van. Az elmúlt pár évben mindent megtettem azért, hogy a műfaj magyar iránya egyre nagyobb fényt, teret, elismerést kapjon.

Hány projekten dolgozik most egyszerre?

Rendezőként általában egyszerre egy darabot próbálok. A járvány miatt persze ez nem mindig sikerült, sok minden elmaradt, tolódott. Az év elején is teszek egy kivételt, mert még egy musicalen dolgozom, és rendezem a Rómeó és Júliát is, amit nagyon várok. A Rómeót Kecskeméten, a másikat a Pesti Magyar Színházban visszük színre. Ehhez társul egy Müpa-előadás, Smetana Eladott menyasszony című operája, amit én rendezek.

Két musical és egy opera. Könnyen vált műfajt?

Végső soron Smetana is musicalt írt, csak akkoriban más volt a divatos zene. Zenés színház. Tehát ez a három picit összecsúszik, mert a Müpa-előadást tavaly mutattuk volna be.

Rendezőként ugyanúgy kezeli az operát, mint a musicalt?

Van, amit el kell különíteni, és van, amit nem. A Mester és Margarita operaváltozata esetében sem az volt a célom, hogy operát rendezzek, holott műfajilag arról van szó, de mégis egy hatszáz oldalas regényt kellett nagyon érthetően elmesélni. Emellett szól a zene, megismerjük a szereplők személyiségét, a jelenetekben megmutatják vagy elrejtik az érzéseiket, gondolataikat. Pont úgy, mint két hónappal korábban a kecskeméti Elisabeth-rendezésemben. Ilyen szempontból nincs műfaji különbség. Az, hogy mindezt milyen vizualitással teszem, még inkább a saját rendezői utam, ízlésem dolga.

Minden esetben sikerül kitartania műfajfelettiség mellett?

Sosem rendezek operásan vagy musicalesen.

Ezek szerint létezik Szente Vajk-os rendezés?

Remélem, hogy van ilyen.

Ugyanakkora alkotói szabadságot élvez a rendező, ha nagy nézettségre törő zenés darabot rendez, mint amikor prózai előadáson dolgozik egy művészszínházban?

Szerintem úgy is lehet kísérletezni, hogy az a nézőhöz szól, és nem a szakmához. Ilyenkor az a kísérlet tárgya, hogy milyen sokan nézik. Ilyen szempontból a Puskás-musical is kísérlet. Egy ekkora előadást létrehozni egy fontos témáról, üres lapról indulva már definiálható kísérletként. A kecskeméti Elisabeth rendezése is mélylélektani elemzésekből áll össze. Vannak persze műfaji megkötések, szabályok, szokások, de ezek semmit sem zárnak ki.

Puskásból sohasem elég

A Puskást az is egyedivé teszi, hogy először meg kellett írni a darabot. Böhm György egy indexes interjúban szóvá is tette, hogy ez az ötlet neki jutott először az eszébe.

Olvastam, és úgy gondolom, hogy ha valaki írni szeretne Puskásról – könyvet, színdarabot, musicalt –, azonnal csinálja meg. Ha bármilyen információra szükségük van, amire esetleg nem bukkantak rá, nyugodtan keressenek meg, segíteni fogunk. Éveket töltöttünk el ezzel a történettel, minden apró rezdülését ismerem, ismerjük a Puskás-sztorinak, és boldogan segítünk mindenkinek, ha kéri.

Puskás Öcsi élete hatalmas merítés, mint mondta, évekig dolgoztak is az anyaggyűjtésen. Volt olyan ahapillanat, amikor rájöttek, hogy ez az, ami köré darabot lehet írni, itt lehet megfogni a történetet?

Talán egy fotó, amely a valóságban nem létezik, csak a fejemben. A képen mind a tizenegy fiú a levegőben van, alattuk az angolok. Hatalmas szerencsénk az előadás szempontjából, hogy rengeteg eredeti felvétel maradt fenn Puskásékról. Ez például erős összművészeti lehetőségeket nyújt, hiszen a 6:3-as jelenetnél lent táncolnak, Hidegkúti góljánál valaki csinál egy dupla szaltót, közben fent látod a gólt. Tehát ott volt előttem az a kép: lent az angolok, fehér ingben, a hátukon mezszám, felettük a magyar csapat repül, mögöttük látom az eredeti képsorokat, baloldalt Szepesit, ahogy a meccset közvetíti, szemben, a lelátón a szurkolókat, jobbra fent Sebes Gusztávot, ahogy a cserepaddal drukkol – talán ebben láttam meg az előadást.

Képekben gondolkodik, amikor előadást tervez?

