Egy beavatási szertartás, amin többször is részt akarunk venni

Az emberek a combjukat csapkodva nevetnek, mintha életük stand up comedy estjén vennének részt. Hatalmas gurgulázó hahota, zsibbadásig feszített mosoly, ámulat és őszinte jókedv lengi be a teret. Ha egy kívülálló a nézőtérről készült képeket nézné, biztos vígjátékközönséget tippelne, vagy egy kilencvenes évekbeli sitcom tévéfelvételének bértapsolóit vélné felfedezni – kicsit modernebb ruhában és frizurával.

Valójában ezekről az önfeledt kacajokról Dinyés Dániel és Göttinger Pál Operabeavatója tehet. Igen. Egy mondatban az opera, a nevetés, szórakozás szavak. Az online hírgyártás világában, miután Donald Trump mindenkit megtanított a fake news fogalmára, szomorúan, de a cél érdekében kiemelném, hogy a következő állításom halálosan komoly:

Na de nézzük meg, mit takar ez a különös szókapcsolat, és miben rejlik a titka.

Az Operabeavató nem új keletű dolog, csupán méltánytalanul kevés ember hallott róla, pedig már majdnem egy évtizede létezik. A Delta Produkció előadás-sorozatának jelenleg a 6szín ad otthont. A koncepció lényege, hogy egy színházi évadon keresztül egy adott művet vesznek végig az alkotók; tavaly például Wolfgang Amadeus Mozart Don Giovanni című operája volt terítéken, idén pedig háromfelvonásos daljátéka, a Szöktetés a szerájból című művét szedik atomjaira. Ez a legtalálóbb kifejezés, mert valójában tényleg ez történik.

Egy Operabeavató leegyszerűsítve két etapból áll. Az elsőben Dinyés Dániel beszél magáról a zeneműről, majd bepattan a zongora mögé, és szinte hangokként elemzi, hogy például egy adott áriában milyen finomságokat rejtett el a mű szerzője, hogyan zárta – esetünkben Mozart – akkordokba, hogy milyennek képzelte el szereplőjét. (Előadásonként két vagy három áriát vagy duettet vesznek sorra, mindig mást, így jutunk a zenemű végére egy szezon alatt.)

Ahogy Dinyés ujjai végigfutnak a zongora billentyűin, felidézve vonós, fúvós, ütős és egyéb hangszereket, a harmóniákból fordítja le nekünk a szerepek közötti viszonyokat, rejtett bizonytalanságokat és feledésbe merült vágyakat. Mi pedig ámulattal vegyes féltékenységgel ülünk, és hallgatjuk ezeket a felismeréseket, hiszen olyan egyértelműnek hatnak a hallottak, hogy a nézőtéren mindenkiben ott cikázik a kérdés:

Eddig ezeket hogyhogy nem vettük észre?

Nem kell megijedni, pont maga Dinyés ment ki bennünket a műveletlenség érzésének fojtogató szorításából. Nyilván azt sem szabad elfelejteni, hogy Mozart zseni volt, de fontos tényező, hogy a világ rengeteget változott azóta, hogy ezek az operák megszülettek.

Míg több száz évvel ezelőtt az operakedvelő közönség dallamokból értette a viccet, addig a mi fülünknek már meg kell magyarázni, hogy a szerelmi bánat g-mollban szólal meg, a recitativo meggyőzést sugárzó ereje pedig pont hogy bizonytalanságra utal, ha hosszabb szünet követi.

