Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA házaspár, akik abból és annak élnek, hogy játszanak
További Kultúr cikkek
Házasságuk az élő példa, hogy ez a szórakoztató hobbi miként segíthet át bennünket akár véresen komoly problémákon. Öt év, több mint nyolcszáz videó, ezernél is több társasteszt van mögöttük, de a mai napig nem csökkent bennük a motiváció, hogy minden emberhez eljuttassák a társasok szeretetét.
Ha három társasjátékkal kéne jellemezni a kapcsolatukat, melyeket választanák?
Győri-Nádai Réka: Az egyik biztos, hogy egy beszélgetős játék lenne. Nagyon fontos számunkra a kommunikáció. Tehát az egyik az Igen? című társas lenne, amit amúgy Zoli fejlesztett, mert az pont arról szól, hogy a másikat és közben magadat is mélységében megismerd.
Győri Zoli: Mikor játékot választunk, inkább versengünk, de mivel az egész életünk kooperatív, így legyen a második A nyugalom tengere. Össze kell benne fogni, ami nekünk könnyen megy. Nagyon szép motívumok vannak ebben a játékban, például sok olyan dolgot kell a térben elhelyezni, amivel lehet, hogy nekünk lesz dolgunk, de lehet, hogy a másiknak. A harmadik pedig talán a Shakespeare, ami egy gazdasági játék, elsősorban a drámaíráson van a hangsúly, hisz a játékosok vagy színházat építenek, vagy kosztümöt csinálnak, vagy a darabot írják. Színházi emberek vagyunk, szóval témája miatt ez különösen jellemez minket. Réka drámacsoportot is vezetett, most rendez, én pedig egy improvizációs színházban, az Itt és Most Társulatban játszom. Nagyon szeretjük azokat a játékokat, amelynek bele tudjuk élni magunkat a világába, ebből pedig mindig beszélgetés lesz.
Érdekelne, hogy hogyan jött a színház az életükbe, illetve miként ismerkedtek meg, de ha jól tudom, fedi egymást a két válasz.
Győri-Nádai Réka: Igazából máshol is találkozhattunk volna, mert egy társaságban mozogtunk, de valahogy sosem futottunk össze. Én Bánfalfvy Ágnes stúdiójába tanultam, diák révén pedig szegény voltam, mint a templom egere. Ezért körülbelül nyolc helyen dolgoztam, többek között animátorként, bébiszitterként, fordítóként és színészportfóliókat fotóztam. Zoli Gór Nagy Máriához járt színészképzőbe. Egyszer az egyik osztálytársát fotóztam, jó képeket készítettem róla, és továbbajánlott Zolinak. Találkoztunk egy kávézóban, és bár nem hiszek a szerelem első látásra dologban, de ezt azért el kell mesélnem. Tisztán emlékszem rá, mikor először megláttam, jött velem szemben, és volt egy érzésem, hogy én erre a fiúra vártam. Amint elkezdtünk beszélgetni, ez az érzés csak erősödött bennem, és a nem randi, de mégis randi végére biztosak voltunk abban, hogy nekünk együtt kell lennünk.
Győri Zoli: Ha ez randi lett volna, nem jöttünk volna össze. Szétizgultam volna magam, nagyon tetszett Réka. A társasokat pedig pont a kapcsolatunk elején találtuk meg, hiszen elkezdtünk közös programokat szervezni. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, akik már akkor népszerűsítették a társasozást, mert az egyik programunk pont ez volt. Elmentünk egy eseményre, ahol ki volt rakva többféle játék, leültünk, kipróbáltuk, és éreztük, hogy mi ezt élvezzük, szóval megvettük az első közös játékunkat. Az első nagyobb kiadásunk a Talizmán játék volt, és emlékszem, azt számoltuk, hogy ezt biztos meg kéne-e venni, mert ez legalább négy közös mozi árát jelentette. De szerencsére megvettük.
És a csatornaalapítás? Az is közös hobbinak indult?
Győri Zoli: Sokáig nem gondoltunk a társasjátékozásra szakmai szemmel. Úgy alakult ez ki, mint a Shakespeare-szonettben: minél többet iszik az ember, annál szomjasabb. Mi is egyre többet játszottunk, és realizáltuk, hogy mennyiféle műfaj van a társasokon belül. A barátaink pedig elkezdtek felfigyelni arra, hogy mennyit játszunk, és egyre többet kérdezték, hogy mit ajánlanánk. Mi pedig úgy döntöttünk, hogy felvesszük videóra, és akkor nem kell ezerszer elmondani.
