Akik vállalnák és akik nem a kulturális tárca, terület irányítását

index kulturalis tarca
2022.04.26. 15:03
Nagyüzemben folyik a találgatás a május elején megalakuló új kormányról, átalakuló tárcákról és pozíciókról. A különféle hírekben és elméletekben egyetlen tényszerű és közös megállapítás szerepel: a pontos tényekről egyedül Orbán Viktor tudna biztosat mondani. Megkérdeztünk néhány kulturális területen is mozgó közéleti személyiséget arról, hogy kaptak-e felkérést, illetve vállalnák-e.

Miniszterek és államtitkárok

Csák János üzletember, egyetemi tanár, korábbi londoni magyar nagykövet, több más tevékenysége mellett a Design Terminal alapító társtulajdonosa, a Brain Bar volt elnöke és társtulajdonosa. A kormányt alapító koalícióhoz közel álló megkérdezettek szerint Csák János neve miniszterként is felmerült jövőbeli kulturális vezetők között. Az új kormányról keringő hírek szerint egy több területért felelős – tudományos, technikai, ipari, oktatási és kulturális tárca első embere lehet.

Csák János néhány napja egyértelműen azt válaszolta kérdésünkre, hogy nem kapott ilyen felkérést, 

és nincs is tudomása ilyen szándékról. Akkor azt mondta, Nem is töri a fejét rajta, de megígérte, ha mégis igazunk lenne, személyesen közli velünk, hogy felkérték.

Információink szerint ez akár azóta meg is történhetett, vagyis várhatjuk a hívását. Ehhez kapcsolódik az is, miszerint egy Csák János vezette minisztériumban Latorczai Csaba János lehetne a kultúráért felelős államtitkár, ő jelenleg az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) közigazgatási államtitkár. 

Demeter Szilárd a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, a Magyar Kultúráért Alapítvány irányítója, miniszteri biztos, aki az általa irányított területekhez rendelt sok milliárd forintnyi költségvetéssel rendelkező, múzeumi, könyvtári, irodalmi és könnyűzenei területen is illetékes politikus az Indexnek határozott választ adott arról, lesz-e belőle kulturális államtitkár. Azt mondta, kifejezetten reméli, hogy májusban sem bízzák meg minisztériumhoz köthető pozícióval. Ezt azzal indokolta, hogy 

az államigazgatás területén dolgozva mindenképp szűkülne eddigi mozgástere.

Arról, hogy szerinte ki lesz a kulturális terület irányítója a következő kormányzati ciklusban, még találgatni sem kívánt. Ezekben a kérdésekben a miniszterelnök úr dönt – szögezte le.

Bús Balázs is szóba került a kultúrával kapcsolatos vezető kormányzati pozíciók egyikében. A volt óbudai polgármester jelenleg a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke. Már önkormányzati vezetőként is hangsúlyozta, hogy a kultúrát tartja az egyik legfontosabb közösségformáló erőnek. Tervei szerint folytatja a 2021 januárjában elkezdett munkáját – az NKA élén.

Művészet vagy politika

Szakmai körökben felmerült Cseke Péter neve is egyik lehetséges kulcsemberként a május elején felálló új kormányzatban. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója harmadik direktori kinevezése 2018-tól 2023. január 31-ig tartó időszakra szól.

A színművész kérdésünkre azonban azt mondta, hogy senki sem kereste meg egy általa betöltendő kormányzati pozíció ötletével. Ilyen szándékról nem is hallott, ha esetleg fel is merülne valami hasonló terv, akkor sem szeretne politikussá válni.

Művész vagyok, tulajdonképpen kicsit már a színigazgatással kapcsolatos feladatokat is ennek a rovására végzem. Ezt természetesen vállaltam, harmadik ciklusomat töltöm Kecskeméten, hivatásként fogom fel, és emellett azért tudok játszani, rendezni is. Az, hogy a színházat otthagyva beüljek egy minisztériumi irodába, számomra elképzelhetetlen. Arról még nem döntöttem, hogy az igazgatói kinevezésem lejárta után ismét pályázok-e a kecskeméti színház vezetésére.

