Spirituális cirkusz Mókussal

Már a Müpa parkolója mellett felállított sátor előterében arra is gondolhat a lelki folyamatokra fogékony néző, hogy  nemsokára „belemerítik” az előadásba, akár Keresztelő Szent János a követőit a Jordán folyóba. Ha csak cirkuszra számít,  akkor is jó meglepetésnek tartja, amikor kis fehér szalagot nyomnak a kezébe. Ezt, ha kedve tartja, felkötheti egy hálóra, amelyen már több ezer hasonló pántlika rezeg a mesterséges szélben. Szép látvány, de mi jön utána?

Vági Bence, a Recirquel Újcirkusz Társulat alapítója, művészeti vezetője egy korábbi interjújában már beszélt az akkor még csak készülő előadásról. Időszerű és fontos művészi és személyes igényt fogalmazott meg, amely arról szólt, hogy a mostani, egyre inkább elbizonytalanító, elbizonytalanító preapokaliptikus érzésekkel terhelt mindennapjainkban valamiféle segítséget találjon és adjon az eligazodásra. Az IMA azért szerepel csupa nagybetűvel az előadás címében, mert nem csak vallásos értelemben tartja fontosnak ezt a kifejezést.

Az előadáson meglepően kevés néző kap helyet a hatalmas sátor belsejében. Egymástól jókora távolságra elhelyezett párnákra, puffokra ültetik le a közönséget, így biztosítva az elmélyüléshez szükséges személyes teret. A kupola fényei egyértelműen a csillagos égboltot idézik, a meditatív állapot elérésében a Szirtes Edina Mókus komponálta zene is segítség lehet.

Amikor mindenki elhelyezkedik, az elsötétülő belső térben igen látványos fény- és gondosan komponált hanghatások jelölik ki az utat, amit a nézők belső vándorlásuk során megtehetnek majd. Talán több is, mint elég az erre szánt idő azok számára, akik az újcirkusz műfajban megszokott látványos produkciókra készülve jelennek meg. Végül felbukkan az előadó, egy lepelbe burkolt emberi alak. Sokáig nem derül ki, hogy férfi vagy nő, hiszen a rugalmas, puha, a test minden rezdülését követő textília takarja.

A zene végig aktív szereplője az előadásnak, nekem néha túlságosan is annak tűnt, főleg olyankor, amikor a magas színvonalon kidolgozott fénytechnikai elemeknek köszönhetően valóban úgy érezhettem magam nézőként, mint egy naprendszerek között vándorló békés aszteroida, aki épp egy kicsit csöndesebben élvezné az utazást. Amikor viszont már elsodort az artista produkciója, meg is feledkeztem a zenéről. 

Az IMA meditációs cirkuszában a fények és hangok megteremtette közegben egy artista kalauzolja a nézőt. Ilyen értelemben egyszemélyes darab, amelyet a társulat négy klasszis artistaművésze – Horváth Zita, Illés Renátó, Zsíros Gábor és Charles-Éric Bouchard – egymást váltva adnak elő. Én Illés Renátóval láttam a műsort, aki előadóként elképesztő utat tett meg a cirkuszi előadástól a desztillált művészet felé.

Teljesen új eszközt találtak ki Vági Bencével, ami tulajdonképpen egy igen hosszú, félbehajtott szalag, amelynek felső végeit a kupolában rögzítették.

A néző tényleg úgy érezheti, hogy a világűrben vándorolva kifejezetten az ő kedvéért jelenik meg ez a látomás, valamiféle szellem, lélek, angyal, talán saját maga kivetülése, amely szavak nélkül próbálja megtanítani mindarra, ami igazán fontos.

Mivel engem is úgy neveltek, hogy templomban, könyvtárban, színházban csendben üljek, kifejezetten nehéz volt megállni, hogy az elképesztő mozdulatsorok közben ne kiáltsak fel. Jólesett volna, de most nem éreztem illendőnek.

Az előadás egyik megkérdőjelezhető pontja épp a töménységéből következik. Amikor a légtornász befejezi végtelenül artisztikus és cirkuszművészeti szempontból is hihetetlenül magas színvonalú előadását, a nézőtéren meglepően hosszú ideig ülnek tanácstalanul az emberek. Kivilágosodik a sátor, visszajön és meghajol a művész, és lassan kiderül, hogy vége. Ennyi volt. Aki meditációként értelmezte az előadást, az a saját fejében folytathatja a megkezdett utat, aki viszont a produkció miatt vett jegyet, úgy érezheti, hogy egy számnak jó volt, de hol a többi. Bohóc nem is lesz?

Az idén 10 éves Recirquel a Bartók Tavasz programsorozatban mutatta be az IMA című legújabb produkcióját, továbbhaladva a Non Solus, a My Land és a Solus Amor című előadások által meghatározott úton.

A látvány- és fénytervezés Lenzsér Attila lighting designer, a zene és a hangzás Szirtes Edina Mókus zeneszerző és Terjék Gábor sound designer munkája. Az IMA-installáció Vági Bence és Vladár Tamás alkotása, az előtér látványa – amely az IMA esetében szintén fontos szerepet játszik – Iványi Árpád közreműködésével jött létre.

(Borítókép: Hirling Bálint)