Mikor jött el a fordulópont, amikor a hobbi hivatássá vált?
Győri-Nádai Réka: Nagyjából a harmadik év környékén hozzárendeltünk egy költségvetést az együttműködéseinkhez, akkor lett komoly. Szerettünk volna tartani egy mércét, hogy tényleg csak azokat a játékokat mutassuk be, amiket nagyon szeretünk. Minden partnerünkkel úgy szerződtünk le, hogy mi mindenről elmondjuk a véleményünket, de olyan játékot nem mutatunk be, amit nem tartunk jónak.
Győri Zoli: Ez az egyik ars poeticám: csak akkor beszélek egy játékról, ha megtalálom benne azokat az elemeket, amiket tudok ajánlani. Népszerűsíteni akarom a társasokat, mert szuper időtöltés, és nincs olyan ember a Földön, aki ne találna magának legalább egyet, amit élvezne. A negatív kritika több embert vonzana a csatornára, de nem ez a célunk. A másik felfogás, ami meghatározza az életem, hogy csak azt csinálom, ami jólesik. Tehát mivel nekem nagyon könnyű volt Rékával, megkértem a kezét, mert vele akartam lenni. Társasjátékokkal foglalkoztam, és igent mondtam arra, hogy akkor ezt hivatásszerűen végezzem.
Akkor beszéljünk arról, hogy miként lehet egyszerre házaspárként, munkatársként és szülőként jól létezni.
Győri-Nádai Réka: Ez néha tényleg sok, és rengeteg tudatosságot igényel. Meg kell húzni a határokat, és tudatosítani kell magunkban, hogy épp milyen minőségben vagyunk jelen. Mindemellett énidőre is szükségünk van. De ez emberfüggő, nem való mindenkinek ez a létforma, sok minden szerencsés együtt állása kellett ahhoz, hogy mi ilyen jól tudunk működni.
Győri Zoli: Nekem a csinálgatás például egy horror, nem tudok azonosulni a langymeleg állapottal. Mikor a kisfiammal vagyok, akkor teljességgel vele vagyok, nem kerül elő a telefon. Ha a munkámra koncentrálok, akkor száz százalékban ott van a figyelmem. Mikor a feleségemmel randevúzom, akkor férj minőségben vagyok a másikkal.
Ennyi közös idő, tevékenység mellett hogyan tudnak kíváncsiak maradni egymásra?
Győri-Nádai Réka: Rengeteg munkával. Szerintem ez egy tabukérdés Magyarországon, szóval érdemes beszélni róla. Mi ideális keretek között jöttünk össze, hasonlók az érdeklődési köreink és prioritásaink, de még nekünk is néha nagyon nehéz. Nálunk a humor, illetve az, hogy mindent nagyon őszintén megbeszélünk, segít. Nagyon izgalmas embernek tartom Zolit, érdekel az egyedisége. Annak ellenére, hogy tíz éve ismerjük egymást, folyamatosan változunk. Rengeteg élmény ér bennünket nap mint nap, amiket szeretünk egymással kibeszélni vagy feldolgozni, ez pedig táplálja a kíváncsiságot.
Győri Zoli: Segítő faktor az önismeret. Fontos, hogy tegyünk magunkról állításokat, amikkel tud menni a másik. De sok állítás idejétmúlt lesz, hiszen változunk, ezeket érdemes újragondolni, és ismertetni a másikkal. De amit Réka is mondott: ez egy tevékenység, amire időt és energiát kell és érdemes áldozni. Fontos a maximalizmus elhagyása. Nekem megnyugtató gondolat Vekerdy Tamás mondata, hogy nem tökéletesnek, elég jó szülőnek kell lenni. Ugyanígy elég jó házastársnak is. Ez egy gyógyító gondolat, mert azt jelenti, hogy a szándékom határoz meg, nem az eredményeim.
Úgy tűnik, hogy az életüket is úgy élik, mintha egy kooperatív társasjátékot játszanának: nem a győzelem számít, hanem a játékélmény, a megoldások keresése. Ebből következik a kérdés: miket lehet megtanulni a társasokból, amik kihatnak az életünkre?