A második etapban, miután Dinyés visszaadta hallásunk értelmét, Göttinger „Cinke” Pál általában belefojtja a szót, hogy rendezői szemszögből is megértsük, és közelebb kerüljünk az este aktuálisan boncolgatott áriájához vagy duettjéhez. Egy elméleti gyorstalpaló után meghívott operaművészekkel színpadra improvizálják azt, amiről addig beszéltek. És ez minden esetben hihetetlenül vicces végeredményeket és szituációkat eredményez. Cseh Antal operaénekes, aki az Operabeavató indulásától rendszeresen a meghívott művészek között nevetteti és kápráztatja el a közönséget, az Indexnek arról mesélt, milyen élményt nyújt ez a sorozat egy operaénekesnek:

Bár a közönség sokszor nem hiszi el, az Operabeavató tényleg improvizációra épül. Számomra ez egyrészt kihívás, másrészt mérhetetlenül szórakoztat. Olyan dolgokat csinálhatok meg a színpadon, amiket egy igazi próbafolyamatban ki sem próbálhatnék. Ezenfelül – sajnos vagy nem sajnos – a mai világ tempójában ennyi elemzésre már nincs idő. A régi öregek mesélték, hogy akár egy évvel a bemutató előtt már elkezdtek foglalkozni egy adott művel. Így, hogy Dani hangról hangra elemzi a szerepeket, iszonyatosan sokat tanulok. Ezért is vagyunk bent a színpadon akkor is, ha épp nem a mi áriánk van soron, mert közben ugyanúgy élvezzük a hallottakat, mint a közönség, és olyan információkat kapok, amiket én is át tudok ültetni.

Göttinger és Dinyés között a műveltségi kémia annyira erős, hogy ránk, nézőkre is átragad ebből valamennyi. Az este végére valóban beavatva érezhetjük magunkat, mert pofátlanul nagy tudásukat közérthetően adják át, amitől olyan, mintha meghívást kapnánk az elit játszóterére, ahol a világ legtermészetesebb dolga, hogy hintánk pátoszos magasságokig repül. Közvetlenek, mókásak, játékosak. Amennyiben kettősüket fel lehetne bérelni szülinapokra, nem lenne több, bohócok által traumatizált gyerek, cserébe a szülők szívesebben rendeznének zsúrokat.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az Operabeavató nem a túliskolázott arisztokrácia privilégiuma. Laikusok számára is értelmezhető és élvezhető. Nem szükséges ismerni sem az operaszerző bibliográfiáját, sem magát a művet, sem pedig a kort, amelyben a szerzemény íródott. Mindemellett, ha épp most jöttünk ki a Zeneakadémiáról, pont azért fogjuk szeretni az estet. Ez az előadás egy jackpot, kortól, nemtől és családi állapottól függetlenül felelhet meg bármilyen kulturális programot kedvelő társaságnak. Jó, mondjuk a gyereket inkább ne ide hozzuk a játszóház helyett, de egy bizonyos életkor fölött bárki számára ajánlani tudom, az élmény garantált.

A kulturális enyészet virágkorában rengeteg elszánt művész vagy magasművészetet kedvelő küzd azért, hogy az embereket ne „korbáccsal hajtsák” opera-előadásokra, hanem a szórakozni vágyó tömeg saját vágya legyen részesülni ebben az élményben. Ezen segíthet az Operabeavató, mert amint nem véresen komolyan állunk hozzá ehhez a félreismert vagy kevésbé populáris műfajhoz, azon kaphatjuk magunkat, hogy mégiscsak a Turandotra váltottunk jegyet pankráció helyett.

Mivel az Operabeavató egy előadás-sorozatot takar, fontos megemlítenünk, hogy nem kell ismerni az előzményeket, nézőként akár a széria utolsó előadására is jegyet válthatunk, ugyanúgy fogjuk élvezni és érteni. Persze ha több esten is részt veszünk, az hozzáad az élvezethez, ahogy az is, ha éveken keresztül kötelező programként iktatjuk be az életünkbe ezt a különös beavatási szertartást. Viszont vigyázat! Az eddig felsorolt indokok miatt érdemes felkészülni arra, hogy az előadás legalább annyi endorfint termel, mint egy rockkoncert, így könnyen függővé válhatunk.

Az évadban közreműködő művészek többek között: Bucsi Annamária, Cseh Antal, Ferenczy Orsolya, Gábor Géza, Horváth István, Kolonits Klára, Kovács István, László Boldizsár, Nánási Helga és Tötös Roland.

(Borítókép: Operabeavató. Fotó: Deim Balázs / Szentendrei Teátrum)