Nem egy, nem kettő, nem három regény született a vallás nevében tárgyiasított, Szaúd-Arábiában szenvedő lányok és asszonyok megpróbáltatásairól, esetleg szökésükről a világ egyik – a nők számára – legkegyetlenebb országából. Egytől egyig megrázó történetek, egy idő után mégis unalmassá válhatnak, hiszen ezeket a regényeket általában ugyanarra a kaptafára húzzák fel. Ezek a nők szinte kísértetiesen hasonló körülmények közül menekülnek a teljes elnyomásból, a szabad(abb) élet reményében hagyják el otthonukat, és lelnek biztonságra egy másik országban. Az ő életük jóra fordul, szaúdi (és közel-keleti) nők millió azonban továbbra is rendszerszintű elnyomásban senyvednek.
Rahaf Mohammed sztorija nem átlagos meneküléstörténet:
a fiatal nő szökésének híre néhány éve futótűzként terjedt el az interneten és a világsajtóban,
miután Twitter-profilján élőben közvetítette élete legfélelmetesebb 48 óráját, vagyis amikor egy kuvaiti családi nyaraláson kiszökött a szállodából, és Thaiföldre, majd óriási nehézségek árán Kanadába menekült. A lázadó című regény Sally Armstrong lejegyzésében meséli el Rahaf Mohammed embert próbáló történetét.
Képzeljünk el egy olyan világot, amelyben büntetés jár azért, ha egy lány levágja a haját, ha egy férfi-hozzátartozója ellenőrzése nélkül felveszi a telefont, ha ebéd után szó nélkül feláll az asztaltól, ha a perzselő hőségben beleugrik a kerti medencébe vagy felül egy biciklire.
A szaúdi lánygyerekek sorsa elkeserítő és ijesztő, igazságtalan és emberi jogokat sért – nyugati szemmel nézve mindenképp.
Rahaf Mohammednek nem jutott ki ezekből az alapvetőnek tűnő élvezetekből – verésből, megalázásból és erőszakból viszont annál inkább – az alatt a 18 év alatt, amelyet a családjával töltött szülőhazájában, Szaúd-Arábiában, mielőtt egy előre kitervelt, végül sikeresen megvalósított szökési kísérletnek hála ki nem szabadult a földi pokolból.
A közel háromszáz oldalas, keretes szerkezetű történet a szökés előtti napokban kezdődik, majd visszarepít minket a nő gyermekkorába, végül a szökés napját meséli el. Egy ilyen szívszorító életútnál jó ötlet efféle turpissághoz folyamodni, hiszen a keretes szerkezetnek hála azonnal a legdrámaibb pillanatban kapcsolódunk bele Rahaf Mohammed életébe, amolyan in medias res, rögtön belecsapunk a lecsóba, és már tudjuk is, hogy mi lesz a történet csúcspontja. A kötet háromnegyede ezt a csúcspontot készíti elő, így a sztori végére gyönyörűen összeáll előttünk a teljes kép a lány megpróbáltatásairól.
Szaúd-Arábiában elképesztő méreteket ölt a kétszínűség
– fogalmaz a fiatal nő a kötet elején. Ebben a mondatban minden benne van, amit az országról tudni érdemes. A regény szociográfiának is felfogható, hiszen egy olyan lány szemével mutatja be az országot, aki ebbe a környezetbe született bele, saját bőrén tapasztalta meg a helyi szokásokat. (Rahaf Mohammed családja Háilban, Szaúd-Arábia legkonzervatívabb részén él, a fiatal nő apja magas rangú, gazdag férfi, aki a királyi családdal is kapcsolatban áll).
Nehéz elképzelni, hogy nem fiktív történetről beszélünk, egyes sorok annyira abszurd és kegyetlen dolgokról számolnak be, hogy teljességgel lehetetlennek tűnik a tény: Szaúd-Arábiában ez a valóság. Az olvasó úgy érzi, mintha egy rémálomban, egy alternatív univerzumban járna – egy sztoriban, amely gyermeki lázálom csupán. Talán így védekezünk a fájó igazság ellen? És akkor feltehetjük a kérdést: fáj-e egyáltalán egy olyan nőnek (vagy férfinak) ez a történet, aki egyébként nem tud azonosulni a szaúdi nőkkel, hiszen jobb körülmények között él? Igen, fáj…
A témáját tekintve megható, elgondolkodtató és borzasztó regényre lehet számítani, és ezek a feltételezések javarészt igazak is: az európai kultúrába született olvasóba sokszor a lapokon keresztül is belehasít a szégyenérzet, a sajnálat, a düh és az értetlenség. Egy könyv akkor hatásos és magával ragadó, ha az olvasó legszívesebben beleugrana a sorok közé, és beavatkozna a karakterek mozzanataiba, szavaiba, cselekedeteibe. Nos, A lázadó mindenféle túlzás nélkül ilyen regény. Együttérzést vált ki, emellett pedig hatásosan hívja fel a figyelmet a szaúdi nők helyzetére.
(Borítókép: A lázadó című regény borítója. Fotó: Kaszás Tamás / Index)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
