Botvay Károly csellóművész kapta idén a Weiner Leó-emlékdíjat

„Az elismerést azok a kiváló muzsikusok és zenepedagógusok kaphatják, akik Weiner Leó szellemében fejtették ki sok évtizeden át odaadó és eredményes művészi-tanári munkásságukat. A díjat 2004-ben alapította a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, miután Weiner Leó örököse, Schwartz Imréné végrendelete alapján az intézmény örökölte a zeneszerző hagyatékát és vagyonát” – derült ki a Zeneakadémia közleményéből.

Mindig lehetne ezer okot találni a panaszkodásra. Tőle sohasem hallottuk. Honnan ez a lendület? Szerencsésnek mondhatja magát mindenki, aki Botvay tanár úrnál tanult vagy tanul éppen most. Ízlésvilága, értékrendje jelenné teszi a múltat, termékeny keretet ad a jövőnek. A Weiner-emlékdíj számunkra ezt jelképezi: az értékek időtállóságát. A zene iránti megmásíthatatlan elhivatottságot

– hangsúlyozta Fülei Balázs zongoraművész, a Kamarazene Tanszék vezetője, arra kérve a mestert, hogy továbbra is tanítson, instruáljon, véleményezzen, hogy erősödhessenek a fiatalabbak.

Egy páratlan életút

A soproni születésű Botvay Károly 1932-ben látta meg a napvilágot, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen diplomázott. Kodály Zoltán, Weiner Leó, Lajtha László, Banda Ede, Friss Antal, Bárdos Lajos, Járdányi Pál, Ligeti György, Mihály András, Szabolcsi Bence és Bartha Dénes is tanította. A Zeneakadémián 1983-tól oktat, jelenleg professor emeritus. 

Bejárta a világot, szinte mindenhol megfordult: az Egyesült Államoktól Anglián, Svájcon át Japánig és Ausztráliáig. 1957-től 1994-ig a Magyar Állami Operaház tagja, 1963-tól szólócsellistája, eközben 1977-ig a Bartók Vonósnégyes tagja (Komlós Péter, Devich Sándor és Németh Géza mellett), majd 1977-től a Budapesti Vonósok alapító művészeti vezetője és 30 éven át szólamvezetője. 1978 és 1983 között az Aldeburgh Vonóstrió tagjaként, 1979 és 1982 között a Végh-kvartett tagjaként is tevékenykedett. 

1983-ban a Budapesti Fesztiválzenekar alapító tagja és szólamvezetője 1992-ig, 1985-től 2005-ig az Új Budapest Vonósnégyes tagja (Kiss András, Balogh Ferenc és Bársony László mellett), 1987-től 1991-ig pedig az Osztrák–Magyar Haydn Zenekar szólamvezetője volt. 1994-ben a Budapesti Vonósokkal elsőként, önerőből megalapította az eszterházai Haydn Fesztiválok elődjét. 

Vonósnégyeseivel jelentős nemzetközi sikereket ért el, évente legalább 100-120 koncertet adott a világ legfontosabb koncerttermeiben, mindezt a rendszeres lemezfelkérések mellett. Olyan külföldi, világhírű muzsikusokkal kamarazenélt együtt, mint Emil Gilelsz, Christoph Eschenbach, Malcolm Frager, Pinchas Zukerman, Nobuko Imai, Jean-Pierre Rampal. 

fellépett többek közt a Sydney-i Operaház megnyitó fesztiváljának díszhangversenyén, a windsori kastély Szent György-kápolnájában, a spanyol királyi palotában, a montreali világkiállításon, Otto Klemperer 85. születésnapján Londonban. 

A Bartók Vonósnégyessel mintegy ötven, az Új Budapest Vonósnégyessel nagyjából hatvan, a Budapesti Vonósokkal pedig körülbelül hetven lemezt készített. A Bartók Vonósnégyessel elnyerte 1964-ben a liège-i vonósnégyesverseny I. díját, 1965-ben a Liszt-díjat, 1970-ben a Kossuth-díjat, 1986-ban a Bartók–Pásztory-díjat; az Új Budapest Vonósnégyessel 1997-ben ismét Liszt-díjat kapott, 2001-ben pedig a Tátrai Vilmos-emlékgyűrűt, a Budapesti Vonósok alapító művészeti vezetőjeként szintén 2001-ben ismét átvehette a Bartók–Pásztory-díjat; ezenfelül 2007-ben elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Művészeti Díját.