A kiállítás négy nagyobb egységben járja körül a múlt és a jelen a jövőhöz való ambivalens viszonyát és a szubjektum önazonosságának, az identitás feltérképezésének állomásait. A pavilon tereiben a különálló, de mégis egy közösségként létező, egymásra utalt testfragmentumok a közös és az egyéni tapasztalatok terhei alatt egymás tükörképében feloldódva próbálják elnyerni a végső formájukat.
A kiállítás koncepciója a művész egy korábbi kiállításához kapcsolódóan Arthur Schopenhauer sündisznódilemmájához nyúlik vissza – az ember természeténél fogva képtelen az egyedül élésre, ezért folyamatosan mások társaságát keresi: a közelség azonban „sérülésekkel” is járhat. A filozófus által használt metafora az intimitás természetét hivatott érzékeltetni.
A schopenhaueri gondolatmeneten kívül a velencei kiállítás asszociatív kiindulópontját Szerb Antal Utas és holdvilág című regényének egy mozzanata adta. „A regény főhőse a nászútján Velencéből Ravennába érkezve egyedül indul felfedezni a mozaikokat, hogy gyermekkorát felidézze. A sündisznódilemma tökéletesen illeszkedik a regény történetéhez: a hajdanvolt kultúrák emlékei nemcsak arra ébresztik rá a főhőst, hogy az egyén a saját társadalmi-kulturális meghatározottságából nyeri az önazonosságát, hanem arra is, hogy a jelene óhatatlanul a múlt fragmentumaira épül”.
A kiállítás költői analógiaként használja fel a főhős mozaikokkal való találkozásának misztikus élményét, a megtapasztalás azon pillanatát, amikor a teljességélmény szétrobban, és az addig szilárdnak hitt világkép megkérdőjeleződik. A kétely révén ugyanakkor az ember képes szembenézni folyamatosan változó önmagával.
Az installáció mozaikos szobraiban sajátosan keveredik az érzékiség és a virtualitás, az analóg és a digitális technikák, a valóságos és a szürreális: archaikus, mégis rendkívüli módon kortárs vizuális nyelvet megteremtve vizsgálják a szubjektum önazonosságának kérdéseit.
Keresztes Zsófia kiállítása, a művészettörténeti idézetek és a projekthez rendelt történetmesélés, az egész program narratívája élesen és pontosan tükrözi a jelen ─ nevezhetjük poszthumán korszaknak is ─ hangulatát. Stílusában és ikonográfiájában rafináltan elhelyezett kódok kötik össze a tartalmi és a befogadóban kiváltott érzelmi síkokat. Az androgün elemek szubjektíven megfogalmazott mitologikus képzeletsíkjaiban egyrészt pszichedelikus töltet, másrészt az egyén és univerzum viszonyából eredő szerepvizsgálat jelenik meg. Egyfajta alternatív valósággá emelt virtuális világ
– fogalmazott a kiállítást megnyitó Fabényi Julia nemzeti biztos, a Ludwig Múzeum igazgatója.
Keresztes Zsófia több mint egy év alatt hozta létre a Magyar Pavilon történetének egyik legkomplexebb és legnagyobb volumenű, új művekből álló szobrászati kiállítását. A Biennále központi kiállításába Cecilia Alemani főkurátor idén beválogatta két magyar származású, kiemelkedő életművel rendelkező, kilencvenes éveiben járó művész, a Franciaországban élő Molnár Vera és az Amerikai Egyesült Államokban élő Agnes Denes műveit.
Az 59. Velencei Képzőművészeti Biennále a nagyközönség számára április 23-tól november 27-ig látogatható. A kiállítást Velence után decemberben a budapesti Ludwig Múzeum is bemutatja.
(Borítókép: Bíró Dávid)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