Arra a kérdésre, hogy amennyiben az Erkel Színház függetlenné válik az Operaháztól, elgondolkodik-e az új zenés színház vezetésén, azt válaszolta, hogy jelenleg a Kecskeméti Nemzeti Színház igazgatója, tehát most azon dolgozik, hogy ott minden rendben legyen 2023. január 31-ig.

Felmerült egy másik név is. Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára, a Nemzeti Színház PR-igazgatója, a Magyar Sakkszövetség elnöke, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke kérdésünkre elárulta, hogy már ő is hallott olyan teóriáról, amelyben a neve elhangzott. Ehhez kapcsolódóan úgy fogalmazott, hogy a magyar kultúrát az államigazgatás legfelső szintjén szolgálni az egyik legmegtisztelőbb feladat, amit csak el tud képzelni.

Ha akad egyetlen ember is az országban, aki erre engem alkalmasnak tart: szintén megtisztelő. Ám az egész életemet megpróbálom úgy élni, hogy azt segítsem elő, hogy mindenki azt a feladatot végezze el, amihez ért. A magyar közjogi rendszer pedig egyértelműen meghatározza, hogy ennek a szolgálatnak az ellátóját ki jelöli ki, azt javaslom, hogy mindenki ezt tartsa szem előtt. Amúgy pedig van egy kiválóan dolgozó, elhivatott kulturális államtitkára az országnak, nagy tisztelője vagyok Fekete Péternek, szerintem továbbra is jól járna vele a magyar kultúra.

Úgy tudni azonban, hogy Fekete Pétert, az Emmi jelenleg is kultúráért felelős államtitkárát a következő ciklusban a magyar cirkuszművészet újraformálójaként láthatjuk viszont. 

De szóba jött egy másik név a tárcától: Fülöp Péter az Emmi művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkára. 2015-ben a kaposvári Csiky Gergely Színház gazdasági és produkciós igazgatója lett. 2016 óta menedzserigazgatóként vezeti a teátrumot. Kérdésünkre elmondta, hogy továbbra is helyettes államtitkári feladatait végzi, mindaddig, amíg más feladatot nem kap. Arról, hogy kaphat-e ilyet, nem kívánt nyilatkozni.

Lehetett volna, mégse az lett…

L. Simon László volt már NKA-bizottsági elnök, kultúráért felelős államtitkár, ennek ellenére nem valószínű, hogy ismét kulturális államtitkárként szerezne újabb fontos kormánypozíciót. Tavaly augusztus óta ő a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, és ezen a területen vannak nagyralátó tervei.

Ugyanígy szóba jöhetne Káel Csaba és Baán László neve is. Káel mint mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti filmintézet vezetője, Müpa-vezérigazgató, a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál operatív testületének elnöke várhatóan nem fogja miniszterként vagy államtitkárként folytatni kultúrpolitikusi pályáját. 

Hasonló a helyzet Baán Lászlóval is, aki a Szépművészeti Múzeum főigazgatójaként és mint a Városliget fejlesztéséért felelős miniszteri biztos eddigi projektjeit viszi tovább. 

Navracsics Tibor, aki volt már miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi, valamint külgazdasági és külügyminiszter is, szintén szóba jöhetne a kulturális és oktatási tárca élére, hiszen kormánybiztosként felügyeli a Veszprém 2023-as Európa Kulturális Fővárosa programsorozatra való felkészülését, illetve a Pannon Egyetem kuratóriumának elnöki posztja is az övé. Ráadásul a tavaszi választásokon több mint 51 százalékos eredménnyel győzött a Veszprém megyei 3-as választókerületben. Nemcsak elvben, hanem gyakorlatilag is alkalmas lehetne egy kultúrával kapcsolatos felelős kormánypozícióra, de a 24.hu értesülései szerint egy olyan uniós fejlesztési tárca vezetői posztja vár rá, amely a források elosztását és felhasználását felügyeli.

(Borítókép: Index)