Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMKálomista Gábor várja Gyurcsány Ferencet a bíróságra
További Kultúr cikkek
Hann Endre az Indexnek elmondta, hogy március 10-én személyiségjogi pert kezdeményeztek a Megafilm Kft. Elkxrtuk című filmje ellen. Ennek fényében mulatságosnak tartja, hogy a cég tulajdonos-producere, Kálomista Gábor ezt követően is arról nyilatkozott, hogy egyetlen jogi lépésről sem tud, amelyet a produkcióval szemben tettek volna a filmjében negatívan ábrázolt közszereplők.
Fikció vagy nem fikció?
A keresetben azt sérelmezi, hogy a filmben Endre néven szerepelő karaktert az ő saját fényképével hirdették a sajtónyilatkozatokban, a film trailerében és egyéb promóciós anyagokban. A polgári perben hárommillió forint sérelemdíj megállapítását kérik a bíróságtól.
Az eljárásban Hann Endrét képviselő jogászok magát a filmet, továbbá a Megafilm Kft. nyilvános kommunikációjában elhangzó állításokat használják bizonyítékként. Ide sorolják az a tényt is, hogy
Hann Endre a film bemutatójára személyes meghívót kapott a megafilmesektől, amelyben leírták, hogy a filmben ő maga szerepel.
A bíróságnak arról kell majd döntenie, hogy a film nyomán valóban sokan gondolhatják-e, hogy a Medián igazgatójának a valóságban is fontos szerepe volt a 2006-os kormányzati kommunikáció megszervezésében.
Ha valóban fikciós filmről lenne szó, akkor szóba se jönne a per, de maga a Megafilm vezetője állítja, hogy a film cselekménye megtörtént eseményeken alapul
– hangsúlyozza a közvélemény-kutató szakember.
Hann Endre szerint elég nagy bajban lenne a Megafilm, ha a történet rá vonatkozó állításait bizonyítaniuk kellene. Úgy látja, hogy a filmesek valószínűleg ragaszkodnak ahhoz, hogy ezek puszta fikciók, amelyek tényszerűségét nem kötelesek bizonyítani.
Nem fordulna bírósághoz, ha a film készítői által egyértelműen vele azonosított karaktert nem Endrének hívnák, hanem mondjuk Bélának, ha a sajtóanyagokban nem szerepelt volna az ő fotója, és ha nem hangsúlyoznák a filmmel kapcsolatos interjúkban, hogy a forgatókönyv dokumentumokkal igazolható, valós tényeken alapul.
– Sosem keveredtem még ilyen ügybe, soha sem pereskedtem, de ezt olyan mértékű pofátlanságnak tartom, hogy végül úgy döntöttem, bíróságra viszem az ügyet. Kedves ismerőseim, barátaim közül többen is úgy vélik, hogy erre nincs szükségem, de én így érzem helyesnek. Azt is nevetségesnek tartom, hogy Kálomista Gábor, aki korábban több helyen állította, hogy filmjük története valóságalapú, azonnal fikciónak nevezi munkájukat, amint egy kicsit megszorongatják. Ez szerintem őt fogja rossz helyzetbe hozni – mondta el Hann Endre, aki úgy látja, hogy három évtizedes szakmai tevékenységét kérdőjelezik meg a filmkészítők. Ez mélyütésként érte, hiszen kutatásait a jobb- és a baloldalon is függetlennek ismerik el.
– Épp külföldön voltam, amikor megtudtam, hogy megjelenítenek ebben a filmben. Nem azt mondom, hogy kiborultam, de nagyon felháborított.
Azt végképp nem értettem, hogy ezt mivel érdemeltem ki. Természetesen nem voltam benne az MSZP vagy a kormány akkori ügyeiben, a film minden ilyen állítása szemenszedett hazugság.
Az viszont jó érzés, hogy azóta rengeteg baráti, szolidáris megnyilvánulás érkezett hozzám az online felületeken és személyesen is.
Kérdésünkre arról is beszélt, hogy film nevében senki sem kért elnézést tőle a kormányzati oldalról,
de például Somogyi Zoltán ismert politikai elemző, aki az én szememben inkább jobboldali – bár kormánypártinak nem mondanám –, vagy Nyáry Krisztián, a kiváló irodalmár is nyilvánosan kiállt mellettem.
Fikció, de valóság?
Kálomista Gábor az Indexnek hangsúlyozta: ismeretei szerint játékfilmen még sohasem kérték számon bíróság előtt a személyiségi jogok megsértését.
„Mi azt állítjuk, hogy ez egy valós történeten alapuló politikai krimi. Nyilván vannak benne a film dramaturgiája szempontjából fontos fikciós szálak is. Természetesen nem voltunk ott a titkos megbeszéléseken, de mindaz, amit a 2006-os események történetéből filmesként le tudtunk szűrni, az ismereteink alapján nagyon közel áll a valósághoz” – mondta el az Indexnek az alperes Megafilm Kft. producere, aki továbbra is hangsúlyozta, hogy az Elkxrtuk nem oknyomozó dokumentumfilm.
Kálomista leszögezi: a keresetről szóló értesítést csütörtökön kapták meg, tehát amikor arról beszélt a sajtóban, hogy egyetlen ellenük kezdeményezett jogi lépésről sem tud, akkor még ez is volt a helyzet.
– Magyarországon bárkinek jogában áll bírósághoz fordul, ha úgy érzi, hogy sérelem érte – folytatja a producer. – Ebben az ügyben alperesként semmit sem kell bizonyítanom, ha az ügy egyáltalán eljut a tárgyalásig, a felperesnek kell bizonyítania az állításait.
Ha jól tudom, a Gucci-film miatt is felháborodtak a család élő tagjai, de nem pereltek, és A korona című film miatt sem indított bírósági eljárást a brit uralkodócsalád
– sorolja a legutóbbi filmes példákat.
Kálomista továbbra is fenntartja, hogy a filmben szereplő archív felvételek valóságosak, és a forgatókönyvet is komoly kutatómunka előzte meg, de újra leszögezi, hogy egy politikai krimit készítettek. Azt a bíróság fogja megállapítani, hogy a thriller alkalmas-e a jó hírnév megsértésére, de véleménye szerint ez a jogi kategória értelmetlen egy fikciós filmre vonatkozóan.
A per egyébként nem rontotta el a kedvét. Mint mondja:
Rengeteg tanút kell majd beidézni, Gyurcsány Ferenc is ott ül majd a tanúk padján, de legalább már a bíróságon. Sokat fogunk még beszélni erről a tárgyalásról a nagy nyilvánosság előtt.
(Borítókép: Kálomista Gábor. Fotó: Huszti István / Index)