Az elején sokszor. Ha már erről beszélünk, elmondom: nagyon remélem, hogy egyszer Puskás életéből lesz mozgókép is. Az ő történetében legalább három film van, vagy egy csodálatos sorozat.

A musical exportképes termék. Van rá esély, hogy Puskás legendás figurája miatt külföldön is ismertté váljon a musical?

Olaszországból már van megkeresés. Nagyon sok múlik persze azon, hogy alakul a járvány. Kicsit tisztulnia kell a helyzetnek. De mindenképp a Puskás az első lépés abba az irányba, hogy olyan produkciókat készítsünk, amelyek képesek kijutni az internacionális térbe, miközben minket reprezentálnak.

A Covid itthon is gyéríti a nézőtereket. Mivel győzhetők meg a nézők arról, hogy színház nélkül is lehet, de nem érdemes élni?

Nem mindegy, milyen műfajt választunk. Olyat kell kínálni, ami vonzza a nézőt, és a zenés színház ilyen. Mielőtt megemlítené a művészi minőséget, nem hiszem, hogy például az 1961-es West Side Storie után ennek a kérdésnek még van létjogosultsága. Tehát olyan műfajt és témát válassz, ami érdekes, tehetségesen csináld meg, és nem utolsósorban tehetségesen add el. A lánc negyedik eleme egyre fontosabb lesz:

Termékként kell előállítani a művészetet?

Amikor teremted, még nem szükséges termékként tekintened rá, de amikor elkészült, már igen.

Nem jár úgy a musical, mint az operett? Nem válik divatjamúlttá?

Nem. Az operett világának legnagyobb szelete egy adott korhoz kapcsolódik és alapvetően arisztokratikus közegben játszódik. A musical viszont olyan társadalmi rétegeket mutat meg, amelyek az operettben nem nagyon fordulhatnak elő. De mit jelent a musical? Azt, hogy „zenés dolog”. Sok minden bele tud tartozni, még akkor is, ha a történet elején musical comedy volt a műfaj meghatározása, aztán a comedy lekopott róla.

Már kész a Jókai-musical is

Miről ír legközelebb zenés darabot?

Most fejeztük be A kőszívű ember fiai-adaptációt. Izgalmas lett. Úgy éreztem, hogy ezt muszáj megcsinálni, annyira tele voltunk inspirációval, mégis van egy nagy de.

Milyen de?

Valahogy most úgy érzem, hogy „üres lapos” darabokat kell csinálni. Három megvalósítandó tervünk van, egyik sem adaptáció, kettő közülük megtörtént eseményeken alapuló történet, a harmadik fikció. Januárban kezdtünk az elsőn dolgozni, mert a Kőszívű elkészült, kitettük a pontot az utolsó mondat végére.

Mi lesz a darab további sorsa?

Kitaláltunk valamit, amit szerintem eddig még senki sem csinált: március tizenötödikére készítünk belőle egy rendhagyó előadást az Erkel Színházban. A színészek jelmezben, mikrofon előtt énekelnek, és mondják a teljes szövegkönyvet. Hátul, mondjuk kőszívűs pólóban énekel a kórus, tehát prezentáljuk a darabot, még mielőtt színre állítanánk. Mi ennek a műfaja?

Felolvasószínház, csak itt énekelnek is.

Nem tudom, de az biztos, hogy érdekes starthelyzet a darab életében, amit végső formájában júniusban mutatunk be. Úgy éreztük, hogy ez jó marketing is a produkcióhoz, a nézők ízelítőt kapnak abból, hogy milyen lesz, kik játszanak benne.

Ezt a musicalt is maga írta és rendezi. Kikkel dolgozik?

Szabó László a producer és Galambos Attilával írtuk a szövegkönyvet. A Puskást is együtt írtuk, akkor épp mindenki be volt zárva a Covid-járvány miatt, tehát sokat tudtunk foglalkozni az anyaggal. Most is az a munkafolyamat legjobb része, amikor reggel tízkor megjön Attila – nálam dolgozunk, és ő nagyon pontos. Leülünk, munkához látunk, és amikor pár perc múlva ránézünk az órára, azt látjuk, már délután öt van, és írtunk három oldalt. Ezek a legjobb napok.

Az új musicalnek is Juhász Levente a zeneszerzője?

Igen, Leventével A beszélő köntöst írtuk először közösen. Ez egy szemtelen Mikszáth-feldolgozás volt a Kecskeméti Katona József Színházban. Nagyon élveztük. A következő közös munkánk a Macskafogó volt a József Attila Színházban. Külön öröm volt, hogy Ternovszky Béla nagyon szerette, mellettünk állt, kitüntetett a bizalmával, szeretetével. Ezután vágtunk bele a Puskásba, és most a Kőszívű.

