Nyugtató hatással bír a fotográfia sötét oldala

Vadonatúj nemzetközi kiállításra invitálja az érdeklődőket a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ. A tárlat két szokatlan világnézetű alkotó, David Claerbout belga képzőművész és az Amszterdamból hazatelepült Ősz Gábor magyar képzőművész különleges, építészeti léptékű felületekre installált hatalmas – látványos, nyugalmi állapotot előidéző, meditatív – vetítéseit mutatja be. 

„Hogyan használjuk és értjük meg a képeket, hogyan hat ránk az a nagy mennyiségű fotografikus információ, ami a közösségi oldalakon, reklámfelületeken, hírportálokon vagy az okostelefonunkon megjelenik?” – tesszük fel magunkban az egyre aktuálisabb kérdést. Ez nemcsak minket, hanem a két alkotót is foglalkoztatja.

Fordított nézőpont

Míg a festői és grafikusi háttérből induló David Claerbout az álló- és a mozgóképes kísérleteivel jutott el az idő és az ábrázolás problémaköréhez, addig Ősz Gábor festészeti problémákból kiindulva ért a technikai kép területére kiterjesztett képelméleti vizsgálatokig. A belga művész munkái elsősorban hétköznapi tevékenységeket vagy eseményeket mutatnak be, fő tárgyuk azonban inkább a történetmesélés folyamata és az idő múlása, a valóság és az illúzió közti összetett viszony megjelenítése. A magyar alkotó témái ezzel szemben az ábrázolás, a politika, a történelem, az épített terek vagy az ezekhez kapcsolódó tárgyi környezet találkozási pontjaiból alakulnak ki. Szerinte az anticamera egy olyan filozófiai kiindulópont, amelyen keresztül a jövő fényképészetén is elgondolkodhatunk.

A kiállítás furcsasága, hogy a négy terem sötétségbe borul, és a kiállított alkotások sugározzák a fényt, nem pedig fordítva, ahogy azt a legtöbb művészeti kiállításon megszokhattuk. Olyan, mintha egy fordított lyukkamerában, úgynevezett camera obscurában sétálnánk. Erre utal az anticamera elnevezés, na meg arra, hogy az alkotók a fotográfia (és a képkészítési folyamat) eltűnőben lévő oldalát, napjainkban már kevésbé ismert arcát mutatják be műveiken. 

A technika fejlődésével elértük, hogy a technikai kép vált az első számú kommunikációs eszközünkké, és alapjaiban határozza meg a nemcsak a gondolkodásunkat, de a viselkedésünket is. 

A kiállításon megtudhatjuk, amit talán már eddig is sejtettünk:

2022 januárjában a legnagyobb közösségi portálra naponta 300 millió fotót töltöttünk fel. Az emberek képekkel üzennek egymásnak, méghozzá rengeteggel. Ebben az új képkorszakban, amikor a fényképek ilyen mértékben uralják a mindennapi kommunikációt, és határozzák meg a világról, önmagunkról való tudásunkat és a valósághoz fűződő viszonyunkat, a képzőművészet, a művészetelmélet területén folytatott képelméleti kísérletek, eszmefuttatások nagyon is közérdekűvé válnak.

A két művész olyan képelméleti problémákat feszeget, amelyek túlmutatnak a művészet határain, és napjaink aktuális, égető témái közé tartoznak. Például:

• Hogyan hatnak ránk a képek?
• Hogyan működnek a reklámok, a hírportálok, és hogyan befolyásolnak minket?
• Miért válhattak annyira népszerűvé, életünk részévé a mémek, gifek? 

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)