Cserhalmi György: Ha a közéletben nem nyilvánulhatunk meg, akkor mi a fenét csináljunk?

Valódi időutazásnak lehettek fültanúi a Húzós pénteki adásának hallgatói. Cserhalmi György színész előszeretettel váltogatta a témákat, és annyit ugrált az időben – meg persze a személyesebbnél személyesebb témák között –, hogy a műsorvezető kis túlzással úgy érezhette, maga is felült a Cserhalmi-féle „kalandvonatra”. 

Közel sem az a meghitt, teadélután-hangulatú beszélgetés volt, amire egy nosztalgiázó nyugdíjas esetében számítani lehet – még akkor sem, ha az illető történetesen Magyarország egyik kedvenc színésze. Cserhalmi Györgynek ugyanis nemcsak a jóból, de a rosszból is kijutott az elmúlt hét évtizedben.

A 74 éves művész szavaiból ennek ellenére sugárzik a pozitív életszemlélet, bár ezt talán úgy is lehet érteni és értelmezni, hogy Cserhalmi György egész életében minden történésnek a jó oldalát nézte. A beszélgetésből legalábbis erre lehet következtetni.

Szeretett felesége, Cserhalmi Erzsébet öt éve halt meg rákban, így a színész fel sem fogta annak a súlyát, hogy nála is rákot diagnosztizáltak. 

A rákkal nem lehet küzdeni, az az orvosok dolga. Én az életemért tudok küzdeni

– fogalmazott. 

Nincs betegségtudata, a gyógytorna-mozdulatsorokat már csípőből vágja, és azt sem tudja, hogy mit kell szégyellni azon, ha valaki beteg.

Különös neveltetés

A színész felidézte gyermekkorát is: nyolcéves volt, amikor Debrecenbe költöztek, de neki „nem jutott hely” a házban, így a szülei nevelőintézetbe küldték a kisfiút. Cserhalmi elmondása szerint csupa jó dolgot tanult az intézetben, ahol „volt kiképzés rendesen”.

Nagyon sokat köszönhetek annak, hogy ott eltöltöttem egy évet. Úgy megalapoztak. Úgy rendesen

– vallja. Elmondása szerint nem haragudott meg a szüleire, hiszen fel sem fogta, hogy mi történik vele. Nagyapja „mentette ki” az intézetből, amikor a kis Gyuri vakbélgyulladást kapott. A nagypapa ezután Révfülöpre vitte a fiút.

Nem vagyok áruló. Hűséges vagyok

– ismerte be a színész, hozzátéve, hogy hatalmas hozama van egy ilyen kiképzésnek.

Szerinte édesapját megtörte a háború, így nem alakult ki közöttük szoros apa-fia kapcsolat. Cserhalmi Györgynek leginkább csak az anyja mesélt az apjáról, azt is inkább a családfő halála után.

Átpolitizált színházi világ

Szó esett Cserhalmi pályakezdő időszakáról, a generációját megelőző színészóriásokról, régi anekdotákról, legújabb rendezéséről és a kétpólusú színházi világról, a színjátszás átpolitizálódásáról is. Cserhalmi szerint vannak, akik tudják a színházat, vannak, akik csak a marhaságokat mondják. Volt idő, amikor a Nemzeti Színház igazgatójával, Vidnyánszky Attilával kölcsönösen szerették egymást, azonban

Attila átment egy másik szakmába. Politikus lett

– fogalmazott. Szerinte az, hogy Vidnyánszky rendez, csak egy fedőfoglalkozás, Cserhalmi ugyanakkor református lévén „mindent megbocsát”. 

A színész szerint egy művésznek is szabad politikai véleményt nyilvánítania, de elköteleződnie már nem.

Ha a közéletben nem nyilvánulhatunk meg, akkor mi a fenét csináljunk? Akkor ne is menjünk színpadra.

A műsorvezető úgy fogalmazott, hogy

Cserhalmi reméli, ez az időszak nem tart sokáig. Azt is elárulta, hogy annak alapján nem mondana nemet semmire, hogy melyik teátrumba hívnák dolgozni, hiszen például a Nemzeti Színházban is van néhány tanítványa, akivel szívesen alkotna valamit. Másokkal már nem.

Az egyórás műsor iskolapéldája lehet annak, hogy néha egyetlen szóban több jelentés van, mint egy barokk körmondatban, és a hallgatás erejét sem lehet alábecsülni, mert az sokszor hangosabb minden kiáltásnál.