Említette, hogy zenés darabokkal lehet a nézőket a színházba csábítani. Van elég olyan színész, aki nemcsak prózában kiváló, hanem énekelni, esetleg táncolni is magas színvonalon tud?

Igen és nem. Vannak rejtett tartalékai a prózai színészeknek. Hiszek az átjárhatóságban.

Itt jön a de?

A színházak szeretnek zenés előadásokkal dolgozni. Budapesten ez viszonylag új folyamat, vidéken már régóta így működnek, hiszen a bérletvásárlók első kérdése: melyik musical lesz idén?

Október közepén mutattuk be Kecskeméten az Elisabeth-darabunkat, most már harmincon túl jár az előadások száma. Mindig telt ház előtt megy, egy tűt sem lehet leejteni a nézőtéren. Ráadásul – ez nem az én érdemem, hanem Cseke Péteré és az ottani társulaté – ottani színészek játsszák, éneklik, csodálatosan. Polyák Lilla az egyetlen vendégművész, de a másik szereposztásban Bori Réka énekli a címszerepet, aki szintén a kecskeméti társulat tagja. Péter ezt fontosnak érzi, igazgatóként több mint tíz éve dolgozik is ezen, van egy Károly Kati nevű briliáns zenei vezető, aki énekelni is tanítja a színészeket. Ehhez képest a színésznevelési rendszerben ez nincs eléggé benne. Ezt a prózai színészoktatásra is mondom. Továbbmegyek: miért kell elkülöníteni a képzésnél a prózai és az énekes színészeket? Ilyen elválasztás szerintem rég nincs, ez egy marhaság.

Hogy fér el az idejében az, hogy ír, rendez, játszik és műsor vezet?

Műsort most nem vezetek, és a játék is háttérbe szorult, egyedül a Legénybúcsú című előadásban veszek részt színészként.

Az időmre pedig vigyázok. Életem egyik fontos jellemzője, hogy nulla percet fordítok arra, hogy online posztokat olvasgassak vagy írjak. Ez átlagos embernél legalább egy óra naponta – ennyit már megnyertem. Emellett nem bulizok. Legyen heti négy óra buli, plusz a social media – ez összesen tizenegy óra, kerekítsük fel tizenkettőre egy hét alatt, ami három ülés, másfél munkanapnyi idő az írásra. Ez nem kevés.

Mit csinál, ami nem színház?

Szeretem a futballt, követem a világ futballjának eseményeit. Nem mindig tudom nézni, de követni nagyon szeretem. Tudom, mit játszik a hétvégén az Ajax a holland bajnokságban.

Irtózatosan szeretek moziba járni. Megnézek egy dán filmet, mert érdekel, hogy hoznak össze egy dramaturgiai helyzetet, aztán jöhet egy Marvel-produkció, amiért nem rajongok, de ott látni, hol tart ma a mainstream filmkészítés.

Egyre gyanúsabbá válik.

Hogy filmet fogok csinálni?

Igen.

Már dolgozom egyen, amit nem én fogok rendezni, a film történeti és művészeti kialakításában veszek részt.

Milyen filmről van szó?

1848. március 15-ről szól.

Később rendezni is szeretne?

Azt nagyon. Van is filmes, illetve filmművészetről szóló diplomám. A színházban van valami virágszerű. Gyönyörű, varázslatos, aztán elhervad, néha újra nyílik, de a film megmarad.

Ha megint ábrándozásra adjuk a fejünket, akkor egy Puskás-filmmel kezdene?

Nagyon érdekelne egy róla szóló film, rengeteg munkánk van az élete feltérképezésében, tudom, hogy a történetének csak egy kis töredéke fért el a darabban. De ha már álmodozunk, akkor musicalfilm. Nem olyan film, amelyben van pár dal, és néha táncra perdülnek az étteremben az asztalon, hanem valami ennél sokkal összetettebb. Ehhez is nagyon kell ismerni a műfajt. Egyébként a színpadi musicalt is úgy kell kezelni, mint egy filmet. Egy jó előadásnál mindegyik mindig ugyanoda néz. Százféle dolog történik egyszerre, de mégis a lényeget figyelik. Amivel a színház szerintem veri a most divatos streames sorozatokat, az az, hogy egy jó musicalben egyetlen fölösleges mondat vagy kihagyható jelenet sincs.

(Borítókép: Szente Vajk. Fotó: Karip Tímea / Index)