Győri Zoli: Beszélek a kondícióról, Réka pedig majd az érzelmi részéről. A társasjátékokhoz pedagógiai oldalról közelítenék. Alapvetően három fő kompetenciaterületet érint: szociális, érzelmi és kognitív. De a társasokban az a csodálatos, hogy nem transzparensek. Nem úgy működik a játék, hogy „én egy kommunikációfejlesztő, alapvetően logisztikai társas vagyok, játssz velem, jó lesz”, hanem van egy nevük. Nem a mechanizmus érdekel, hanem az élmény, ám az élményen keresztül találkozol a mechanizmusokkal. Sok társas eszköz, hogy másokkal találkozz, mikor nem magával a játékkal játszol, hanem azon keresztül másokkal. Illetve a játék egy bizonyos helyzetet teremt, amire tudunk felelni, mert bár az agyad tudja, hogy játszol, de a szíved valós dolgokat érez.
Győri-Nádai Réka: A játékok, nem csak a társasok, fejlesztik az érzelmi intelligenciát. Érdemes megfigyelni, miként viselkedünk egy olyan helyzetben, ahol győzünk, hogyan dolgozzuk fel a veszteséget. Sok olyan szituáció van, amit csak játék közben tudsz megtapasztalni, ez pedig használ az önismeretnek, ha tudatosan csinálja az ember. Emellett hat a kommunikációra, megmutatja, hogyan tudunk információt átadni, vagy összefogni a másikkal. Szabálykövetést is tanít. A pandémia alatt nagyon megnőtt az igény a társasokra, és ezt sokan a bezárkózással magyarázták. Igen ám, de ne felejtsük el ennek a lelki részét: ha társasozunk, hatással vagyunk dolgokra, legalábbis a modern játékokban. Így azt érzed kicsiben, hogy kontrollod van valami felett, ezt pedig az emberek újra és újra érezni akarják. A másik, hogy nem tudtunk kapcsolódni egymással, így minden lehetőség, ami ezt segítette, felértékelődött, még akkor is, ha online játszottunk offline játékot. Ezeket nem tudatosítjuk, csak azt érezzük, hogy játszani akarunk még egyet.
Minden embernek való a társas?
Győri Zoli: Ha Mérő László lennék, azt mondanám, hogy minden ember játékos ember. Lehet, hogy nem mindenki tart ott, hogy élete jelen szakaszában társasozzon, de hogy mindenkiben ott a játékra való igény, az biztos.
Győri-Nádai Réka: Szerintem a játék mindenkié, és úgy gondolom, hogy mindenki életében jelen van játék. Mikor például eljátszunk a gondolattal, hogy mi lett volna, ha. Vagy, ha szeretünk sudokuzni. Szerintem a pontgyűjtő kártyák is ezt erősítik, de az is játék, ha valaki szereti odaírni egy YouTube-videó alá, hogy „első”. Évente 3600-nál is több játék is jelenik meg, elég széles a kínálat. Nincs olyan játék, amit mindenkinek ajánlanánk, de mindenki számára van megfelelő játék.
A társasok népszerűsítésének helye van, hiszen sokan szörnyű játékokon szocializálódtunk. De ha már nem a Monopoly fogja meghatározni a játékélményt, mi lehet a következő cél a társasokkal kapcsolatban?
Győri-Nádai Réka: Nagyon remélem, hogy tizenöt éven belül a fiatalok arról fognak beszélgetni a villamoson, hogy mivel játszottak előző este. Szerintem az oktatásban is helye lenne, akár egyetemeken is. Ha jól tudom, hadtudományi képzésen már jelen van, hiszen így könnyen lehet oktatni a stratégiafejlesztést. Ha a játék fontosabb helyet foglalna el az emberek életében, az rengeteget segítene a mentális egészség megőrzésében. Rengeteg mentálhigiénés hatása van, csak erről még nem született szakirodalom. Tartottunk egyszer egy TEDx-előadást, addigra már sokat olvastunk erről, mert külföldön erről már léteznek tanulmányok.
Győri Zoli: Abban bízom, és azon dolgozunk, hogy a hétköznapi kultúra része legyen a társasjáték, akárcsak mint elmenni moziba vagy színházba, esetleg megvenni egy könyvet. Fontos lenne, hogy lehessen kölcsönözni, hogy ne csak azokhoz jusson el, akiknek van rá pénzük. Mindazokból, amiket most elmondtunk, logikusan következhetne a kérdés, hogy akkor mivel játsszunk? Érdemes tájékozódni, mi is rengeteg videót készítettünk, de sok más platformon lehet keresgélni. Játsszunk sokat, mert minél többet társasozunk, annál pontosabban tudjuk, hogy mit szeretünk, és mi az, ami nekünk való.
(Borítókép: Győri-Nádai Réka és Győri Zoli. Fotó: Kaszás Tamás / Index)