Sosem volt még ilyen vicces a közélet

A VIII. kerületben járunk, minden utca, tér, szobor, épület ismerős, mégis valahogy nagyon idegennek hat. Az emberek régi barátaink, miközben most látjuk őket először. A jelenben sétálunk, de szembejön velünk a múlt, aki kézen fogva romantikázik a disztópiával. Nem is romantikázik, inkább abszurdikázik, és bár ilyen szó nincs, ez most a legvalóságosabb kreált kifejezés, amivel le lehet írni, hogy miként játszik velünk a Marionett Fenomenál című új magyar mű.

Egy szürreális, friss és izgalmas novelláskötetet, ami mégis kulcsregényként archiválja a jelen kort. Olvasás közben a Marionett Fenomenál több spontán elmeorgazmust okoz, igaz, ehhez rendesen játszik is az agyunkkal.

Balassa Krisztián zeneszerző és karmester, aki a pandémia alatt a pálcát tollra cserélte, ám eredeti szakmáját mégsem tudta egészen hátrahagyni. Írói pennájával ugyanúgy terelgette a fiktív – bár néha ismert személyekre kísértetiesen emlékeztető – karaktereinek életét egy közös mederbe, mint előtte a zenekari árokban legkülönbözőbb hangszert ragadó zenészeit. Akárcsak egy bábmester, aki mozgatja a (marionett)zsinórokat, egyben tartja a rengeteg szálon futó történetet. Pont ezért nem lehet novelláskötetként aposztrofálni első irodalmi művét, ami közben nem is tipikus regény. De akármi is legyen, stílusa, mondanivalója, eredetisége miatt benne van a pakliban, hogy ha száz év múlva még lesz olyan, hogy irodalomóra, akkor Balassa első kötete helyet kap a kötelezők sorában.

A Marionett Fenomenál a mágikus realizmus eszközeit használva kalauzol minket el a nagyon is valóságos VIII. kerület kitalált helyszínein. Huszonhárom novellát, azokon belül is rengeteg puzzle-darabot ad a kezünkbe, amelyeket összeillesztve végül ki tudunk rakni magunknak egy történetet, de a végeredmény jóval túlmutat ezen. Mert a kicsi mozaikok, amelyek segítségével oldalról oldalra többet látunk a teljes képből, önmagukban is értékkel bírnak.

Rengeteg szereplőt sorakoztat fel, majdnem az összes novella más karakter köré épül, viszont mindegyik történetben párhuzamos szálak futnak. A novellák mindig egy központi tematika köré épülnek, és szerencsére kliséktől mentesen beszél az író a hatalommal való visszaélésről, kiszolgáltatottságról, az egyházon belüli pedofíliáról, a művészet lélekkifacsaró áldozatköveteléséről, társadalmi elvárásokról, a kisebbség helyzetéről, megfelelési kényszerről, vagy akár arról, mit kezdünk azzal, ha valóra válik az álmunk, de még fel lehetne sorolni ötven nagyobb témát.

Ez a könyv mindenről szól, ami túlzásnak tűnhet, mégsem az, mert mindezt olyan közérthető, élvezetes és okos stílusban teszi, hogy összességében mégiscsak egy dologra fókuszál: az életre.

Fontos kiemelni a humorát, mert Balassa Krisztián egyik legélesebb fegyvere a Marionett Fenomenálban a humor. Annak is rengeteg alfaja (nyelvi, fekete, abszurd, intelligens, szarkasztikus) van jelen a könyvben, méghozzá magas minőségben.

Az elsőkötetes szerző ösztönösen jól zárja a csapongó érzéseket egyszerű mondatokba. Karakterei legtöbbször csak pár oldalig kísérik az olvasót a sztoriban, mégis annyira megragadja az esszenciájukat, hogy akkor is el tudnánk mondani a szereplők gyerekkorát, szüleihez való viszonyát és hogy miként helyezkedtek el az iskolai hierarchiában, ha erre picit sem tér ki a történet.

Balassa Krisztiánnak érzéke van ahhoz, hogy az elméjében megszülető abszurd képeket úgy tudja leírni, hogy másnak pontosan ugyanaz a kép születhessen meg a fejében, ez pedig világszinten is ritka adottság.

Szuper izgalmas, ahogy haladunk előre a történetekben, és már ismerjük az utópisztikus világ szabálytalan szabályrendszerét. Pillanatok alatt érzelmi kötődés alakul ki a legkisebb mellékszereplő és az olvasó között. Szintén élvezetes játék írói részéről, hogy nincsenek véletlenek, minden indokolatlanul odavetett részlet értelmet nyer fejezetekkel később. Akik szeretik az easter eggeket, azaz a rejtett utalásokat, készüljenek, mert a Marionett Fenomenál tele van libabőröztető „húsvéti tojásokkal”.

A történetek feldolgozása nem a könnyű lelki feladatok közé tartozik. Emiatt – jó esetben – olvasóként rákényszerítjük magunkat a novellák közötti kényszerpihenőre, mert bőven ad gondolkodnivalót, de közben annyira izgalmas a stílus és a világ, hogy néha mégis a mohóság győz, és csak faljuk az oldalakat. A Marionett Fenomenálhoz úgy kell hozzáállni, mint egy à la carte étterem menüjéhez: apró fogásokban érdemes elfogyasztani, kiélvezni minden momentumot.

Mivel a könyv fontosabb színhelyei közé tartozik egy színház és egy filmintézet, talán nem titok, hogy akik úgy veszik a könyvet a kezükbe, hogy hasonló körökben mozognak, néha kísértetiesen ismerős szituációkkal fognak találkozni. Ez legfeljebb hozzáad az élvezethez, de ezeknek az ismereteknek a hiánya el nem vesz belőlük. A történetek minden esetben többdimenziósak, és bár Balassa nagyon szépen figyelt arra, hogy a könyv elolvasása után mi is beavatottak legyünk, mégis

Mivel a könyv szinte deklarálja a javíthatatlan emberi természetet, minden élvezhetősége ellenére fájdalmas felismeréseket eredményez. Ha egyszer olvasóként belevetjük magunkat ebbe a novellacsokorba, elemésztő intenzitással fogunk sodródni az érzelmek széles spektrumán, miközben heveny önvizsgálatba kezdünk arról, hogy mely vágyainknak adtuk át döntéseink fölött a kontrollt.

A Marionett Fenomenál a Kalligram Kiadó gondozásában jelent meg.

(Borítókép: Balassa Krisztián karnagy vezényli a zenakart a hangbeállás alatt a Szegedi Szabadtéri Játékok egyik előadásán, a szegedi Dóm téren 2013. július 26-án. Fotó: Kelemen Zoltán Gergely / MTI)