Európai turnéra indult a Kijevi Szimfonikus Zenekar
![328M3UU-highres](https://kep.index.hu/1/0/4291/42917/429178/42917808_0b7a7ae0a537cd5faefba6f93eb79e51_wm.jpg)
A zenészek remélik, hogy az előadásaik lelki támogatást nyújtanak a rászorulóknak, valamint népszerűsítik az ukrán kultúrát.
Koncertjeink kulturális küldetések
– fogalmazott az AFP-nek Olekszij Psenicsnyikov, a zenekar 22 éves másodhegedűse.
A zenekar tagjai az ukrán hatóságoktól különleges felhatalmazást kaptak az ország elhagyására. Mivel Ukrajnában hadiállapotot hirdettek ki, a hadköteles férfiak máskülönben nem hagyhatják el az országot – írja az Euronews.
A hadkötelezettség alóli felmentés csak a turné végéig tart. A koncertsorozat olasz karmestere, Luigi Gaggero abban reménykedik, hogy más helyszínek is befogadják a zenekart, amelynek tagjai így talán a háború végéig külföldön maradhatnak.
Béke a káoszban
Gaggero – aki pont az invázió első napján utazott volna Ukrajnába – elmondta, hogy a közös próbák erőt adtak azoknak a zenészeknek, akik hosszú heteket voltak kénytelenek külön tölteni a társaiktól.
A zenészek közül többen a családjukat is magukkal viszik a turnéra,
a próbákat pedig terápiás foglalkozások kísérik.
A résztvevők eleinte szkeptikusak voltak az ötlettel kapcsolatban, de a szervezők szerint egyre többen részt vesznek rajta.
A csütörtöki koncerten Makszim Berezovszkij, Miroszlav Szkorik és Borisz Ljatoszinszkij ukrán zeneszerzők művei, valamint Henryk Wieniawski lengyel zeneszerző egyik darabja csendült fel.
(Borítókép: A Kijevi Szimfonikus Zenekar tagjai egy próbán Varsóban 2022. április 19-én. Fotó: JANEK SKARZYNSKI / AFP)